2013. január 17. - Budapest, Mika Tivadar
Végignézve a januáromat feltűnt, hogy csak és kizárólag olyan koncerteken voltam, ahol Ferencz is fellépett és tekintettel arra, hogy 19-én lesz a II. Ferencz Szuperkoncert az R33-ban, úgy éreztem muszáj beiktatnom valamit, mert ez így már beteges. A Mighty a Mikában adta magát.
A Mighty Fisherssel hosszas kerülgetés után tavaly szeptember magasságában találkoztam először a Dürer kertben. Ekkor a Szasza már nem volt tagja a zenekarnak, de én az egyik számban azért csak feltoltam a színpadra, aminek ő egyáltalán nem örült. És így utólag belegondolva valószínűleg a Céanne se. Másra nem nagyon tudom fogni, hogy miért utálhat, mert az nem kérdés, hogy utál, hiszen mikor az Akváriumban megláttam az Ákost PASO koncerten, aki épp vele jött be és úgy üdvözöltem, mint a kedvenc biciklisfutár-rap zenekarom frontemberét, Céanne olyan szúrós tekintetet lövellt felém, amit senki ember fiának nem kívánok. Azóta kerülöm is az atrocitást. A koncert amúgy a Yellow Spots énekesválogató Vörös Yuk beli fináléjának előestéjén volt, aminek külön érdekessége, hogy Ferencz ekkor adta elő először nagyközönség előtt a Hallelujaht, amit óriási siker övezett. A másik érdekessége annak az estének, hogy fellépett a KOC is és mivel tudtuk, hogy a Schleki énekest keres nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy minden zenekarába jelentkezzek. Ezért a KOC az estére egy külön feldolgozás blokkal készült, így eljátszottuk a Das Modelt, mert azt a Fit Fat is játsza, a Zsíroshajú kultúráltat a Csók és Könny végett, amit én nem mellesleg Ozzy Osborne-t megidéző módon adtam elő, tovább fokozva a fokozhatatlant, és záróakkordként felcsendült a Vérfertőzés Texas szélén a Spots miatt ugye, ami amúgy így előadva egy mérhetetlenül unalmas szám.
Node nem is ez a beszámoló fő profilja, hanem a Mighty Fishers, meg a Mika. Kezdjük az utóbbival. Miután megérkeztem gyakorlatilag az első dolgom a ruhatár felkutatása volt, merthogy mindenhova gigászi betűkkel volt feltüntetve, és nyilakkal megtámogatva, hogy merre is kell haladnom. A ruhatár nyomvonalát követve jutottam el egyébként a koncertteremhez is. Mivel nem találtam meg amit kerestem, így megkérdeztem az első szembejövő helyi alkalmazottat, hogy hogyan tovább, mert amerre a tábla mutat ott csak valami kazánház van, meg vészkijárat. A fickó mondta, hogy jófele kapiskálok, de ruhatár az nincs, viszont a könyöklők alatt van fogas, hogyha az jó nekem. Hóhó! Dehogy jó az, úgyhogy megkértem az Edét, hogy ugyanmár legyen szíves berakni a backstage-be a kabátom, mert én őrizetlenül nem akarom azt hagyni egy percre se. Ez kérem bizalmi kérdés, azom meg nincsen. Mondjuk volt egy alkalom, mikor a Vörös Yukban a zenekari öltözőből lopták el a gyönyörű olajzöld bomberem, nade oda aztán tényleg bárki bejárhatott. Végül a kabát a DJ pultban landolt és kezdődött a koncert.
A Mighty Fishers-szel egy nagyon nagy baj van. Tovább göngyölítve a szlovákiai koncertbeszámoló felütését erre a zenére csak dugni szerelmeskedni lehet, de ismerkedni nem. Szóval nem lehet lányokat pörgetni, forgatni, eltolni, visszahúzni, meg eljárni a pávatáncot, csak mögé állhatsz ozt dörzsölődhetsz. Amivel természetesen nem is lenne baj, ha nem ők lennének az első és egyetlen fellépő zenekar, mert azért nem szabad ajtóstul rontani a házba na. A koncert utáni selectorkodáskor már voltak olyan dalok amikről beszéltem, de akkor már mindegy volt.
