Hogy mik vannak?!

2010. április 22. - Budapest, Kobuci kert

Miután a kőbányai  úti próbateremben felénekeltem a Helpdeskest, a Maglódi útra indultam, mivel a Vibekillaznak ott van a próbaterme, pontosabban a Mokép telephelyén, ami már csak azért is különleges, mivel én azt hittem, hogy a magyar mozgóképgyártás fellegvára már nem is létezik.

A próbaterem feltehetőleg egykoron irodai funkciókat látott el, így a zenekar olyan szerencsés helyzetbe került, hogy saját zuhanyzóval és teakonyhával is rendelkezik ezen a világtól eldugott támaszponton. Hétre kellett átérnünk az Árpád híd budai lábához és ehhez a dugó ellenére tartottuk is magunkat, úgyhogy miután kipakoltuk a cuccot rendeltem 3 deci bodzaszörpöt, valamint kikértem egy meggyes rétest is, merthogy már majdnem kilyukadt a gyomrom. A rétes valami isteni, de később kipróbáltam a névadó kolbászos bucit is, amitől azonban nem sikerült hanyatt esnem... Igazából persze nem árultak zsákbamacskát, hiszen tényleg azt kaptam amit ígértek, de valamiért többre számítottam 600 forintért. A zsíros kenyér, ha jól rémlik 120 forint környékén mozog, a rétes is emberi, a szörp határozottan az és ahogy emlékszem a szeszes italok mellett is meglehetősen jutányos árak voltak feltüntetve, a kevertek pedig különösen szimpatikusnak tűntek. A kert valójában egy belső udvar, melynek egyik oldalán pár fa, a másikon pedig egy söntés található. A világítást a fákra felhelyezett rideg fehér lámpákkal oldották meg, helyettük az asztalok fölé belógatott lampionfüzér erősen javasolt. Nézzük a koncerteket.

Kilenckor kezdett a Vibekillaz, ami egy reggae-be ültetett népdalgyűjtemény. Szórakoztató, le tudtam alattuk mozogni a hideget. Utánuk a Budapest Riddim következett, melyben eleinte egy Juli nevű lány Sandra Nasicot megszégyenítő módon adta elő kedvenc dalait, majd következett Milli Chab egy kis italo disco beütésű flow-val, majd jött a meglepetés Pintér Gábor és a rövid hajú Legoman. Tizenegyre vége is lett, kettőre haza is értem, remek este volt.