Volt egy időszak az életemben, mikor a KOC pihenőpályára került. Ekkor léptem be a Contactba, Magyarország egyetlen booze 'n roll zenekarába. Oda beajánlottam dobosnak a Krúgert is, majd 2004. december 3-án, Győrben ki is léptünk a zenekarból. Mikor a közönség kérdezte, hogy "Dehát miért?" csak annyit feleltem, hogy "Miattatok. Mert nem jártok a koncertjeinkre." Mindigis érzékem volt az ilyesmihez.
Este 6 óra. BME
Krúgert várjuk, aki épp valami ZH-t ír, Óvári megeszi Ozzy szendvicsét. Mikor Krúger megjön, közli, hogy elbaszta a dolgozatot, irány Győr. 160-nal repesztünk az autópályán, fél percenként nyitogatva az ablakot, mivel a szendvics elég durva büfögési reakciókat generál. A Porcelánbusz tagjai jóízűen söröznek. Egyedül Laci és én maradunk tiszták. Beszéljük, hogy mikor lépjünk ki. Abban maradunk, hogy koncert vége fele.
Megérkezünk Győrbe. Kisebb útbaigazítások után könnyedén eljutunk a Torockhoz, aholis az ajtóban Kokó és Szilárd fogad (CT dob, basszus). Kokón látszik, hogy nincs elragadtatva. Nekem kifejezetten szimpatikus a betört ajtóüveg, amin áthaladva óriási embertömeg fogad. Egyedüli zavaró pont talán a négy metálos picsa körben állása és headbangelése a vurlitzeről szóló valamilyen számomra teljesen ismeretlen számra. Nagyon komolyan veszik magukat. Mivel színpadnak helyét se látom, úgy érzem, föl kéne térképeznem a terepet. Így is teszek. A koncerttermet és a kocsmarészt egy végeláthatatlan folyosó választja el egymástól, melynek két oldalán a női és férfi WC húzódik szintén igencsak hosszan, utóbbi telve Barackca és egyéb idézetekkel (a többit nem ismertem fel, azért nem mondom, a nőibe meg nem voltam). A terem kábé kihalt, csupán a színpad környékén lézeng pár ember, akikben az Arrivals Budapest legénységét vélem felfedezni. Oda is köszönök nekik, majd rákérdezek, hogy mi lenne ha hazamennénk (egyébként ez a kezdésig részemről szállóige, egyáltalán nincs kedvem a bulihoz, túl nagy a tánctér, túlságosan üres). Nem mondhatnám, hogy nagyon tiltakoznak az ötlet ellen, de azért maradunk. Nem sokkal később érkezik a CT másik fele, plusz Sanyi, aki azzal nyit, hogy Moha nem jött le, mert beteg. "Semmi probléma, mi meg kilépünk Lacival." - mondom én, na ennyit a tervről. Nem mondhatnám, hogy a hír hallatán Sanyi jobb kedvre derül. Inkább elmegy egy sörért, majd felosztjuk egymás között a sorrendet. Koncepciómat, miszerint kezdjen a CT, majd jöjjön az AB, ezt követően mi végül a PB elutasítják. Így mi leszünk az utolsók. A terv az volt, hogy majd mindent ráküldünk a keverőre (amit nekünk kellet vinni (egyedül erősítő meg nagy hangfalak vannak)), de a rossz mikrofonok miatt végül csak az ének megy ki. A többi alapokról. Jegyet nekünk kell szedni. Az est folyamán 4, azaz négy fizető vendég volt.
A Club Tequila egy órás csúszással 10-kor kezd ennek a NÉGY embernek plusz a többi zenekarnak. A jónép a kocsmában szeszel. Megéri ide jönni. Visszajön a benzinpénz. Persze nincs okom hisztizni, hisz igazi punk vagyok. Egyáltalán nem a pénzért csinálom. Igazából azért megyek vidékre, mert imádok senkinekse játszani. Ez a DIY waze. Miután Katinak elment a hangja, így ő nem is megy föl a színpadra, csupán Tamás Green Day blockját hallgathatja a nagyérdemű, ami igencsak jól sikerült. Ezalatt én a keverővel ismerkedem és elég sok dologra rájöttem, hogy mi mire jó, szóval már megérte lemenni. Mivel a Green Dayben nincsenek fúvósok így a trombitás csendesen ül végig a háttérben. Mitnemondjak meglehetősen inaktív. Kati azért a végére fölszívja magát annyira, hogy előadjon egy számot, de a hangja az istennekse akar megjavulni, úgyhogy lejönnek. Meg kell hagyni a hangosítás nagyszerű. Tiszta és érthető az ének. Tehetséges vagyok.
Másodikként hosszas szarakodás - köszönhetően Bambi ultramodern pedáljának - után az Arrivals Budapest lép a színre. Időközben bezárt a kocsmarész, és mindenkit átvezényeltek a terembe (ingyér). Az AB nem arat osztatlan sikert a rockzenéhez szokott közönség körében. Én jól szórakozok. Kicsit ugyan tartok az előttem helyet foglaló punk négyes fogattól, de mindinkább a kezükben lévő boroskancsótól, hogy mi lesz ha az egyik bepöccen, hogy mi ez a szar, és elkezd locsolkodni, de hála az égnek ez nem következik be. Kábé fél óra elteltével közlöm Bambival, hogy ez volt az utolsó szám. Visszatérve az egyik punk hozzámfordul, hogy látja én vagyok a manager és a következő banda legyen már gyorsabb. Megígérem, hogy az lesz.
A Porcelánbusz fellépése előtt azt az instrukciót adtam az Óvárinak, hogy minél hamarabb fejezzék be, mert haza akarok menni. Tartják is magukat ehhez. A második szám végén Ozzy erőteljesen anyáz és ugrál a pedálján, majd belekezd a Betondzsungelbe, amire a punkok igencsak begerjednek és elkezdenek pogózni, majd követelik, hogy adják elő a számot gyorsabban. Megkapják. Még gyorsabban. Azt is. Majd a Porcelánbusz mint aki jól végezte dolgát, távozik. Kivéve persze a Lacit, aki a mi dobosunk is, ugye.
Sándor enyhén illuminált állapotban érkezik a színpadra és vagy 5 percig szenved az effektpadjával. Valami nagyon jót akar, de nem megy neki, viszont azt eléri, hogy a kásán kívül semmit se lehessen hallani a gitárból. Mondom is neki, hogy cserélje ki a ládát. Hátha a sajátjával jobb lesz a dolog. Nem segít. Zenénkre pár ember örömmel pogózik. Játszottunk kábé három számrészletet, majd Sanyi leakasztja a gitárját és a földre ejti. Nekünk se kell ennél több. Laci gyorsan a földhöz vágja a dobverőjét,és én is valami értéktelen vacak után nézek. Egy ideig szemezek a gitárommal, de aztán rájövök, hogy az azért mégiscsak drága mulatság lenne, úgyhogy inkább hangolómat ejtem el finoman, lehetőleg puhára. Értetlen tekintetek szegeződnek ránk, mire én közlöm, hogy nyugalom, mi így szoktuk befejezni. Balról halk puffanásra leszek figyelmes, és ekkor szembesülök a ténnyel, miszerint Sándor épp az imént rúgta fel az erősítőt. Laci ekkor előreszalad és közli, hogy feloszlottunk. Már megint az a fránya értetlen csend, majd a sorjánzó miértek tömkelege. Mi meg összepakolunk és eljövünk.
