2009. október 26. - Budapest, Zappa Caffe
Ugyan csak hét néző volt rajtunk és ebből négy teljesen félre volt informálva a fellépőket illetőleg a siker 100%-os volt.
A dezinformáció oka, hogy a Zappa a hétfői napra ska estet ígért a betérő látogatóknak. Tény, hogy az eredetileg meghirdetett fellépők közül sem a Fit Fat, sem a Kalambo kutyája nem ska zenekar, de Schleki előszeretettel csinál ilyen brutál crossover bulikat, meg amúgyis ska és ska zenekar között is van különbség, úgyhogy elég nehéz mindenkinek megfelelni. Ilyen szempontból lényegesen szerencsésebb dolog meghirdetni egy bizonyos stílusú bulit, majd megtartani valami egészen mást, mert így csak meglepetés érheti az embert, csalódás nem.
Barangó még múlt hét csütörtökön hívott fel, hogy Schleki mégsem ér rá, úgyhogy se Kalambo, se Fit Fat nem lesz, és jó lenne, ha kisegíteném és elvinném a hátamon a balhét. Gyors körtelefont követően egy fúvósmentes csapatot össze is tudtam állítani, második zenekarnak pedig a Volga Rakétát találtam meg, hiszen a Bem Moziban már kiderült, hogy remekül össze tudunk dolgozni. Az, hogy mi léptünk fel a Kalambo helyett alapjában senkit nem kéne, hogy megrázzon, hisz mind a Gábor, mind a Robi a Kalambo volt gitárszekcióját képezi, így ha eltekintünk attól, hogy mi nem játszuk a Kézigránátot gyakorlatilag pont olyanok vagyunk, mint a Kalambo kutyája. Abból, hogy a koncert után azt kérdezték tőlem, hogy akkor most mi a Fit Fat voltunk úgy tűnik ez nem jött le senkinek. Azzal nyugtatom magam, hogy nem ismerik a Kalambo kutyáját. Viszont az látszik rajtam, hogy informatikus vagyok. Ez nem tudom, hogy pozitív-e.
A koncertünk egyébként rengeteg meglepetéssel szolgált. Nap közben még azt terveztem, hogy majd a kocsmarészben tartózkodókat próbálom meg lecsalogatni, hogy legyen közönség, de érkeztemkor kiderült, hogy tervem falakba ütközött, merthogy nem átlag iszogatók tartózkodtak a helyen, hanem down-kóros fiatalok számára tartottak vacsorarendezvényt. Mivel rajtuk kívül másokat nem láttam, így felthetőleg az esemény zártkörű volt. Körülbelül két szám után elszakadt a Peti 'A' húrja, a Mekiszerelemnél ehhez Robi 'A' húrja csatlakozott. Ekkor kértük meg a Gábort, hogy ő is vegye le az 'A' húrját és én sem éneklek 'A'-t, merhogy "Tilos az Á!". Az ominózus dalt végül nem adtuk elő, mert nem akart összeállni, helyette következett az utolsó számként felcsendülő Dlls, melybe még a nézőket is sikerült bevonni egy közös éneklés erejéig, amire olyannyira nem voltam felkészülve, hogy ugyanolyan kínosan éreztem magam rajta, mint egyébként. Egy Ricsi nevű fiatalember folyamatosan a Szúnyogot követelte, de mi erősen tartottuk magunkat a szetlistához. Mint megtudtam ezt a dalt még 6 évvel ezelőtt hallotta Vecsésen és az akkori produkció nagyon megfogta. Ahogy Toma mondaná "ezért érdemes zenélni". Körülbelül félidőben fogyott el a söröm, úgyhogy elmentem venni egyet. Ez idő alatt Robi elmesélte a kókuszgolyó elkészítésének módját. Koncert után Tamás, a hangmérnök is megdicsért, hogy kimondottan jó volt a produkció, csak kár hogy hamis voltam, mire azt feleltem, hogy jártam egy időben énektanárhoz, de attól nem lett jobb a produkció. Magyarázatom láthatólag elfogadta.
Utánunk a már korábban említett Volga Rakéta következett, akikre lejött még négy lány, viszont hárman elmentek, szóval őket eggyel többen nézték meg. Először is gratuláltak a remek koncerthez, ami különösen jól esett, mert a Bem moziban úgy éreztem jól elvertek a ki tud nagyobb bulit csinálni jellegű harcban. Mint azt János (ének) ki is fejtette, nehéz lesz ezt a fasza előadást túlteljesíteni, főleg mert ők komolyabban veszik magukat és ez így is van. Én csak annyival egészíteném ki, hogy nem csak nehéz de egyben lehetetlen is. Tényleg jók voltunk, na. Nincs ezen mit szépíteni. Alattuk még lejött egy hat fős társaság, de miután megállapították, hogy nem ska est van így távoztak is a helyről. Mi a példájukat csak koncert után követtük.
Tilos az Á
Madafaka
4 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://madafaka.blog.hu/api/trackback/id/tr901478768
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
WOWBAGGER 2009.10.27. 17:32:20
sajna Bélám mi kihagytuk, mer mijjjjen hüjjje időpont a 7fő este?...nagyon hüjjje :)
...és a bem moziban qrvajó volt mindenki....az meg,hogy hamisan énekelsz...ki a faszt érdekel a lényeg, hogy jól szól....na ennyi nyalizás után jó éccakát!
...és a bem moziban qrvajó volt mindenki....az meg,hogy hamisan énekelsz...ki a faszt érdekel a lényeg, hogy jól szól....na ennyi nyalizás után jó éccakát!
Madafaka · http://madafaka.blog.hu 2009.10.28. 09:11:55
@WOWBAGGER: tudom, hogy inkább mindenki a benkőt nézné, ahogy feleséget keres. én is ezt tettem volna :)
ewr1 2009.11.06. 13:24:15
Csak a pontosság végett: a Fit Fat teljes gitár-szekciója is jelen volt (ha nem is képezett semmit...) úgyhogy csalódások kizárva.
Madafaka · http://madafaka.blog.hu 2009.11.06. 14:12:01
ez mondjuk igaz