2007. július 25. - 30. Százhalombatta, LB27 Reggae Camp
Végre az első fizető állásom!!! Sose gondoltam volna, hogy egyszer eljutok erre a szintre, de igen. Persze az is kellett hozzá, hogy nulladik nap összefussak a Ladánybene dobosával, RaszTamással, hogy nem-e lehetne-e, mire ő azt felelte, hogy de, és így lettem én a Press. Persze csak ha írok. Nade én ne írnék? Volt egy olyan kitét, hogy próbáljak meg ezúttal minél pozitívabban fogalmazni, dehát nem is tudnék másképp. Ez az 5 nap feledhetetlen volt, még az utolsó nap reggeli esőzéssel is.
Mint bizonyára emlékszel, a Hegyalja feszt hazaútja során megbeszéltk Mouse-zal, hogy én leszek az MC-je. A nulladik nap tökéletesen megfelelt a célnak, hogy ki is próbáljam magam élőben. Az igazság az, hogy ekkorát még soha nem csalódtam magamban. Mikrofon nélkül elég jól megy a dolog, de ez így már nehéz. Mondjuk sejthettem volna, hogy akadhatnak problémák, hisz T. Gabi lakodalmán sem volt erősségem a karaoke. Csak a tudat vigasztal, hogy alap nélkül azért még jó vagyok. A nulladik napot amúgy elég jól bírtam. Olyan fél nyolc fele érkeztem le egy olyan vonattal, ami légkondicinált volt és hatalmas WC-kabinnal bírt, úgyhogy bizton állíthatom: Farkas Berci után újra betört az országba az űrkorszak. Köszönöm neked, drága Anettka és Thank You Charles. Nem is tudom hol lenne ez az ország nélkületek. És nem utolsó sorban hol lenne a MÁV? Amúgy rebesgetik, hogy meg fog szűnni a Magyar Állam Vasutak. Szegény Széchenyi.. Bizonyára forog a sírjában. Leszálltam után elindultam az első irányba ami elém jött, majd nem sokra rá elkezdtem mondogatni magamba, hogy de megváltozott ez a hely. Addig addig mondtam, míg úgy voltam már magammal, mint nyuszika meg a létra, úgyhogy meg is kérdeztem az első szembejövő lánypárostól, hogy ugyan mondják már meg, hogy merre van a TESCO, mert erre biztos nincs. Mutattam egy utat, amerre kérdeztem. Azt mondták arra van. Hazudtak. Így a fél órás gyalogutamból kreáltam egy egészet. A benzinkútnál összelőttem egy vodka-narancs combot, hogy kellőképp cefre szagom legyen a kapuhoz érve, mivel ismerősökhöz megyek. Beadtam a hozott kovászos uborkát a hűtőbe, majd elindultam sátorhely után kutakodni, és egy szimpatikus embercsoport közelében elvégeztem a munka legjavát. Ezt követően helyeztem át székhelyem a SoundSystem sátorba és találkoztam a világhírű Bambolee-vel, aki nagy valószínűséggel nem így írja a nevét, de mivel én egy példányt se hoztam el abból a remekbeszabott újságból, amiből kiderült pár színes az idei felhozatalból, így ezirányú ismeretanyagátadásom kisebbfajta nehézségbe ütközik. Bambolee amúgy egy rendkívül színes és érdekes egyéniség. Kimondhatjuk bátran, hogy utánam ő volt a fesztivál második meghatározó színfoltja a maga egyedi "Akartok bulit? Kaptok bulit. Pull it!" beszólásaival és az állandó pull it-ozásával, ami egy zenei szakzsargon, és annyit tesz, hogy visszatekerünk a szám elejére, majd újra szól a hatlövetű. Mindez hajnali nyolc órakor a tábor közepén 100 decibelen. Hát kívánhat ennél többet az ember? Nulladik nap megtalált egy lány, bizonyos Kinga, azzal hogy én vagyok a cápa, merthogy 5 évvel ezelőtt Gárdonyon ezzel a dumával borítottam be vizibiciklistül a vízbe. Impozáns lány, de kapcsolatunk a negyedik nap megszakadt, mivel rendkívül jól ismerem a női lélek legmélyebb bugyrait. Idézném tőle az utolsó napi beszélgetésünk legemlékezetesebb részét, mikor épp bocsánatot kértem előző esti tettemért "Nem gond. Vannak bunkó emberek a világon." Azt hiszem a nulladik nap minden fontos mozzanatát elmondtam, úgyhogy beszéljünk az elsőről.
Reggel a tisztálkodás után az első dolgom a sátram árnyékos helyre helyezése volt, ami a porta mögötti placcon teljesedett ki. Táborhoz méltatlan módon a zuhanyzóban volt meleg víz, úgyhogy a bőség zavara miatt sokkal több időt töltöttem a tökéletes összhatás elérésével, mint magával a cselekménnyel. Ezt követően egy ebédmenü elfogyasztása mellett az épp nem dolgozó járőrökkel italozni kezdtem. Félő volt, hogy az est első fellépőjét, a Masszívot simán átalszom, de ezt nem tehettem meg. Már csak azért sem, mivel Süni ezen a koncerten debütált, és én rendkívüli módon büszke voltam rá. Mixiék nyolcra ígérték érkezésüket. A vele való találkozásomról a másnapi telefonos beszélgetésünkkor kaptam információkat, de ez nem publikus, bár nagyon jellemző. A tisztelt olvasó elégedjen meg annyival, hogy a szemére vetettem, hogy mennyire csinos, csak másképp. Az Újkút HK egy az egyben kimaradt. Ennek legfőbb oka, hogy alattuk teljes erőbedobással lehetetlenítettem el a Masszív zenekari fotózását, azzal hogy minden képre a legváratlanabb pillanatokban odacsempésztem magam, egyszóval kellemetlenkedtem, de ez még mindig nem a fénypontom az estét tekintve. Arról az estéről beszélek, amin megdicsértem Ferenc Kinga ex-Re-G jeleneleg Nice Time frontemebert, hogy előnyére milyen sokat változott a Skaland óta, és megjegyeztem mennyire más volt a vele kapcsolatos elképzelésem. Az előítélet valóban nem egy jó dolog. Elmondtam neki azon problémám, hogy a Nice Time-ba a másik énekessel inkább egy szinten kéne lenni, minthogy őt csak a vokálba rakni és Kinga ebben egyet is értett velem, csakhát ahogy mondta: "Ez így alakult." Mindeneesetre sokkal jobban be tudtam fogadni ezúttal a Nice Time-ot, mint eleddig bármikor. Sünivel végig is roptuk az egészet. Ja! Masszív alatt volt egy visszautasításom, de kiköszörültem a csorbát. Hétfő este beszéltem bizonyos Csabával, aki arról érdeklődött, hogy milyen volt a Kettő Kettő. Én váltig állítottam, hogy nem volt, pedig a Nice Time után ők jöttek, majd pedig A Honeyball, akiket még annak ellenére se néznék meg, hogy a Kati énekel benne, de már nincs is ott. Utánuk jött az est számomra utolsó fellépője és emiatt a figyelmes és értő közönség számára az est fénypontja, a Tizenhét, melyre a SkaPeti és a Vica társaságában indultam az étteremből, ahova - mint megtudtam - egy debreceni elfogyasztása céljából érkeztem. A Tizenhéten, hogy hogynem a backstage-be kerültem, ahonnan felnézve a színpadra egyből egy üres széket pillantottam meg. Mily' keves, hogy így gondolnak a megfáradt utazóra. Fölmentem hát és leültem. Egy ideig énekeltem a szövegeket, majd két szám közt tapsnál fölálltam, megköszöntem a közönséget a kedvességet és visszaültem hogy azonmód elaludjak. A zenekar tagjai illetve a technikusok próbáltak ugyan keltegetni, de ha én igazán jól érzem magam, akkor akár ágyúval is lőhetnének a fülem mellett, azt se reagálnám le, úgyhogy levittek székestül. A sátramhoz a Vera kísért el és másnap mindenki mosolygott rám. Mackó Robival - az egyik leszállítóval - megbeszéltük, hogy négy sör után kerüljem a backstage-t. Tartottam is magam ehhez. Azért azt sajnálom, hogy a kedvenc biciklis futár rap zenekaromról lemaradtam és hiába lép fel most hétvégén a zalaegerszegi Rude to Hell fesztiválon a Jah's Warriors (amiről mint megtudtam békeharcosokat jelent vagy valami ilyesmi), amire már csak azért is érdemes elmenni, mert a sztárvendég a világhírű Mad Sin. Én nem lehetek ott, mivel Sarudon (a Tiszatónál) egy kétnapos fesztivál keretében lép fel a KOC és én értelem szerűen ott leszek. Mindigis gyenge voltam földrajzból, de szerintem ez a két város nincs közel egymáshoz, bár minden csak viszonyítás kérdése, de én nem fogom bepróbálni.
A második napom azzal kezdtem, hogy kimentem a TESCO-ba, mindenkinek hoztam amit kért, hogy ne úgy emlékezzenek rám, mint a srácra aki elaudt a színpadon, hanem a srácra, aki mindent hozott. Az aznapi első fellépő a Re-G volt, majd az LB Riddim és a PASO jött. Én meg sejtettem, hogy ez lesz a vége, hogy nem fogok emlékezni nagyon egyik produkcióra sem ennyi nap távlatából, viszont a napi külföldi fellépő, bizonyos Leo's Dan olyan masszív techno ütemmel képviseltette magát már a beállásnál is, hogy már csak ezért is nem lehetett elmenni mellettük szó nélkül. Amúgy jó volt a másik három is, csak szégyen nem szégyen, semmilyen érdekes pillanat sem ugrik be, holott terv szerint most kéne jönnie annak a résznek, hogy már az első nap is felfokozott volt a hangulat, de a PASO erre rádobott még egy lapáttal, majd a szombati Ladánybene egy újabb foka az extázisnak, hogy aztán a vasárnapi Yellowmanre már mindenki kikeljen magából. Ez bizonyára így is történt. Ezért nem fogok túl sok szót ejteni a szombati Ladánybenéről sem.
Szombat. Kingston Cruisers kezdett, akiket a Sió szponzorál, de Péter ezt egyáltalán nem hangsúlyozta ki. Még szerencse, hogy ott voltam. A napi első fellépőnek mindig nehéz a dolga, hogy hogyan csábítsa magához a közönségét a kellő ismertség vagy nem tudom mi hiányában. Ez az első három nap folyamán itt mutatkozott meg először, hiszen a Re-G-nek múltja van, a Masszívban meg egy olyan karizmatikus egyéniség frontemberkedik, mint a Szasza a Tizenhétből. Ráadásul én is minden fórumon tolom a szekerüket, szóval lehetetlen nem ismerni őket. A Kingston Cruisers-szel azonban más a helyzet, de ha lassan is, azért itt is gyülekeztek az emberek. Viszont pozitív, hogy a színpadkép lényegesen változott. Sokkal több mozgolódást látni a fúvós szekció részéről, mint fél évvel korábban az A38-on. A KC után következett a Tigris Szolnokról. Szívesen felkomferáltam volna őket, mert Balatonföldváron már megtettem és osztatlan sikert arattam vele, de ez a lehetőség ezúttal SkaPetit illette. Én próbáltam ellátni tanácsokkal, hogy úgy kell feltüzelni a közönséget, hogy meg kell őket énekeltetni meg ilyenek, de azt mondta, hogy kitalálta mit kell mondani: "Színpadon a Tigris!" Ők erre a bulira rengeteg új számmal készültek, amik vagy fele annyira sem slágeresek, mint az első albumon szereplők, vagy én nem hallottam még elégszer. Viszont egy dolgot elmondhatok és én ezt a helyszínen is kihangsúlyoztam. Egy ilyen kongás mellett a dobra már már nincs is szükség. Pogo ezúttal se volt. Utánuk a Ladánybene 27 következett és én tartom magam az ígéretemhez. Őket a Dubians Live System követteFranciaországból és az estet a Judah International Sound zárta Angliából. Alighanem rajtuk aludtam az étteremben, majd felébredve először beszéltem kicsit a már korábban említett Kingával (aki nem a Ferencz), majd "mazeltopf" reggelig. Úgy hajnaltájt kipróbáltam milyen is lehet egy németjuhásszal aludni, mert az ifjúsági irodalmakban ez igen sokszor előjött gyermekéveim során. Kurvajó.
És már ott is vagyunk az utolsó napnál, melynek reggelén a kapunál közönségemmel megosztom a Cápa történetét, melyről neves tengerbiológusokat megszágyenítő logikával vontam le a logikus következtetést. A cápa egy madár. Azonban a Cápa ezen az estén nem mutatta ám ki a foga fehérjét, hanem egy sokkalta durvább elhatározásra jutott. Történt ugyanis, hogy a Riddim Colonyn az egyik szám rendkívül megérintette, melyben egy strófa arról szólt, hogy minden embernek az életét a saját döntései határozzák meg és ezt hallva meghoztam a döntést. Félbehagytam az éppen kezemben tartott fél doboz Drehert. Megálljt parancsnoltam az italnak és áttértem a Go Fast nevű energiaitalra. egyből ötre, mert annyira rákattantam. Meg is lett az eredménye. Yellowman-en úgy pattogtam mint a nikkelbolha, egyszerűen képtelen voltam ráállni a dobos által diktált ütemre ami nem mellékesen bitang jól szólt. A basszusgitáros ugyan szólózni nem tud, de úgy játszik, hogy nem is látja az ember hogy játszik, és a gitáros meg csak úgy tolta a világba az elszállós riffeket, miközben a szintis láthatóan halálra unta magát. A Yellowman meg, ez a 60 körüli albinó Lui Armstrong-ot megszégyenítő hangon énekelte a dalait egy-két slágerrel megfűszerezeve, miközben föl alá ugrált és pörgött a színpadon. Hihetetlen volt na. Olyannyira, hogy a koncert végeztével RaszTamás magából kikelve rohant a színpadra. Feltételezem köszönetet akart mondani, de annyira meg volt őrülve a boldogságból, hogy inkább csak üvöltözött, mint a sakál és tökéletesen igaza volt ebben. Bánhatja, aki lemaradt erről a produkcióról és igen sokan vannak ezzel így, mert a hétfői munka fényében jelentősen megcsappant az utolsó napra a táborlakók létszáma. Yellowman előtt (közvetlen az Irie maffia után, amin majd összeszartam magam annyira jó volt) megismertem egy raszta lányt aki katona akar lenni. Na ezt add össze! Egyébként a Cápa a nap folyamán csak egyszer volt igazán aktív, mikor legombolt egy fél doboznyi gombás-húsos pizzát egy gyöngyösi táraságtól, majd ezt önzetlenül a kapuszolgálatnak adta át. Hála az energiaitaloknak a ma esti alvást ki is lőhettem, ráadásul a gyomrom sem volt valami lelkes. Arról már nem is beszélek, hogy pont a leszokásom első napján akart mindenki hirtelen meghívni egy sörre. (Arról, hogy a Zöld Pardonban Colorstaron másnap este Unicum Next egyet fizet kettőt kap akció volt már nem is szólok, mert az már nem Reggae Camp.) Mivel nem élveztem annyira az emberek társaságát és nem hittem az insomniában, így bedőltem a sátramba. Talán fél órát sikerült is aludnom, majd arra keltem, hogy esik. Hajnali ötig hallgattam a kopogást, majd ezt megunva összepakoltam a cuccom, lebontottam a sátram és megvártam a nyolc órás kocsi indulást. Ekkor már tudtam aludni is.
Köszönök mindenkinek mindent. Idén idáig ez a fesztivál viszi a prímet nálam. Tudom, hogy ez így most nem hangzik valami hitelesen, de tényleg így van.
Végre az első fizető állásom!!! Sose gondoltam volna, hogy egyszer eljutok erre a szintre, de igen. Persze az is kellett hozzá, hogy nulladik nap összefussak a Ladánybene dobosával, RaszTamással, hogy nem-e lehetne-e, mire ő azt felelte, hogy de, és így lettem én a Press. Persze csak ha írok. Nade én ne írnék? Volt egy olyan kitét, hogy próbáljak meg ezúttal minél pozitívabban fogalmazni, dehát nem is tudnék másképp. Ez az 5 nap feledhetetlen volt, még az utolsó nap reggeli esőzéssel is.
Mint bizonyára emlékszel, a Hegyalja feszt hazaútja során megbeszéltk Mouse-zal, hogy én leszek az MC-je. A nulladik nap tökéletesen megfelelt a célnak, hogy ki is próbáljam magam élőben. Az igazság az, hogy ekkorát még soha nem csalódtam magamban. Mikrofon nélkül elég jól megy a dolog, de ez így már nehéz. Mondjuk sejthettem volna, hogy akadhatnak problémák, hisz T. Gabi lakodalmán sem volt erősségem a karaoke. Csak a tudat vigasztal, hogy alap nélkül azért még jó vagyok. A nulladik napot amúgy elég jól bírtam. Olyan fél nyolc fele érkeztem le egy olyan vonattal, ami légkondicinált volt és hatalmas WC-kabinnal bírt, úgyhogy bizton állíthatom: Farkas Berci után újra betört az országba az űrkorszak. Köszönöm neked, drága Anettka és Thank You Charles. Nem is tudom hol lenne ez az ország nélkületek. És nem utolsó sorban hol lenne a MÁV? Amúgy rebesgetik, hogy meg fog szűnni a Magyar Állam Vasutak. Szegény Széchenyi.. Bizonyára forog a sírjában. Leszálltam után elindultam az első irányba ami elém jött, majd nem sokra rá elkezdtem mondogatni magamba, hogy de megváltozott ez a hely. Addig addig mondtam, míg úgy voltam már magammal, mint nyuszika meg a létra, úgyhogy meg is kérdeztem az első szembejövő lánypárostól, hogy ugyan mondják már meg, hogy merre van a TESCO, mert erre biztos nincs. Mutattam egy utat, amerre kérdeztem. Azt mondták arra van. Hazudtak. Így a fél órás gyalogutamból kreáltam egy egészet. A benzinkútnál összelőttem egy vodka-narancs combot, hogy kellőképp cefre szagom legyen a kapuhoz érve, mivel ismerősökhöz megyek. Beadtam a hozott kovászos uborkát a hűtőbe, majd elindultam sátorhely után kutakodni, és egy szimpatikus embercsoport közelében elvégeztem a munka legjavát. Ezt követően helyeztem át székhelyem a SoundSystem sátorba és találkoztam a világhírű Bambolee-vel, aki nagy valószínűséggel nem így írja a nevét, de mivel én egy példányt se hoztam el abból a remekbeszabott újságból, amiből kiderült pár színes az idei felhozatalból, így ezirányú ismeretanyagátadásom kisebbfajta nehézségbe ütközik. Bambolee amúgy egy rendkívül színes és érdekes egyéniség. Kimondhatjuk bátran, hogy utánam ő volt a fesztivál második meghatározó színfoltja a maga egyedi "Akartok bulit? Kaptok bulit. Pull it!" beszólásaival és az állandó pull it-ozásával, ami egy zenei szakzsargon, és annyit tesz, hogy visszatekerünk a szám elejére, majd újra szól a hatlövetű. Mindez hajnali nyolc órakor a tábor közepén 100 decibelen. Hát kívánhat ennél többet az ember? Nulladik nap megtalált egy lány, bizonyos Kinga, azzal hogy én vagyok a cápa, merthogy 5 évvel ezelőtt Gárdonyon ezzel a dumával borítottam be vizibiciklistül a vízbe. Impozáns lány, de kapcsolatunk a negyedik nap megszakadt, mivel rendkívül jól ismerem a női lélek legmélyebb bugyrait. Idézném tőle az utolsó napi beszélgetésünk legemlékezetesebb részét, mikor épp bocsánatot kértem előző esti tettemért "Nem gond. Vannak bunkó emberek a világon." Azt hiszem a nulladik nap minden fontos mozzanatát elmondtam, úgyhogy beszéljünk az elsőről.
Reggel a tisztálkodás után az első dolgom a sátram árnyékos helyre helyezése volt, ami a porta mögötti placcon teljesedett ki. Táborhoz méltatlan módon a zuhanyzóban volt meleg víz, úgyhogy a bőség zavara miatt sokkal több időt töltöttem a tökéletes összhatás elérésével, mint magával a cselekménnyel. Ezt követően egy ebédmenü elfogyasztása mellett az épp nem dolgozó járőrökkel italozni kezdtem. Félő volt, hogy az est első fellépőjét, a Masszívot simán átalszom, de ezt nem tehettem meg. Már csak azért sem, mivel Süni ezen a koncerten debütált, és én rendkívüli módon büszke voltam rá. Mixiék nyolcra ígérték érkezésüket. A vele való találkozásomról a másnapi telefonos beszélgetésünkkor kaptam információkat, de ez nem publikus, bár nagyon jellemző. A tisztelt olvasó elégedjen meg annyival, hogy a szemére vetettem, hogy mennyire csinos, csak másképp. Az Újkút HK egy az egyben kimaradt. Ennek legfőbb oka, hogy alattuk teljes erőbedobással lehetetlenítettem el a Masszív zenekari fotózását, azzal hogy minden képre a legváratlanabb pillanatokban odacsempésztem magam, egyszóval kellemetlenkedtem, de ez még mindig nem a fénypontom az estét tekintve. Arról az estéről beszélek, amin megdicsértem Ferenc Kinga ex-Re-G jeleneleg Nice Time frontemebert, hogy előnyére milyen sokat változott a Skaland óta, és megjegyeztem mennyire más volt a vele kapcsolatos elképzelésem. Az előítélet valóban nem egy jó dolog. Elmondtam neki azon problémám, hogy a Nice Time-ba a másik énekessel inkább egy szinten kéne lenni, minthogy őt csak a vokálba rakni és Kinga ebben egyet is értett velem, csakhát ahogy mondta: "Ez így alakult." Mindeneesetre sokkal jobban be tudtam fogadni ezúttal a Nice Time-ot, mint eleddig bármikor. Sünivel végig is roptuk az egészet. Ja! Masszív alatt volt egy visszautasításom, de kiköszörültem a csorbát. Hétfő este beszéltem bizonyos Csabával, aki arról érdeklődött, hogy milyen volt a Kettő Kettő. Én váltig állítottam, hogy nem volt, pedig a Nice Time után ők jöttek, majd pedig A Honeyball, akiket még annak ellenére se néznék meg, hogy a Kati énekel benne, de már nincs is ott. Utánuk jött az est számomra utolsó fellépője és emiatt a figyelmes és értő közönség számára az est fénypontja, a Tizenhét, melyre a SkaPeti és a Vica társaságában indultam az étteremből, ahova - mint megtudtam - egy debreceni elfogyasztása céljából érkeztem. A Tizenhéten, hogy hogynem a backstage-be kerültem, ahonnan felnézve a színpadra egyből egy üres széket pillantottam meg. Mily' keves, hogy így gondolnak a megfáradt utazóra. Fölmentem hát és leültem. Egy ideig énekeltem a szövegeket, majd két szám közt tapsnál fölálltam, megköszöntem a közönséget a kedvességet és visszaültem hogy azonmód elaludjak. A zenekar tagjai illetve a technikusok próbáltak ugyan keltegetni, de ha én igazán jól érzem magam, akkor akár ágyúval is lőhetnének a fülem mellett, azt se reagálnám le, úgyhogy levittek székestül. A sátramhoz a Vera kísért el és másnap mindenki mosolygott rám. Mackó Robival - az egyik leszállítóval - megbeszéltük, hogy négy sör után kerüljem a backstage-t. Tartottam is magam ehhez. Azért azt sajnálom, hogy a kedvenc biciklis futár rap zenekaromról lemaradtam és hiába lép fel most hétvégén a zalaegerszegi Rude to Hell fesztiválon a Jah's Warriors (amiről mint megtudtam békeharcosokat jelent vagy valami ilyesmi), amire már csak azért is érdemes elmenni, mert a sztárvendég a világhírű Mad Sin. Én nem lehetek ott, mivel Sarudon (a Tiszatónál) egy kétnapos fesztivál keretében lép fel a KOC és én értelem szerűen ott leszek. Mindigis gyenge voltam földrajzból, de szerintem ez a két város nincs közel egymáshoz, bár minden csak viszonyítás kérdése, de én nem fogom bepróbálni.
A második napom azzal kezdtem, hogy kimentem a TESCO-ba, mindenkinek hoztam amit kért, hogy ne úgy emlékezzenek rám, mint a srácra aki elaudt a színpadon, hanem a srácra, aki mindent hozott. Az aznapi első fellépő a Re-G volt, majd az LB Riddim és a PASO jött. Én meg sejtettem, hogy ez lesz a vége, hogy nem fogok emlékezni nagyon egyik produkcióra sem ennyi nap távlatából, viszont a napi külföldi fellépő, bizonyos Leo's Dan olyan masszív techno ütemmel képviseltette magát már a beállásnál is, hogy már csak ezért is nem lehetett elmenni mellettük szó nélkül. Amúgy jó volt a másik három is, csak szégyen nem szégyen, semmilyen érdekes pillanat sem ugrik be, holott terv szerint most kéne jönnie annak a résznek, hogy már az első nap is felfokozott volt a hangulat, de a PASO erre rádobott még egy lapáttal, majd a szombati Ladánybene egy újabb foka az extázisnak, hogy aztán a vasárnapi Yellowmanre már mindenki kikeljen magából. Ez bizonyára így is történt. Ezért nem fogok túl sok szót ejteni a szombati Ladánybenéről sem.
Szombat. Kingston Cruisers kezdett, akiket a Sió szponzorál, de Péter ezt egyáltalán nem hangsúlyozta ki. Még szerencse, hogy ott voltam. A napi első fellépőnek mindig nehéz a dolga, hogy hogyan csábítsa magához a közönségét a kellő ismertség vagy nem tudom mi hiányában. Ez az első három nap folyamán itt mutatkozott meg először, hiszen a Re-G-nek múltja van, a Masszívban meg egy olyan karizmatikus egyéniség frontemberkedik, mint a Szasza a Tizenhétből. Ráadásul én is minden fórumon tolom a szekerüket, szóval lehetetlen nem ismerni őket. A Kingston Cruisers-szel azonban más a helyzet, de ha lassan is, azért itt is gyülekeztek az emberek. Viszont pozitív, hogy a színpadkép lényegesen változott. Sokkal több mozgolódást látni a fúvós szekció részéről, mint fél évvel korábban az A38-on. A KC után következett a Tigris Szolnokról. Szívesen felkomferáltam volna őket, mert Balatonföldváron már megtettem és osztatlan sikert arattam vele, de ez a lehetőség ezúttal SkaPetit illette. Én próbáltam ellátni tanácsokkal, hogy úgy kell feltüzelni a közönséget, hogy meg kell őket énekeltetni meg ilyenek, de azt mondta, hogy kitalálta mit kell mondani: "Színpadon a Tigris!" Ők erre a bulira rengeteg új számmal készültek, amik vagy fele annyira sem slágeresek, mint az első albumon szereplők, vagy én nem hallottam még elégszer. Viszont egy dolgot elmondhatok és én ezt a helyszínen is kihangsúlyoztam. Egy ilyen kongás mellett a dobra már már nincs is szükség. Pogo ezúttal se volt. Utánuk a Ladánybene 27 következett és én tartom magam az ígéretemhez. Őket a Dubians Live System követteFranciaországból és az estet a Judah International Sound zárta Angliából. Alighanem rajtuk aludtam az étteremben, majd felébredve először beszéltem kicsit a már korábban említett Kingával (aki nem a Ferencz), majd "mazeltopf" reggelig. Úgy hajnaltájt kipróbáltam milyen is lehet egy németjuhásszal aludni, mert az ifjúsági irodalmakban ez igen sokszor előjött gyermekéveim során. Kurvajó.
És már ott is vagyunk az utolsó napnál, melynek reggelén a kapunál közönségemmel megosztom a Cápa történetét, melyről neves tengerbiológusokat megszágyenítő logikával vontam le a logikus következtetést. A cápa egy madár. Azonban a Cápa ezen az estén nem mutatta ám ki a foga fehérjét, hanem egy sokkalta durvább elhatározásra jutott. Történt ugyanis, hogy a Riddim Colonyn az egyik szám rendkívül megérintette, melyben egy strófa arról szólt, hogy minden embernek az életét a saját döntései határozzák meg és ezt hallva meghoztam a döntést. Félbehagytam az éppen kezemben tartott fél doboz Drehert. Megálljt parancsnoltam az italnak és áttértem a Go Fast nevű energiaitalra. egyből ötre, mert annyira rákattantam. Meg is lett az eredménye. Yellowman-en úgy pattogtam mint a nikkelbolha, egyszerűen képtelen voltam ráállni a dobos által diktált ütemre ami nem mellékesen bitang jól szólt. A basszusgitáros ugyan szólózni nem tud, de úgy játszik, hogy nem is látja az ember hogy játszik, és a gitáros meg csak úgy tolta a világba az elszállós riffeket, miközben a szintis láthatóan halálra unta magát. A Yellowman meg, ez a 60 körüli albinó Lui Armstrong-ot megszégyenítő hangon énekelte a dalait egy-két slágerrel megfűszerezeve, miközben föl alá ugrált és pörgött a színpadon. Hihetetlen volt na. Olyannyira, hogy a koncert végeztével RaszTamás magából kikelve rohant a színpadra. Feltételezem köszönetet akart mondani, de annyira meg volt őrülve a boldogságból, hogy inkább csak üvöltözött, mint a sakál és tökéletesen igaza volt ebben. Bánhatja, aki lemaradt erről a produkcióról és igen sokan vannak ezzel így, mert a hétfői munka fényében jelentősen megcsappant az utolsó napra a táborlakók létszáma. Yellowman előtt (közvetlen az Irie maffia után, amin majd összeszartam magam annyira jó volt) megismertem egy raszta lányt aki katona akar lenni. Na ezt add össze! Egyébként a Cápa a nap folyamán csak egyszer volt igazán aktív, mikor legombolt egy fél doboznyi gombás-húsos pizzát egy gyöngyösi táraságtól, majd ezt önzetlenül a kapuszolgálatnak adta át. Hála az energiaitaloknak a ma esti alvást ki is lőhettem, ráadásul a gyomrom sem volt valami lelkes. Arról már nem is beszélek, hogy pont a leszokásom első napján akart mindenki hirtelen meghívni egy sörre. (Arról, hogy a Zöld Pardonban Colorstaron másnap este Unicum Next egyet fizet kettőt kap akció volt már nem is szólok, mert az már nem Reggae Camp.) Mivel nem élveztem annyira az emberek társaságát és nem hittem az insomniában, így bedőltem a sátramba. Talán fél órát sikerült is aludnom, majd arra keltem, hogy esik. Hajnali ötig hallgattam a kopogást, majd ezt megunva összepakoltam a cuccom, lebontottam a sátram és megvártam a nyolc órás kocsi indulást. Ekkor már tudtam aludni is.
Köszönök mindenkinek mindent. Idén idáig ez a fesztivál viszi a prímet nálam. Tudom, hogy ez így most nem hangzik valami hitelesen, de tényleg így van.
