2007. május 24. - Budapest, Zöld Pardon
A keddi kilengés után már számítottam bizonyos dolgokra és ennélfogva úgy komponáltam az estém, hogy minél hamarább búcsút mondjak a munkahelyi rendezvénynek, ezáltal is biztosítva az idejében megérkezést. Távozáskor magamhoz vettem két liter műanyag palackos, Budapest-Etyek fedőnevű, eltárolásra ítélt félédes fehérbort a konyhások legnagyobb örömére. Ezzel törtem végig a városon több embert is inzultálva azzal, hogy adjon már egy fém százast, de mindenki azt mondta, hogy nincs.
Olyan hat fele érkezhettem meg a Zöld Pardon előtti rétre, ahol a klikkesedés hatására különböző elszeparált helyeken botolhattam ismerősökbe, akik lenéztek a műanyag palackos borom miatt, mert azt hitték, hogy bizonyára tablettás. Látszik, hogy teljes mértékben kiesett nekik az immáron nyolcadszorra megrendezésre kerülő Hegyalja fesztivál, melyre a belépő elővételben 9.900 forint, szemben a Nagy 5kalandddal, ami Zánkán lesz június 27. és július 1. között és a belépő ideig-óráig csupán 7 rugó. Mindenesetre én tudtam amit tudtam, úgyhogy egy kis capyvel feljavítva jóízűen kortyolgattam,megkínálva természetesen kis barátaimat is, majd olyan fél kilenc magasságában úgy döntöttem, hogy elérkezett a perc, hogy lemenjek. Ekkor már csúszásban volt a zenekar, ami felháborító és megengedhetetlen. Meg is voltam lepve. A pardonban óriási tömeg fogadott, amire bevallom, nem számítottam. Mivel látni is akartam valamit a koncertből egyrészt, meg nem akartam egyhelyben toporogni másrészt, gyorsan a tánctér első harmadába diszlokáltam magam. Mikor elkezdődött a koncert beindult az engedélyezett pogó is, bár a hatalmas tömegre való tekintettel ez csak jólszituált lökdösődésbe, nyomakodásba torkollott, de még így is tökéletes volt. sajnálatos módon azonban gyorsan lekerült a cipő a lábamról, de hamarjában vissza is kaptam. Hogy a kulturáltan szórakozni vágyó néppel ne keveredjünk, a koncert megkezdése után nem sokkal húztak körénk egy kordont. Én nem tudom ezt, hogy csinálták, de meg kell hagyni, nagyon profi munka volt. Ezzel amúgy akkor találkoztam, mikor megalázó fél óra elteltével átsuhant az agyamon, hogy "Mindjárt meghalok. Azonnal ki kell jutnom a tömegből" és megindultam hátrafele. Legnagyobb szerencsémre N. Gábor security chief pont azt a szegmenset őrizte, ahol kitörni készültem és engedélyezte a gyors kijutásom az árkon keresztül. A kistánctér melletti rövid ücsörgésem során kaptam egy telefont Thomastól, amiben azt taglalta, hogy hol is találhatóak. Koordinátájának felmérése akkor és ott igen egyszerűnek tűnt, de belevetve magam a vásári forgatagba egyre inkább a megtalálásuk lehetetlenségének körvonala manifesztálódott agyam egy eleddig rejtett zugában. Úgyhogy vissza is zongoráztam magam előre. Ekkor találkoztam a tömegben másodjára a Schlekivel meg a Sünivel. Erre konkrétan már nem is számítottam. A koncert kilenc óra negyvenkor fejeződött be, annak ellenére, hogy a közönség rendkívül intenzíven követelte, hogy a maradék kifizetett húsz percet is legyenek szívesek végigjátszani. Ezután újfent találkoztam a Bélával, akiről eddig még soha nem beszéltem és összefutottam a Dáviddal is, akit kedden ismertem meg. Ágota nem volt jelen. Én azt hittem takarítani van, de mint kiderült, a bandájával próbál. Mivel nem akartunk bent fogyasztani, így egy rövid idő elteltével kifelé vettük az irányt, de előtte még láttunk pancsoló fiatalokat meg a shopban olyan Toy Dollsos pólót, amire rá volt nyomva, hogy ZP, valamint leültünk egy tizenhatos társasághoz, ahol beszédbe elegyedtem egy lánnyal, aki 6 éve karatézik meg amatőr szinten szobrászkodik, de a nevét azt nem tudom. Aszondta bejelöl iwiw-en. Akkor majd okosabb leszek. Namost azért kellett amúgy kimenni, mert Thomasékat sajnos nem tudtam megtalálni. Mikor átraktam az egyik telefonból a másikba a kártyám, kiderült például, hogy a száma a készülékre van rögzítve, azzal meg kitörölhetem a seggem, ugye.
Kint a percek lassú múlásával egyre inkább kezdett elmenni a kedvem bárminemű italozástól. Legfőképpen azért, mert nem úgy tűnt, hogy emberi időben lesz ebből bármi is. Úgyhogy az utolsó villamosok egyikével a Süni és a Dani társaságában a Ferenc körút felé vettem az irányt. Mire ideértem a metró már nem közlekedett. Az éjszakai megállóba érkeztemkor egy lány épp alaposan böngészte a járattáblát. Ő Mirian (bár Miriennek ejti és innestül az írást tekintve bizonytalan vagyok) és testlyukasztásból él. Nagyon mérges volt, mert egy rosszul szervezett névnapi mulatság miatt utazott át a fél városon éjnek évadján. Miközben erről - és hogy mennyi idő alatt áll helyre a fül a tágító kivétele után - beszélgettünk, megszólított egy fiatalember. Azt kérdezte, hogy nem én vagyok-e a KOC-nak az énekese és megdicsérte a pénteki szereplésünket. Kicsit úgy jött le a dolog, mintha előre le lett volna ez beszéve, ami mondjuk nem is lenne hülyeség. Mirian többszöri kártyacsere eredményeképp a kimenővel rendelkező telefonomon fölhívta a barátját, majd úgy döntött, hogy visszatér a Zöld Pardonhoz és a névnapi mizéria okán megöli. Én még elkísértem a 906-osig, majd megköszönve a tartalmas estét, hazaindultam.
Konklúzió: Én nem értem, hogy az istenbe van az Olgában még mindig ennyi erő és hogy hogy tudott ennyire gyerek maradni az évek hosszú sora ellenére is. Szeretnék olyan lenni, mint ő.
A keddi kilengés után már számítottam bizonyos dolgokra és ennélfogva úgy komponáltam az estém, hogy minél hamarább búcsút mondjak a munkahelyi rendezvénynek, ezáltal is biztosítva az idejében megérkezést. Távozáskor magamhoz vettem két liter műanyag palackos, Budapest-Etyek fedőnevű, eltárolásra ítélt félédes fehérbort a konyhások legnagyobb örömére. Ezzel törtem végig a városon több embert is inzultálva azzal, hogy adjon már egy fém százast, de mindenki azt mondta, hogy nincs.
Olyan hat fele érkezhettem meg a Zöld Pardon előtti rétre, ahol a klikkesedés hatására különböző elszeparált helyeken botolhattam ismerősökbe, akik lenéztek a műanyag palackos borom miatt, mert azt hitték, hogy bizonyára tablettás. Látszik, hogy teljes mértékben kiesett nekik az immáron nyolcadszorra megrendezésre kerülő Hegyalja fesztivál, melyre a belépő elővételben 9.900 forint, szemben a Nagy 5kalandddal, ami Zánkán lesz június 27. és július 1. között és a belépő ideig-óráig csupán 7 rugó. Mindenesetre én tudtam amit tudtam, úgyhogy egy kis capyvel feljavítva jóízűen kortyolgattam,megkínálva természetesen kis barátaimat is, majd olyan fél kilenc magasságában úgy döntöttem, hogy elérkezett a perc, hogy lemenjek. Ekkor már csúszásban volt a zenekar, ami felháborító és megengedhetetlen. Meg is voltam lepve. A pardonban óriási tömeg fogadott, amire bevallom, nem számítottam. Mivel látni is akartam valamit a koncertből egyrészt, meg nem akartam egyhelyben toporogni másrészt, gyorsan a tánctér első harmadába diszlokáltam magam. Mikor elkezdődött a koncert beindult az engedélyezett pogó is, bár a hatalmas tömegre való tekintettel ez csak jólszituált lökdösődésbe, nyomakodásba torkollott, de még így is tökéletes volt. sajnálatos módon azonban gyorsan lekerült a cipő a lábamról, de hamarjában vissza is kaptam. Hogy a kulturáltan szórakozni vágyó néppel ne keveredjünk, a koncert megkezdése után nem sokkal húztak körénk egy kordont. Én nem tudom ezt, hogy csinálták, de meg kell hagyni, nagyon profi munka volt. Ezzel amúgy akkor találkoztam, mikor megalázó fél óra elteltével átsuhant az agyamon, hogy "Mindjárt meghalok. Azonnal ki kell jutnom a tömegből" és megindultam hátrafele. Legnagyobb szerencsémre N. Gábor security chief pont azt a szegmenset őrizte, ahol kitörni készültem és engedélyezte a gyors kijutásom az árkon keresztül. A kistánctér melletti rövid ücsörgésem során kaptam egy telefont Thomastól, amiben azt taglalta, hogy hol is találhatóak. Koordinátájának felmérése akkor és ott igen egyszerűnek tűnt, de belevetve magam a vásári forgatagba egyre inkább a megtalálásuk lehetetlenségének körvonala manifesztálódott agyam egy eleddig rejtett zugában. Úgyhogy vissza is zongoráztam magam előre. Ekkor találkoztam a tömegben másodjára a Schlekivel meg a Sünivel. Erre konkrétan már nem is számítottam. A koncert kilenc óra negyvenkor fejeződött be, annak ellenére, hogy a közönség rendkívül intenzíven követelte, hogy a maradék kifizetett húsz percet is legyenek szívesek végigjátszani. Ezután újfent találkoztam a Bélával, akiről eddig még soha nem beszéltem és összefutottam a Dáviddal is, akit kedden ismertem meg. Ágota nem volt jelen. Én azt hittem takarítani van, de mint kiderült, a bandájával próbál. Mivel nem akartunk bent fogyasztani, így egy rövid idő elteltével kifelé vettük az irányt, de előtte még láttunk pancsoló fiatalokat meg a shopban olyan Toy Dollsos pólót, amire rá volt nyomva, hogy ZP, valamint leültünk egy tizenhatos társasághoz, ahol beszédbe elegyedtem egy lánnyal, aki 6 éve karatézik meg amatőr szinten szobrászkodik, de a nevét azt nem tudom. Aszondta bejelöl iwiw-en. Akkor majd okosabb leszek. Namost azért kellett amúgy kimenni, mert Thomasékat sajnos nem tudtam megtalálni. Mikor átraktam az egyik telefonból a másikba a kártyám, kiderült például, hogy a száma a készülékre van rögzítve, azzal meg kitörölhetem a seggem, ugye.
Kint a percek lassú múlásával egyre inkább kezdett elmenni a kedvem bárminemű italozástól. Legfőképpen azért, mert nem úgy tűnt, hogy emberi időben lesz ebből bármi is. Úgyhogy az utolsó villamosok egyikével a Süni és a Dani társaságában a Ferenc körút felé vettem az irányt. Mire ideértem a metró már nem közlekedett. Az éjszakai megállóba érkeztemkor egy lány épp alaposan böngészte a járattáblát. Ő Mirian (bár Miriennek ejti és innestül az írást tekintve bizonytalan vagyok) és testlyukasztásból él. Nagyon mérges volt, mert egy rosszul szervezett névnapi mulatság miatt utazott át a fél városon éjnek évadján. Miközben erről - és hogy mennyi idő alatt áll helyre a fül a tágító kivétele után - beszélgettünk, megszólított egy fiatalember. Azt kérdezte, hogy nem én vagyok-e a KOC-nak az énekese és megdicsérte a pénteki szereplésünket. Kicsit úgy jött le a dolog, mintha előre le lett volna ez beszéve, ami mondjuk nem is lenne hülyeség. Mirian többszöri kártyacsere eredményeképp a kimenővel rendelkező telefonomon fölhívta a barátját, majd úgy döntött, hogy visszatér a Zöld Pardonhoz és a névnapi mizéria okán megöli. Én még elkísértem a 906-osig, majd megköszönve a tartalmas estét, hazaindultam.
Konklúzió: Én nem értem, hogy az istenbe van az Olgában még mindig ennyi erő és hogy hogy tudott ennyire gyerek maradni az évek hosszú sora ellenére is. Szeretnék olyan lenni, mint ő.
