2007. január 10. - Budapest, Kultiplex
A mai napon megkezdődött a 40 napon át tartó ingyenes rendezvénysorozat, melynek során székes fővárosunk apraja s nagyja könnyes szemmel búcsúzhat a Kultiplex névre hallgató intézménytől. Ide látogattam el tegnap.
Az első meglepetés rögtön a kapunál ért, ugyanis a kisterembe vezető lépcsősor ráccsal volt elzárva, melyen egy cetli hirdette, hogy a bejárat a másik oldalon található és még egy ezer forintos nagyságrendű belépőjegyár is meg volt határozva. Hiába, a hardcore szembe megy az árral. Node én nem is oda tartottam, hanem a Supernem zenekar gigabulijára.
Előzenekearuk a La Band volt. A dolog pikantériája, hogy alapozás közben otthon Publo Hunny-t hallgattam és azon nyavajogtam, hogy milyen szép is volt a régi szép idő és, hogy milyen zseniális egy csapat ez, hú de kár hogy vége lett. Aztán azt látom, hogy a színpadon a gitáros gitározik és a szintis meg csörömpöl a dobok mögött, közben olyan fejeket vágva, amitől egyenesen megrémültem. Node a basszusgitáros fogcsikorgató produkciója is megér egy misét. Társaimnak mondtam is, hogy épp olyan visszázs ez a produkció, mint mikor nem volt dobosunk és ezért, gyorsan átalakaítottuk a zenekari felállást, csak hogy ne álljon meg a szekér. Persze látszik, hogy ez a csapat semmiben sem hasonlít arra, ami emlékeimben él, dehát nem is az a nevük. A múltban nyújtott telejesítményre való tekintettel azt mondom rájuk, hogy érdekesek voltak és a maroknyi közönség nyugodtan ülte őket végig.
Aztán jött a Supernem és a Kultiplex nagyterme foghíjasan ugyan, de mondhatjuk, hogy megtelt. Vagy legalábbis az első fertája. Voltam én már itt olyan bulin, amin levegőt se lehetett venni és félek, hogy a február 20-i Mad Caddies éppen olyan lesz, mint anno a Real Mckenzies. Fölcsendültek a slágerek, a tömeg ugrándozott, láthatóan remekül érezte magát, és az esetleges izzadtságcseppeket bátran törölhették magukról az ingyenesen osztogatott csuklószorítóval, mely teniszezéshez ideális, hiszen fehér. Én meglehetősen unalmasnak találtam a zenéjüket. A La Band mérföldekkel jobb volt. Aztán rájöttem, hogy feltehetőleg én egy külön embertípus vagyok, hiszen nem mindenki van ezzel így, és talán egy kezemen meg tudnám számolni, hogy melyek azok a zenekarok, amiken nem unom magam szarrá. Valahol ez szörnyű, mert azt hittem eddig, hogy nyitott vagyok a popkultúrára. Ami talán még jobban zavart a zenénél (merthogy abban azért mégiscsak akadt egy-két jó, ám kiforratlan ötlet), az a szövegvilág, hiszen a legtöbbel nemhogy azonosulni nem lehet, de még csak felfogni is igen nehézkes, hogy mit akar mondani vele a költő és azt is minek, szóval nem értem, hogy egy ilyenre hogyan működhet a singalong. Végülis ennyiből nyerőbb, ha valaki angolul ír számokat (már ha nincs semmi ötlete, hogy miről írjon) mert azon legalább tudok röhögni, hogy haha, de hülyeség, de ezen sírok. No mindenesetre rendkívüli örömmel töltött el, mikor levonultak a színpadról és én is hazamehettem, mint ahogy feltételezhetően te is odáig vagy meg vissza, hogy miféle önerőszakot hajtok végre magamon, csak hogy ne unatkozz.
A mai napon megkezdődött a 40 napon át tartó ingyenes rendezvénysorozat, melynek során székes fővárosunk apraja s nagyja könnyes szemmel búcsúzhat a Kultiplex névre hallgató intézménytől. Ide látogattam el tegnap.
Az első meglepetés rögtön a kapunál ért, ugyanis a kisterembe vezető lépcsősor ráccsal volt elzárva, melyen egy cetli hirdette, hogy a bejárat a másik oldalon található és még egy ezer forintos nagyságrendű belépőjegyár is meg volt határozva. Hiába, a hardcore szembe megy az árral. Node én nem is oda tartottam, hanem a Supernem zenekar gigabulijára.
Előzenekearuk a La Band volt. A dolog pikantériája, hogy alapozás közben otthon Publo Hunny-t hallgattam és azon nyavajogtam, hogy milyen szép is volt a régi szép idő és, hogy milyen zseniális egy csapat ez, hú de kár hogy vége lett. Aztán azt látom, hogy a színpadon a gitáros gitározik és a szintis meg csörömpöl a dobok mögött, közben olyan fejeket vágva, amitől egyenesen megrémültem. Node a basszusgitáros fogcsikorgató produkciója is megér egy misét. Társaimnak mondtam is, hogy épp olyan visszázs ez a produkció, mint mikor nem volt dobosunk és ezért, gyorsan átalakaítottuk a zenekari felállást, csak hogy ne álljon meg a szekér. Persze látszik, hogy ez a csapat semmiben sem hasonlít arra, ami emlékeimben él, dehát nem is az a nevük. A múltban nyújtott telejesítményre való tekintettel azt mondom rájuk, hogy érdekesek voltak és a maroknyi közönség nyugodtan ülte őket végig.
Aztán jött a Supernem és a Kultiplex nagyterme foghíjasan ugyan, de mondhatjuk, hogy megtelt. Vagy legalábbis az első fertája. Voltam én már itt olyan bulin, amin levegőt se lehetett venni és félek, hogy a február 20-i Mad Caddies éppen olyan lesz, mint anno a Real Mckenzies. Fölcsendültek a slágerek, a tömeg ugrándozott, láthatóan remekül érezte magát, és az esetleges izzadtságcseppeket bátran törölhették magukról az ingyenesen osztogatott csuklószorítóval, mely teniszezéshez ideális, hiszen fehér. Én meglehetősen unalmasnak találtam a zenéjüket. A La Band mérföldekkel jobb volt. Aztán rájöttem, hogy feltehetőleg én egy külön embertípus vagyok, hiszen nem mindenki van ezzel így, és talán egy kezemen meg tudnám számolni, hogy melyek azok a zenekarok, amiken nem unom magam szarrá. Valahol ez szörnyű, mert azt hittem eddig, hogy nyitott vagyok a popkultúrára. Ami talán még jobban zavart a zenénél (merthogy abban azért mégiscsak akadt egy-két jó, ám kiforratlan ötlet), az a szövegvilág, hiszen a legtöbbel nemhogy azonosulni nem lehet, de még csak felfogni is igen nehézkes, hogy mit akar mondani vele a költő és azt is minek, szóval nem értem, hogy egy ilyenre hogyan működhet a singalong. Végülis ennyiből nyerőbb, ha valaki angolul ír számokat (már ha nincs semmi ötlete, hogy miről írjon) mert azon legalább tudok röhögni, hogy haha, de hülyeség, de ezen sírok. No mindenesetre rendkívüli örömmel töltött el, mikor levonultak a színpadról és én is hazamehettem, mint ahogy feltételezhetően te is odáig vagy meg vissza, hogy miféle önerőszakot hajtok végre magamon, csak hogy ne unatkozz.
