Az előző posztban utaltam rá, hogy mi lesz a Csapás a múltból 6-ban és mivel nem akarok segget csinálni a számból, ezért gyorsan be is kopizom, hogy mi is történt velem feltehetőleg 2006. szeptember 14-én. (A dátumozás akkoriban nem volt erősségem és a fene se tudja, hogy mikor jutott el a cikk a szerkesztőségbe és posztolódott ki, de meg mernék esküdni rá, hogy másnap.) A beszámoló külön érdekessége azon túl, hogy ez az első Timur Lenk koncertélményem, Ferencz ebben a buliban manifesztálódott először múmiaként.
Kezdjük a feketelevessel. Tudom, hogy ezt illő lenne a végére hagyni, és előbb a mézesmadzag, majd csak később a korbács, de ezt egész egyszerűen nem tehetem meg. A Flash nem érett még meg az A38-ra. Mondjuk ezt már előtte is sejtettem, szóval nem vagyok meglepve. Tudvalevő ugyanis, hogy még a Süss Fel Napot is csak-csak tölti meg, szóval speciel én célszerűnek tartottam volna az első Flash-fesztivált oda helyezni és hogyha azt már kinövi, akkor bizony lehet továbblépni. De így.. Namindegy. Ez van.
Az indulásom elég nyögvenyelősre sikeredett. Először is leragasztottam az előző napi járőrbajnokságon szerzett sebeimet, majd fölhívtam Aberráltat, hogy mikor kezdenek, majd még pöcsöltem egy csomót, és így 19.50-re meg is érkeztem, abban a hitben, hogy tíz perc és kezdés, de nem így lett. A Yellow Spots még épp ezekben a percekben állt be, akiknek az Oké Májkül! című daluk fölkerült a www.dalok.hu-ra, ahol lehet, és kell is rá szavazni szeptember 18-tól. 20 perccel később már kezdődhetett is a show. A Spots szokásosan tökös volt, fönt - mint megtudtam - a hangzás kiváló, amiről a három vagy négy technikus lelkes odafigyeléssel gondoskodott, és bár a beállásnál az üres terem még búgott, de a félig teltházas eseményen már ez sem volt zavaró. A titokzatos figura már megint ott sertepeltélt a színpadon, ezúttal egy tekercs vécépapírból sebtében előállított múmiának öltözve, mely kiegészült egy barna zakóval és egy napszemüveggel. Feltehetőleg ez utóbbi tartotta össze a szerkezetet, ami azonban a Vérfertőzéskor zajló Luca tánc alatt oszlásnak indult és elkezdett hullani róla, de személyét még így se fedte fel. A tekercs ahhoz képest elég sokáig bírta. Hiába no, a Crepto a minőség védjegye. A közönség számszakilag nem volt valami nagy, és alapvetően a félkörben állás motiválta őket, bár egy-két nóta alkalmával páran pogózásra adták a fejüket. A vége felé úgy rémlik, hogy társastánc is volt itt-ott. Az intro emlékeim szerint elmaradt.
Második zenekar a Honek-ker volt. Már a kezdet kezdetén eldöntöttem, hogy csak rosszat fogok írni róluk, hisz mégiscsak az ellenfeleink, de aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy a fair play szabályainak engedve ezt mégsem teszem meg. Legalábbis nem szánt szándékkal. Szarok ők amúgy is. Nem kell fölöslegesen hazudoznom. A pályamunkájukatmár másodikként előtték, és a szaxofon egyszer se szólalt meg benne, holott az egész számnak az a csimborasszója. Alapvetően egyébként egy egyszerű blueszenekart kell elképzelni, mégpedig abból a fajtából, amire könnyedén el lehet aludni. Na nem az annyira jó, hogy elalszom rajta kategória, mindinkább az inkább alszom, minthogy ezt hallgassam halmazba sorolandó. De ami leginkább felháborított az a Cápali és Cápeti feldolgozásszámuk volt. És hogy miért? Mert ezt a KOC már régen megcsinálta. Az ne tévesszen meg, hogy a dátumozás mostani, hisz csak heccből lett eljátszva az adott próbán. Egyébként pont egyidős Kovács Ákosh Hellojával, ami meg, akárhogy is nézem, 93-as darab. No jó. Az élvezd az életet első Cápalis kiegészítéséről 1998-ból van hanganyaagi dokumentáció. Akkor még nem ment minden úgy, mint manapság. Mellékesen jegyezném meg, hogy oldalunkról megannyi gyöngyszem is vígan letölthető. Ajánlom figyelmedbe a Próbabát, a Mekiszerelmet, A Játszótéri nosztalgiát és mindenek előtt a Varjú csak károgot. Ezek igencsak jól sikerült darabok, de inkább azt mondom, hogy általánosságban mindent, hiszen kurvajók vagyunk. Na de ennyit rólunk.
Az említett számon olyannyira felháborodtam, hogy azzal a lendülettel ki is menekültem a teremből és inkább a hajó felfedezésére adtam a fejem. Ugyanis a vip részre (merthogy van ilyen is) koncert alatt nem lehet ám átmenni a színpadon, hanem kell tenni egy oltári nagy kerülőt és a hajó oldalán lehet csak bejutni kintről. Így viszont láthattam az óriási hajómotort, ami frenetikus vizuális élményt nyújtott, különösen egy olyan ember számára, aki világéletében hajóskapitány akart lenni, ám eleddig még nem lett az. Hátul kizsörtölődtem magam, majd azért csak visszamentem, mert mégse írhatok róluk pár szám alapján egy lehúzó kritikát, nem igaz? Azonban már nem tudtam állni, úgyhogy leültem oldalt a falhoz. Példámat nem sokkal később egyre többen követték, köztük a Sid Viciousra hajazó szemüveges fiatalember is, aki azzal a lendülettel el is aludt. A Honek-ker után (akinek egyik szellemes számuk valami legótolvajról szól, ezt a budin hallgattam, és tényleg jó volt) a biztonsági őrök egyike oda is jött. Talán felkelteni. De előtte udvariasan megkérdezte, hogy a srác velünk van-e, mire én azt feleltem, hogy igen, így aludhatott nyugodtan. A Flashről teljesen le is maradt, de ne szaladjunk ennyire előre.
A Honek-ker, hasonlóan a Spotshoz szintén egy beöltözős banda. És hogy tovább fokozzam, mindkét zenekarnál csak a frontember volt ilyen (a Spotson meg is lepett a dolog). Az énekes szaxofonos arc itt rendőrnek volt öltözve és erőszakszervhez méltó módon követelte is a tapsot a közönségtől gumibotja lengetésével, amit rendre meg is kapott, hisz rajongótáborban nem szenvednek hiányt. Azért ez látszik. A korosztály a 20-tól 60-ig mindent felölelt, szóval volt legalább negyvenegy ember, köztük egy NDK zászlót lengető figura. A Honek-ker egyébként nagyon ráépült erre a témára. Flashig megint csak a backstage-ben ütöttem el az időt, majd mikor elkezdtek, Aberrálttal átszaladtunk a színpadon, ami a színpadmesternek egyáltalán nem tetszett, de a Flash nem az a zenekar, amiből akár csak egy hangot is érdemes kihagyni. Meglepő módon volt egy csomó olyan dal, vagy legalábbis részlet, amit egyáltalán nem találtam ismerősnek. Most ezek vagy új számok, vagy csak én vagyok a műveletlen. Nagy valószínűséggel az utóbbi, hisz ez valami jubileumi koncert volt, amin régi számokat is előrángattak. A közönség azért tudta miről van szó, viszont a Képviselőfunky most nem ütött akkorát.
És ma végre láthattam a Timur Lenket teljes egészében. Ez aztán funky a javából. Végig is lejtettem az egészet Lucával, és amikor már azt hitte volna az ember, hogy vége, az énekes bemondta: "És akkor most induljék a 16-os track". A közönség őrjöng. Bár én igencsak hiányoltam a kigombolt fehér ingek alól elővillanó kidolgozott szőrtelen testek látványát, de a színpadi koreográfia így is szórakoztató volt, de sajnos csak két emberes. Viszont az, hogy az énekes a New Yorkerből öltözködik, jelent valamit. Volt egy igencsak illuminált lány, aki felkeveredett a színpadra, és egyből mint a zenekar új oboása lett bemutatva. Nem értette a poént. Mint a zenekarvezető kifejtette, Flash-fesztiválból adódóan nem mehetnek el szó nélkül Müller Péter munkássága mellett, és így előadtak egy őt kifigurázó számot, ami olyan jól sikerült, hogy nem is bírtam végig hallgatni. "Te tudod, hogy én tudom, hogy te tudod, hogy én tudom." Tipikus.
Mikor végeztek, gyorsan becuccoltunk Schleki oldschool Corsájába, majd egy gy(először csak ez az "o")r(másodszor csak ez az "o")s kitérővel már meg is érkeztünk hozzá, ahol bepakoltunk. Kaptam tőle egy cédét, hogy írjak róla kritikát. A kis esszémet innen írom, de az utómunkát otthon vagyok kénytelen befejezni, mert Schleki gépe valamilyen okból mentés után elfelejti az ékezeteket, és én hiába vagyok egy hete okleveles rendszergazda, ezt a problémát nem tudom és nem is akarom megoldani.
Összegzésképp elmondom, hogy tökéletes keretes szerkezet volt az este, hisz a Spots és a Lenk vitte a prímet, a mélypont meg a Honek-ker volt. A Flashen azt kellett feldolgoznom. Sikerült. Az üveges Becks 450, a csapolt meg 480. Én ezt nem értem.
