5 óra magasságában erőteljes hasmars tört rám, mármár veszélybe került az este is. Ez olyannyira komoly, hogy 6.50-kor még a metrómegállóból is vissza kellett fordulnom, holott 7-kor találkám lett volna a Jaffában bizonyos Sándorral. Bő negyedóra ülés és egy sodoku lejátszás után úgy döntöttem, hogy újra próbálkozok. Az előkocsmázást áthelyeztük egy Ferenc körúti talponállóba, ahol egy üveg Löwenbraut toltam le megsiratva a dobosügyi nehézségeket. Nem volt egy olcsó kocsma meg kell hagyni.
Ráadásul el is szaladt az idő annyira, hogy az Escaperől sikeresen le is maradjak. Ez nekem 450 forintos kiesést jelentett amit ki fog nekem megfizetni?! Sanyi persze listás volt így őt nem érintette ilyen mélyen a dolog. Még betértünk egy Sparba egy-egy doboz sörért, majd átdzsanoltunk a hajóhoz. A Petőfi híd budai hídfőjénél ismerős arcokba botlottunk és kiderült, hogy már az összes jegy elfogyott. Nade mit számít ez? A jegykezelés előtt közölték, hogy a kabátomat legyek szíves a fölső ruhatárban elhelyezni. Na azért ez már jelentett valamit. Mint arról bizonyára tudomást szereztél egy korábbi posztot követő kommentáradatból, meg lettem bízva egy PASO maxi (Ami állítólag nem jó.) megvásárlásával, úgyhogy a kabát leadása és a jegy kezelése után egyből a merchstandhoz mentem, majd vissza fel. A CD egyébként a BabylonCircus Focus címet viseli és ezzel együtt megjelent a gyűjtők számára egy mini bakelit is, aminek a borítóján, ha jól veszem ki Mózes szerepel. El is gondolkodtam azon, hogy vajon a PASO és az általuk képviselt első genrációs ska miért foglalkozik, annyit az ótestamentummal, és hogy konkrétan miért zsidók a dalok jelentős részének a főszereplői. A választ nem tudom, de a kérdés már régebb óta foglalkoztat. Megpróbáltam megúszni a karszalagot, de azt mondták muszáj. CD berakása a kabátba és vissza le, karszalag letépése. A későbbiek folyamán kicsinyes módon sportot űztem a karszalaggyűjtésből és megfordult az is a fejemben, hogy ha hoztam volna magammal enyvoldót vagy mit, akkor le tudtam volna magamról hegeszteni szépen is és eladhattam volna kint jópénzért. Ez kábé ugyanolyan lehetetlen ötlet volt, mint ahogy a vizitdíj bevezetése után kitalálni, hogy ha felvásároltam volna az ország algopirinkészletének egy jelentős hányadát, akkor azt most vény nélkül jópénzért eladhattnám. A nép zabálná a dolgot, mint kacsa a nokedlit, hisz senkise szeret ilyen kicsinyes dolog miatt orvoshoz járni. Természetesen ez is halva született ötletként vonul be életem kalandokkal teli regényébe.
Ahogy vártuk a Go Jimmy Go-t, odajött hozzánk két kiscsaj tarhálni. Néhány hónappal ezelőtt még közöltem volna velük, hogy nem az számít, hogy mit tesz a haza érted, hanem az, hogy te mit teszel a hazádér. Most meg semmi. Szégyen. A Go Jimmy Go kurvajó. Egész koncertjük alatt egy pillanatra se tűnt el a vigyor a képemről, annyira magával ragadott ez a gyors funkyt idéző zene. Az énekesnek eszméletlen milyen egy hangja van. Hát beszarás milyen jók voltak. Nálunk mér nincs ilyen (se)?
Annyira tetszettek, hogy vettem is a gitárostól egy cd-t, ami nagyon különleges. Vékonytokos, papírba csomagolt. Van benne egy kisbakelittok méretű poszter, egyik oldalán egy zenekari képpel, a másikon meg egy dekoratív hawaii-i lánnyal, aki naplementekor, háttérben a tengerrel igencsak érdekesen néz rám. A cédé 14 számot és 3 bónuszdalt tartalmaz, amiről megtudtam, hogy európai speckó dolog. Most is ez szól, belőlem meg a hatására csak úgy ömlik a szó. Egyedüli probléma az az, hogy a lemez csupán töredéke a koncerten kapottnak. Mondjuk ez épp olyan dolog, minthogy KOC koncertDVD-t se vesz épeszű ember, ha nem látta valamely koncertünket, de akkor meg magával ragadja valami és megteszi. Aztán otthon meg csak a csalódás van, hogy ez mennyire szar. Az ára a Cd-nek 25 száz volt amit én kijavítottam 2 ezer 5 százra. Ekkor lépett hozzám a Thomas, hogyha már úgy benne vagyok, akkor vegyek már egy New York Ska Jazz Enseble válogatást is. Ennek szintén kettőezer 5 volt az ára. Külső hatásra heves alkudozásba kezdtem, amit utoljára 6 éves koromban csináltam, de akkoriban az eladó kinevetetett. Valami bugylibicskát akartam venni úgy rémlik és nagyon durván ár alá mentem. Most már tudom, hogy azt nem szabad. Anyám sefteléséről csak annyit tudok, hogy apám folyton negatív példaként hozza fel. Ifjúkoromban egyedül apám villantotta meg jól a pénzérzékét, mikoris az ízek utcájából fizetés nélkül távoztunk. A történethez hozzátartozik, hogy a köcsög pincér többszöri felszólításra is baszott kihozni a számlát. Ezt a tettet hasonló okokból én a 6-os busz vonalán ismételtem meg két éve egy igen nívós helyen. Ott ahol szerepjáték cuccokat is lehet kapni. Apropó szerepjáték. Volt valami olyan magyar (?) koholmány, hogy Vér és Arany. Ebben egyetlen karaktertípusként a barbárt lehetett választani. Ez alapján persze nem is lett volna annyira érdekes, de én tudtam, hogy kiváló ugródeszka ez a magasabb régiókba, úgyhogy jól meg is ismertem. Olyan ez is, mint a zongorázás. Ha az embernek csak egy Casio SA-20 jut, akkor perszehogy nem lép túl az egyujjas technikánál. (Ráadásul négy hangnál többet egyszerre nem is tud megszólaltatni ez a remek kis szerkezet, viszont a Biga Csiga alapja a Pop (második fekete billentyű), a Varjú csak károgé meg a Rock(első fekete billentyű). Ilyen remek szintetizátorkihasználás után nem is értem, hogy miért nem ment el a KOC soha a lakodalmas rock irányába. Na persze ami késik az nem feltétlen múlik is.) Na ezért cseréletem le a Hohner Rockwood Pro basszomat egy kurvajó Ibanez Sr-305-ösre, hogy aztán lepasszoljam a Tomának és én egyáltalán ne használjam.
A két Cd-t végül 4250 ért sikerült megkaparintanom, de mivel nem volt ötvenesük, így négyezer hármat fizettem és kértem egy ajándék kitűzőt is. Beérkezett az est alatt egy dobos ajánlat is Noémi személyében, csak még meg kell tanulnia előtte dobolni. De ez legyen a legkisebb probléma. Ja! Meg fölkérték a zenekart egy születésnapi föllépésre. A Skalandon előálltam egy vágylistával. Hát ez már majdnem olyan, mint az esküvői zenélés. A PASO egy hegedűssel kiegészülve a szokásos formáját hozta, én meg meg voltam győződve arról, hogy utánuk majd csökken a létszám és akkor a Toastersen majd jól el lehet férni. Ez hála az égnek nem így lett, pedig volt már ilyenre precedens. A PASO egyik dala (már nem tudom melyik) a katonáknak lett címezve én meg egyből rohantam a Mezőhöz, hogy juhé, a Barackca után már a PASO is írt rólam számot. Mire ezt ő fölényesen annyival nyugtázta, hogy aszongya: "Azért mert híres vagy." Valamilyen rejtélyes oknál fogva perverz módon vagyok képes rajongani azon zenekarokért, akik a szájukra veszik valamely fegyveres szervet. Ilyen ugye a Böiler is, valamint a nemrégiben megismert Panksapka, akik a "Hol van a rendőrség?"-gel egy telejesen új megközelítést nyújtanak át a punk szcéna közönségének.
A Toasterstől én nem vágtam hanyatt magam. Az egyetlen megelepetést talán az okozta, hogy az énekes nem fekete. Egyébként rajtuk volt is egy olyan időszakom, amit nem tudok hova helyezni. Mivel nem ültem le egész este csak arra tudok gondolni, hogy már megint sikerült állva elaludnom. Az est folyamán szerelmet vallottam egy lánynak, aki cserébe kinevetett. Ez nem jó érzés. Viszont kellemesen berúgtam a helyi üveges Löwenbrautól, ami 430 forint, szemben a csapolt Borsodival, ami meg három nyolcvan.
Ráadásul el is szaladt az idő annyira, hogy az Escaperől sikeresen le is maradjak. Ez nekem 450 forintos kiesést jelentett amit ki fog nekem megfizetni?! Sanyi persze listás volt így őt nem érintette ilyen mélyen a dolog. Még betértünk egy Sparba egy-egy doboz sörért, majd átdzsanoltunk a hajóhoz. A Petőfi híd budai hídfőjénél ismerős arcokba botlottunk és kiderült, hogy már az összes jegy elfogyott. Nade mit számít ez? A jegykezelés előtt közölték, hogy a kabátomat legyek szíves a fölső ruhatárban elhelyezni. Na azért ez már jelentett valamit. Mint arról bizonyára tudomást szereztél egy korábbi posztot követő kommentáradatból, meg lettem bízva egy PASO maxi (Ami állítólag nem jó.) megvásárlásával, úgyhogy a kabát leadása és a jegy kezelése után egyből a merchstandhoz mentem, majd vissza fel. A CD egyébként a Babylon
Ahogy vártuk a Go Jimmy Go-t, odajött hozzánk két kiscsaj tarhálni. Néhány hónappal ezelőtt még közöltem volna velük, hogy nem az számít, hogy mit tesz a haza érted, hanem az, hogy te mit teszel a hazádér. Most meg semmi. Szégyen. A Go Jimmy Go kurvajó. Egész koncertjük alatt egy pillanatra se tűnt el a vigyor a képemről, annyira magával ragadott ez a gyors funkyt idéző zene. Az énekesnek eszméletlen milyen egy hangja van. Hát beszarás milyen jók voltak. Nálunk mér nincs ilyen (se)?
Annyira tetszettek, hogy vettem is a gitárostól egy cd-t, ami nagyon különleges. Vékonytokos, papírba csomagolt. Van benne egy kisbakelittok méretű poszter, egyik oldalán egy zenekari képpel, a másikon meg egy dekoratív hawaii-i lánnyal, aki naplementekor, háttérben a tengerrel igencsak érdekesen néz rám. A cédé 14 számot és 3 bónuszdalt tartalmaz, amiről megtudtam, hogy európai speckó dolog. Most is ez szól, belőlem meg a hatására csak úgy ömlik a szó. Egyedüli probléma az az, hogy a lemez csupán töredéke a koncerten kapottnak. Mondjuk ez épp olyan dolog, minthogy KOC koncertDVD-t se vesz épeszű ember, ha nem látta valamely koncertünket, de akkor meg magával ragadja valami és megteszi. Aztán otthon meg csak a csalódás van, hogy ez mennyire szar. Az ára a Cd-nek 25 száz volt amit én kijavítottam 2 ezer 5 százra. Ekkor lépett hozzám a Thomas, hogyha már úgy benne vagyok, akkor vegyek már egy New York Ska Jazz Enseble válogatást is. Ennek szintén kettőezer 5 volt az ára. Külső hatásra heves alkudozásba kezdtem, amit utoljára 6 éves koromban csináltam, de akkoriban az eladó kinevetetett. Valami bugylibicskát akartam venni úgy rémlik és nagyon durván ár alá mentem. Most már tudom, hogy azt nem szabad. Anyám sefteléséről csak annyit tudok, hogy apám folyton negatív példaként hozza fel. Ifjúkoromban egyedül apám villantotta meg jól a pénzérzékét, mikoris az ízek utcájából fizetés nélkül távoztunk. A történethez hozzátartozik, hogy a köcsög pincér többszöri felszólításra is baszott kihozni a számlát. Ezt a tettet hasonló okokból én a 6-os busz vonalán ismételtem meg két éve egy igen nívós helyen. Ott ahol szerepjáték cuccokat is lehet kapni. Apropó szerepjáték. Volt valami olyan magyar (?) koholmány, hogy Vér és Arany. Ebben egyetlen karaktertípusként a barbárt lehetett választani. Ez alapján persze nem is lett volna annyira érdekes, de én tudtam, hogy kiváló ugródeszka ez a magasabb régiókba, úgyhogy jól meg is ismertem. Olyan ez is, mint a zongorázás. Ha az embernek csak egy Casio SA-20 jut, akkor perszehogy nem lép túl az egyujjas technikánál. (Ráadásul négy hangnál többet egyszerre nem is tud megszólaltatni ez a remek kis szerkezet, viszont a Biga Csiga alapja a Pop (második fekete billentyű), a Varjú csak károgé meg a Rock(első fekete billentyű). Ilyen remek szintetizátorkihasználás után nem is értem, hogy miért nem ment el a KOC soha a lakodalmas rock irányába. Na persze ami késik az nem feltétlen múlik is.) Na ezért cseréletem le a Hohner Rockwood Pro basszomat egy kurvajó Ibanez Sr-305-ösre, hogy aztán lepasszoljam a Tomának és én egyáltalán ne használjam.
A két Cd-t végül 4250 ért sikerült megkaparintanom, de mivel nem volt ötvenesük, így négyezer hármat fizettem és kértem egy ajándék kitűzőt is. Beérkezett az est alatt egy dobos ajánlat is Noémi személyében, csak még meg kell tanulnia előtte dobolni. De ez legyen a legkisebb probléma. Ja! Meg fölkérték a zenekart egy születésnapi föllépésre. A Skalandon előálltam egy vágylistával. Hát ez már majdnem olyan, mint az esküvői zenélés. A PASO egy hegedűssel kiegészülve a szokásos formáját hozta, én meg meg voltam győződve arról, hogy utánuk majd csökken a létszám és akkor a Toastersen majd jól el lehet férni. Ez hála az égnek nem így lett, pedig volt már ilyenre precedens. A PASO egyik dala (már nem tudom melyik) a katonáknak lett címezve én meg egyből rohantam a Mezőhöz, hogy juhé, a Barackca után már a PASO is írt rólam számot. Mire ezt ő fölényesen annyival nyugtázta, hogy aszongya: "Azért mert híres vagy." Valamilyen rejtélyes oknál fogva perverz módon vagyok képes rajongani azon zenekarokért, akik a szájukra veszik valamely fegyveres szervet. Ilyen ugye a Böiler is, valamint a nemrégiben megismert Panksapka, akik a "Hol van a rendőrség?"-gel egy telejesen új megközelítést nyújtanak át a punk szcéna közönségének.
A Toasterstől én nem vágtam hanyatt magam. Az egyetlen megelepetést talán az okozta, hogy az énekes nem fekete. Egyébként rajtuk volt is egy olyan időszakom, amit nem tudok hova helyezni. Mivel nem ültem le egész este csak arra tudok gondolni, hogy már megint sikerült állva elaludnom. Az est folyamán szerelmet vallottam egy lánynak, aki cserébe kinevetett. Ez nem jó érzés. Viszont kellemesen berúgtam a helyi üveges Löwenbrautól, ami 430 forint, szemben a csapolt Borsodival, ami meg három nyolcvan.
