2013. február 2. - Budapest, Csekovszky Művelődési Ház
Igazából a Kuplung titka jobb cím lenne, de kérték, hogy ez legyen, pedig igazából ennek semmi köze nem lesz a történethez.
A történet fél hat magasságában kezdődött, amikoris elindultam a helyről, amit otthonomnak nevezek. A Deák téren fel akartam hívni Lord Lannistert (szánalmas, hogy ezt a nevet kell használjam különösen a jelenlegi állapotomban, úgyhogy remélem a későbbiekben ki tudom hagyni a neveket), hogy "Van-e nálatok alkohol?", de az okostelefonom úgy döntött, hogy túljár az eszemen és kikapcsolt, úgyhogy az Örsön vettem négy Sopronit. A Keresztúrra vezető út pont elég volt arra, hogy totálisan rápörögjek az ex-témára és teljesen megutáljam a női nemet úgy általában. Egy tökéletes este kezdete.
A Kaszterhegyen a Sopronit beválthattam Millerre és mivel éhes voltam, így a Ház Ura készített nekem egy fenséges párizsis szendvicset, aminek a receptje a következő. Végy egy kissé szottyadt zsemlét, majd vágd félbe. Az alső felét kend meg sajtkrémmel, erre helyezd a sajtos parízert, majd jöjjék a sajt és a karikára vágott paradicsom. Ezt hintsd meg csipetnyi kakukkfűvel és nyomj rá egy kis majonézt. Mennyei. Volt még házipálinka is, és ezzel gyakorlatilag mindent elmondtam, ami a címben szerepel, de hol vagyunk még a végétől?!
A Tomának ma volt a születésnap, aki már annyira öreg, hogy Republicot hallgat, az meg nem egy jó zenekar, bárki bármit mond. Egy rövid Trónok Harca okítás után (amiről inkább ne beszéljünk), elindultunk a Hősök terére, ami Rákosligeten van. Miközben a volt OTP székház előtt várjuk a buszt én megosztottam a többiekkel azon álláspontom, hogy kurvanagy ötlet volt a városvezetéstől, hogy megszüntette a buszpályaudvart és a helyére egy óriási betonplaccot létesített park címszóval. Már Gyermelyen is előjött ez a téma, és ahhoz hasonlóan itt is ugyanazt a választ kaptam: a beton minden bizonnyal olcsóbb, mint a fa. Ekkor megjött a busz, amivel két megállót mentünk, majd irány a művház, ahol már játszott az Asztalhoz, emberek Kispál tribute zenekar. Arra mentünk. A belépőjegy 800 forint, a ruhatár fakultatív, bizalmi alapon a keverő mögött, de nem lehet nem igénybevenni. A teremben bal oldalt sorban asztalok, középen tömeg, a korosztály az nagyjából mi vagyunk, kicsit ezen izgultam, hogy vajon mi lesz, de titkon reméltem. Az emberek kedvesek, a számok felét nem ismerem, az énekesnek mondom, hogy Toma szülinap, bemondja. Dohányzó az udvaron, ott csak pasik, de amúgy voltak lányok sokan, többnyire párban, bár ez a Tomát egy ponton nem zavarta, vagy én néztem be valamit. Azt nem tudom, hogy mire, de nagyon jót táncoltam a Dórival, majd láttam, ahogy egy társaság férfi tagja véletlenül elejti a sörét. Ekkor villámgyorsan megjelent a takarító személyzet én meg beálltam a csapat elé, ezzel maximális szabad teret biztosítva a személyzet számára. SPOILER! Ennek még kicsivel később nagy jelentősége lesz.
Az énekes basszusgitáros, amúgy pont úgy volt szemüveges, mint a Lovasi, a zenekarban volt egy András, a kongás meg szakasztott olyan volt, mint a Kispál szintise, de neki nem tudom a nevét. Amúgy volt még egy gitáros, egy zongorista, egy dobos (kottával) és egy női vokál, amiből úgy rémlik, mintha egyszer nem hallottam volna semmit, de lehet tévedek. Aztán a Laciék Csosziék megjelentek valami pálinkával, mert érkezett én meg ezt követően először csak felültem a színpad szélére és szóltam a Tomának, hogy kezdődik, majd azt hiszem felálltam, de aztán visszaültem. Volt egy lány. Azt néztem. Az visszanézett. Mosolyogtam. Mosolygott. Aztán odajött... Majd megkérdezte, hogy lemászok-e magamtól, vagy hívjon ide valakiket. Nem tudom kiket akart, de lejöttem. Mondta, hogy azért kell, mert fenn van a zenekar én meg nem az vagyok, és amúgyis ott vannak a cuccaik és láthatólag én nem vigyáznék rá, mert a sör is ott van a kezemben és az előzőt is én törtem szét. Ez utóbbi kérdést a koncert után tisztáztam vele. Amúgy ő volt a tulaj. A Kati szerint még szerencse, hogy nem történt nemi erőszak a helyen, mert még azt is rám fogja. Azt hiszem az lesz a legjobb ha a továbbiakban passzív leszek ilyen esetekben és akkor elkerülöm az efféle atrocitásokat.
Ezután gyalogszerrel visszaindultunk Keresztúrra. Ekkor valamit csinálhattam, mert a hosszúnevű megrántott. Úgy rémlik. Ezután betértünk a Patakba és innen már csak emlékfoszlányaim vannak. Arra emlékszem, hogy ült velem szemben két helyi gyerek, és mintha a többiek féltettek is volna, aztán állítólag kicsit aludtam a piszoárnál, meg elénekeltem Ferencztől a Knocking on Heavens Door-t, de ennek a törzsközönség nagyon nem örült, úgyhogy a a társaim át is vittek a közeli hamburgerezőhöz, de a Tomának ott maradt a Patakban a sapkája, úgyhogy visszamentek. A hamburger nem jött, én meg rendet akartam rakni. A Dóri ekkor lekevert egy pofont, hogy észhez térjek, de ez nem hiszem hogy használt. A Dóri amúgy óvónőnek tanul, de szerintem ezt a részt még nem vették. Apropó óvónők. Nem tudom tudod-e, de számos óvónő vág sikeres zenei karrierbe. Ezen felbuzdulva még az este elején megalakult a Lefety Lóránt gyerekzenekar a Dórival, a Tomával, meg az Erdővel. Felkértek engem, hogy írjak szövegeket, de vissza kellett utasítanom, mivel épp a Kék Halál gyereklemezén ügyködöm (a Belgának is bejött).
Ezután a Csoszi odahívta az unokaöccsét, akivel megegyeztem, hogy tökmindegy milyen úton visz haza, háromezret fogok adni, majd elaludtam. Mikor megérkeztünk kérdeztem, hogy akkor egy ezres jó lesz-e, majd mikor mondta, hogy hármat beszéltünk meg eszembe jutott. Ezután felhívtam a címben szereplő személyt, hogy mondja meg a Csoszinak, hogy adja át, hogy bocs a bunkóságomért, egyáltalán nem akartam az lenni.
Vége.
U.i.: Elegem van az álnevekből.
