2013. január 4. - Budapest, Fogasház
Ferencz első céges haknija.
A következőkben a 2002-es Sziget cenzúrázott lenyomatát olvashatod. Büszkeséggel tölt el a tudat, hogy stílusom az elmúlt évek során mitsem változott, de szerencsére a zenekar neveket már nem fonetikusan írom le. Toma szerint ez már akkoris vérciki volt egyébként.
2012. december 28. - Budapest, Fáklya Klub
Ezeket a sorokat egy két napos karantén és masszív ágymeleg után írom az Úr 2013. esztendejének első napján. Több helyre is mehettem volna azon a bizonyos napon, de mindenhol találtam valami olyasmit, ami miatt végül nem tettem. A Csókolomot egyébként direktbe kérték is, hogy nézzem meg. Kicsit tartottam az estétől, tekintve hogy egy eléggé hájpolt zenekarról beszélünk.
2012. december 27. - Budapest, Rockotogon
Ott kezdődött minden bánatunk.
2012. december 26. - Budapest, Dürer kert
Még nem ért véget a karácsony. Tudom, mert amint kiléptem a lakásajtón egyből megcsapott a töltött káposzta szaga, majd a liftben az elégetett csillagszóróé.
Az előző posztban utaltam rá, hogy mi lesz a Csapás a múltból 6-ban és mivel nem akarok segget csinálni a számból, ezért gyorsan be is kopizom, hogy mi is történt velem feltehetőleg 2006. szeptember 14-én. (A dátumozás akkoriban nem volt erősségem és a fene se tudja, hogy mikor jutott el a cikk a szerkesztőségbe és posztolódott ki, de meg mernék esküdni rá, hogy másnap.) A beszámoló külön érdekessége azon túl, hogy ez az első Timur Lenk koncertélményem, Ferencz ebben a buliban manifesztálódott először múmiaként.