2008. március 30. - Budapest, Millenáris Park
Az első tervem még az volt, hogy közvetlen a csodálatos koncertünk után megírom a beszámolót, de aztán rájöttem, hogy még nem hevertem ki az előző napi tivornyát, úgyhogy inkább lefeküdtem. Aztán az esti műsor hatására az amúgy meg nem írt szösszenetet egyéb információmorzsákkal is kiegészíthettem, szóval a történet ilyetén alakulásával mindenki csak nyerhet.
Az idei Fringe-ről az első benyomás még a pénteki kilátogatásomkor ért. Unalmasnak, lehangolónak találtam, persze péntek. Bár, ha visszaemlékszem az egy évvel korábbira, akkor máris más a leányzó fekvése, mert akkor remekül éreztem magam, hiszen akkor pezsgés volt, mindig szólt valami. Lehet pont az volt a baj, hogy ezzel szemben most a szünetekben csend honolt a helyen, aztán hirtelen indult be mindenhol a buli. Szombaton a Descados koncertjét látogattam meg, akik valami Corvin korda teremhez hasonló helyen adtak koncertet a műértő közönségnek. Furcsa ez az ücsörgés, úgyhogy ugorjunk.
Március 30-án fél kilenc magasságában ébredtem, majd átállítottam az órát és így máris fél 10 lett. Őrület. Előkészítettem az ebédet, majd rohantam a Millenárisba, ahol fél 11-re beszéltem meg a többiekkel a találkozást. Fél 12-re oda is értem a Csodák Palotájához, aholis a kapuban két rokonomba futottam, akik elhozták a gyerekeket a Csodák Palotájába és nagyon meglepődtek, hogy én mit keresek itt. Mondtam, koncertünk lesz, mire ők megígérték, hogy megnéznek. Én ettől mérhetetlenül zavarba jöttem, amit tovább fokozott a totyogó apróságok rengetege. Süni meg is kérdezte, hogy mégis melyik számokat küldtem be, hogy pont ezt a helyet és időpontot sikerült megkaparintanunk. Én azt mondtam, hogy az Istvánt, de aztán most látom, hogy a Grundot, meg a Börtönt, amik ráadásul hamisak is, szóval több szempontból is érthető, hogy egy olyan időpontot kaptunk, amikor várhatólag nem kell majd sokakat kínozni, de ital nélkül azért ez délben is nehéz eset. További fokozásként kiderült, hogy zsűrizés is van. Mi Szigeti Ferencet kaptuk. A gyors beállás után kiderült, hogy van még 10 percünk, azt kivártuk, majd belekezdtünk. A számcserélgetések / kihagyások eredményeképp egy igen érdekes maszlagot sikerült összehoznunk, ami látszólag úgy tűnt, mintha szándékosan raktuk volna előre a bealtatós dalokat, hogy aztán jöjjön a katarzis. Talán ennek tudható be az is, hogy a koncert felénél a tisztelt zsűri sűrű lapozgatásba kezdett, hogy mikor lesz már vége. Bevallom én is szívesebben lettem volna máshol, de mikor a tervezett lista vége előtt órámra pillantva azt láttam, hogy van még tíz percünk, mindenmindegy alapon belekezdtem a Himnuszba, mely alatt tovább szélesedett a Szerelmes dalnál megkezdett mosoly a zsűri arcán, és az idős hölgy is bőszen bólogatott. A leggyengébb láncszemnek én az Istvánt és a Börtönt tartottam, ezekre még rengeteget kell gyúrnom, hogy ne legyen kellemetlen, bár Sanyi azt mondta, hogy a produkció összeségében másnaposan is elviselhető, szóval nem lehet okom a panaszra. Arról, hogy a zsűri hogy értékelt, nincsenek információim. Szemben az esti Soptscal.
A Yellow Spots 8 órakor kezdett a Frufru sátorban, és a közönség is megváltozott. Én úgy éreztem, hogy az idei koncert alulmúlta a tavalyit, de Krisztián szerint akkor csak részegebb voltam. Mindenesetre ha információim nem csalnak, akkor igen jó eredménnyel zárták a produkciót. Ekkor tudtam meg, hogy az értékelésben az egyik fő szempont, hogy milyen kontaktust létesít a zenekar a közönséggel. Hát ha ezt tudom, akkor délre inkább lufihajtogatással készülök, mert a gyerekek azt biztos jobban csipázzák, bár nekik így is tetszett a dolog. Ápropó. A koncertünk után még egy kicsit a helyszínen maradtam, így nyugodt szívvel mondhatom, hogy a földön guruló, frizbiző és focizó lurkók sokkal nagyobb életet leheltek a helybe, mint az esti italozók.
Este még megnéztam a Sexlightkórt, meg a Kingston Cruiserst. Az előbbit most láttam először, és tetszett. Az utóbbit nem most, de az is, bár Kati eltűntével a frontember is eltűnt.
Az első tervem még az volt, hogy közvetlen a csodálatos koncertünk után megírom a beszámolót, de aztán rájöttem, hogy még nem hevertem ki az előző napi tivornyát, úgyhogy inkább lefeküdtem. Aztán az esti műsor hatására az amúgy meg nem írt szösszenetet egyéb információmorzsákkal is kiegészíthettem, szóval a történet ilyetén alakulásával mindenki csak nyerhet.
Az idei Fringe-ről az első benyomás még a pénteki kilátogatásomkor ért. Unalmasnak, lehangolónak találtam, persze péntek. Bár, ha visszaemlékszem az egy évvel korábbira, akkor máris más a leányzó fekvése, mert akkor remekül éreztem magam, hiszen akkor pezsgés volt, mindig szólt valami. Lehet pont az volt a baj, hogy ezzel szemben most a szünetekben csend honolt a helyen, aztán hirtelen indult be mindenhol a buli. Szombaton a Descados koncertjét látogattam meg, akik valami Corvin korda teremhez hasonló helyen adtak koncertet a műértő közönségnek. Furcsa ez az ücsörgés, úgyhogy ugorjunk.
Március 30-án fél kilenc magasságában ébredtem, majd átállítottam az órát és így máris fél 10 lett. Őrület. Előkészítettem az ebédet, majd rohantam a Millenárisba, ahol fél 11-re beszéltem meg a többiekkel a találkozást. Fél 12-re oda is értem a Csodák Palotájához, aholis a kapuban két rokonomba futottam, akik elhozták a gyerekeket a Csodák Palotájába és nagyon meglepődtek, hogy én mit keresek itt. Mondtam, koncertünk lesz, mire ők megígérték, hogy megnéznek. Én ettől mérhetetlenül zavarba jöttem, amit tovább fokozott a totyogó apróságok rengetege. Süni meg is kérdezte, hogy mégis melyik számokat küldtem be, hogy pont ezt a helyet és időpontot sikerült megkaparintanunk. Én azt mondtam, hogy az Istvánt, de aztán most látom, hogy a Grundot, meg a Börtönt, amik ráadásul hamisak is, szóval több szempontból is érthető, hogy egy olyan időpontot kaptunk, amikor várhatólag nem kell majd sokakat kínozni, de ital nélkül azért ez délben is nehéz eset. További fokozásként kiderült, hogy zsűrizés is van. Mi Szigeti Ferencet kaptuk. A gyors beállás után kiderült, hogy van még 10 percünk, azt kivártuk, majd belekezdtünk. A számcserélgetések / kihagyások eredményeképp egy igen érdekes maszlagot sikerült összehoznunk, ami látszólag úgy tűnt, mintha szándékosan raktuk volna előre a bealtatós dalokat, hogy aztán jöjjön a katarzis. Talán ennek tudható be az is, hogy a koncert felénél a tisztelt zsűri sűrű lapozgatásba kezdett, hogy mikor lesz már vége. Bevallom én is szívesebben lettem volna máshol, de mikor a tervezett lista vége előtt órámra pillantva azt láttam, hogy van még tíz percünk, mindenmindegy alapon belekezdtem a Himnuszba, mely alatt tovább szélesedett a Szerelmes dalnál megkezdett mosoly a zsűri arcán, és az idős hölgy is bőszen bólogatott. A leggyengébb láncszemnek én az Istvánt és a Börtönt tartottam, ezekre még rengeteget kell gyúrnom, hogy ne legyen kellemetlen, bár Sanyi azt mondta, hogy a produkció összeségében másnaposan is elviselhető, szóval nem lehet okom a panaszra. Arról, hogy a zsűri hogy értékelt, nincsenek információim. Szemben az esti Soptscal.
A Yellow Spots 8 órakor kezdett a Frufru sátorban, és a közönség is megváltozott. Én úgy éreztem, hogy az idei koncert alulmúlta a tavalyit, de Krisztián szerint akkor csak részegebb voltam. Mindenesetre ha információim nem csalnak, akkor igen jó eredménnyel zárták a produkciót. Ekkor tudtam meg, hogy az értékelésben az egyik fő szempont, hogy milyen kontaktust létesít a zenekar a közönséggel. Hát ha ezt tudom, akkor délre inkább lufihajtogatással készülök, mert a gyerekek azt biztos jobban csipázzák, bár nekik így is tetszett a dolog. Ápropó. A koncertünk után még egy kicsit a helyszínen maradtam, így nyugodt szívvel mondhatom, hogy a földön guruló, frizbiző és focizó lurkók sokkal nagyobb életet leheltek a helybe, mint az esti italozók.
Este még megnéztam a Sexlightkórt, meg a Kingston Cruiserst. Az előbbit most láttam először, és tetszett. Az utóbbit nem most, de az is, bár Kati eltűntével a frontember is eltűnt.
