2013. április 13. - Budapest, Muzikum
Ennek a helynek a létezéséről eleddig nem is tudtam. Lehet, hogy új. A harmadik Boogie Mamma fesztivál került amúgy itt megtartásra.
Gyakorlatilag a felhozatal dettó ugyanaz volt, mint a második Boogie Mamma fesztiválon, csupán a fellépők sorrendjében volt eltérés, illetve, hogy a Malackának rengeteg új dala volt, de lehet, hogy csak nagyon részeg voltam a múltkor.
A Muzikum a Múzeum utcában van, ami pedig a Múzeum körútról nyílik. Rögtön a bejáratnál kell jegyet venni, aztán jön a ruhatár, van egy kocsmarész lent, meg egy fönt, van egy udvar a dohányzóknak lent és egy koncertterem fönt hátratolt székekkel, mert itt biztos szokott lenni más is.
Az első zenekar a Csíbor volt, amire a Boogie Mamma szűz Ági meg is jegyezte, hogy nincs nagyon hangja az énekesnek. Ettől függetlenül tetszett neki a produkció, egyedül a hegedű kialakításával, illetve a hegedűs lány öltözetével nem volt megelégedve, mivel véleménye szerint stílusidegen volt, egyébként olyanok lennének, mint a The Baseballs. A zenekar harmadik számában enyhe Most múlik pontosan utánérzést véltünk felfedezni, az utolsó számnál meg hirtelen hiányozni kezdtek a szabadtéri koncertek, mert az összeállt taknyomon csak egy jóféle csulázással tudtam volna segíteni, de ezt itt mégse tehettem meg.
Másodikként a Super Starsky lépett fel és habár Ági utálja a mulatós bármilyen formáját, őket a lakodalmunkon mégiscsak el tudná képzelni, bár szerinte a Kislány a zongoránál egy szomorú szám. Nem értem miért. A zenekar végre újfent kicsípte magát, a parókák igenis sokat adnak a produkcióhoz és hálát adok a sorsnak, hogy se a Szalai Évát, se a Be vagyok rúgvát nem kellett meghallgatnom.
A Super Starsky-n egészen sok pár melegedett össze és utána a Bács Miklós is beszélgetett az Ágival, meg valaki még tüzet is adott neki, úgyhogy az ismerkedés megy állami támogatás nélkül is, bár egyik személy sem volt egyetemista korú és ha figyelembe vesszük, hogy az M1-en futó Orbán rezsim szülötte Munkaügyek zenéjét a Malacka és a Tahó szerezte és az írói a Dumaszínház alkotótáborát erősítik, máris más a leányzó fekvése. Az új Malacka dalok tömve vannak népzenei motívumokkal, és szánalmas, hogy ezt a nemzetieskedést úgy próbálják palástolni, hogy egy szám elejére raknak valami szitártémát, amit aztán nem játszanak el. Amúgy szerintem a Munkaügyek szar. A Hacktiont sokkal jobban szeretem, de ez nem tartozik ide, a Malacka meg jó volt, az új dalok táncolhatóbbak is, mint a régiek. Legalábbis én így éreztem.
Az estét a Boogie Mamma zárta, melyen Dá több ponton az Angolparkot idézte meg, melyről tévesen azt gondolta, hogy bezárt, pedig még szeptemberig nyitva van. Előszöris volt Pirát, amiben közönség jobbra balra ringott a színpad előtt, bár ez még nem sikerült olyan húdejól. Viszont a dodzsem, melyben pókfocisan kellett pogózni egészen frenetikus volt. Sajnos Dá egy ponton elfelejtette, hogy nem kábel nélküli mikrofon van a kezében, így a ringlispirbe kis híján hiba csúszott, a Hullámvasút terve meg utólag sem állt össze. Nem értem, hogy Dávid mégis hogyan gondolta, hogy az emberek által kartonpapírból kialakított pályán ő majd végig fog csúszni, ha nagy lendületet vesz. Gyakorlatilag borítékolható volt, hogy a színpadtól való elrugaszkodást egy zuhanás fogja követni, majd a body surfinget sajnos még egy. Ekkor szakítottam el a pólóját.
A koncert után JD Littlehead pakolta a lemezeket, amit már nem vártunk meg, viszont lent azt kellett látnom, hogy mindenki jót mulat valaki más zenéjére. Szegény Szasza.
