2013. február 19. - Budapest, Szabad az Á...
Amikor megláttam, hogy ma a beteg zenék fesztiválja lesz az Á...-ban már tudtam hol a helyem.
Olyan fél tíz fele érkeztem meg és így lemaradtam két fellépőről. Jó. Igazából a második fellépő gitártémájából még épp elkaptam ezt azt, de inkább átmentem a B...-be, mert tömve volt a hely én meg le akartam ülni. Épp a korsó söröm fölött merengtem, mikor bevillant, hogy ha nem változtatok a hozzáállásomon nem fogok tudni miről írni.
Az Á...-ban éppen a ParaNoiz állt be amikor sikerült ülőhelyet szereznem. Nem tudom, hogy őket-e, de hogy az idősebb urat láttam az A38-on megrendezett Bernáth(y) Sándor emlékesten az biztos, és az volt az a pont, amikor rádöbbentem, hogy engem ez az izé... ez engem nagyon is érdekel, bár enyhén sznob dolognak tartottam akkor, hogy egy pár elkezdett rá táncolni. Szerintem akkor nem volt dob. Most igen. Fel is merült a kérdés, hogy vajon hogyan íródnak a számok és arra jutottam, hogy feltehetőleg a dobos egy már létező dalt ver végig és ez határozza meg az alapot. Amúgy már csak azért is megérte őket megnézni, mert így láthattam, hogy mit ügyködik az est szervezője.
A következő zenekar a személyes kedvencem, a Tóth Kína Hegyfalu volt, pedig fél órával korábban még elhitették velem, hogy lemaradtam róluk. Most nyíltan állíthatom, hogy nincs benne dob, viszont a múltkorában felemlegetett Ez a ház nem az enyém ezúttal nem csendült fel. Igazság szerint semmi ismerős szövegfoszlány nem volt, persze meglehet, hogy csak nem vagyok elég rutinos koncertlátogató. Mindenesetre rémülten tapasztaltam, hogy az énekes lány a hangokat bizony nem minden kínszenvedés nélkül bocsájtja ki a gyomrából. Erre abból jöttem rá, hogy nem egyszer ült ki az arcára a fájdalom.
Eddigre már kicsit megcsappant a nézőszám, ami egészen érthető, hiszen az órámra pillantva kiderült, hogy már éjjel egy van, ami kicsit elszomorított, mert így a Bélaműhelyből (feltehetőleg) már csak annyit láttam, hogy előkerült valami olajoshordó, két teknő, egy meghatározhatatlan billentyűs (vagy ütős) hangszer, amit nem láttam működés közben és még néhány más dolog, de nekem mennem kellett, mert azon szerencsétlen emberek közé tartozom, akiknek van munkája, úgyhogy nem mulathatnak hajnalig.
A hidegre való tekintettel hívtunk egy taxit.
