2012. október 19. - Budapest, Blue River
Pont ma olvastam, hogy 5 éve 400 volt a sör. Most 500.
Idejét se tudom már mikor voltam utoljára a Blue Riveren. Ezúttal is csak azért mentem, mert fellépett a Re-g 3.0, ami tagilag jóformán egy másik Vibekillaz. Ezek szerint a reggae körében is működik az, ami meguralja az alterpopot is. Előző nap volt Superstarsky a Szilvupléban, de nem akartam megint hallgatni a Szabitól, hogy jön a Zsófi aztán mégse. Elég ilyen hitegetés hetente egyszer is. Mondjuk most jött, de erről majd beszéljünk mikor eljött az ideje.
Szóval a Blue River gyakorlatilag mit sem változott az elmúlt évek során. Csupán annyiban, hogy már nem lehet a hajón dohányozni, úgyhogy a beállások után kitelepültünk a mólóra. Mindenki kedvesen érdeklődött Jolán felől, én mondtam, hogy már gyakorlatilag teljesen lemondtam róla, az új álom egy hosszított magasított Ford Transit, amibe befér egy bőgő. A Zoli megpróbált lebeszélni róla, mondván, hogy azt már nem lehet csak úgy bütykölni, szal a szervízelésre rámegy ingem-gatyám is ha nem figyelek oda. Nem tudom. Bizonytalan vagyok. lehet mégis T3-as lesz. Vagy a fene tudja. Nehéz dolgok ezek. Eközben fél füllel szarabbnál szarabb favicceket csíptem el, amiből össze akartam állítani egy csokrot mostanra, de úgy érzem itt még annyira se ütnének a poénbonbonok, mint az este. A Re-g-t az új Spots fúvósszekciójának egy része erősíti. Gábor meg is lepődött, hogy mit keresek én itt. Mondtam, hogy a Schleki küldött, hogy ellenőrizzem.
Az Ági van kezdett. Namost kétféle feldolgozászenekar létezik. Az egyik csinál valamit a számokkal a másik meg nem. Az Ági van az utóbbi kategóriába tartozik. A Duna vizén ringatózva, hallgatva az andalító dalokat elképzeltem, hogy 30 évvel öregebb vagyok és német. Csorgok lefelé egy nagy utasszállító hajón a Dunán. Milyen jó ez a zene! De ekkor villámként csapott belém a felismerés. Se német nem vagyok, se nyugdíjas. Az élet már csak ilyen.
A Re-g rögtön egy erős felütéssel kezdett. Legalizálni kell a marihuánát. Hát igen. Amikor ezt meghallottam megmondom őszintén kicsit megijedtem, hogy ha erre a vonalra állunk rá, akkor nagyon meg fogom őket gyűlölni a végére. Hál istennek nem így lett. Az átlagos reggae dalok mellett mindenképpen meg kell említenem a skrillexesített dalt. Na az kimondottan beteg volt, mondjuk jót röhögtem rajta, csak a szintetizátor pont a mélységét vette el a számnak. Ami mondjuk tényleg nem baj. Rendkívül vicces volt. Tetszett.
Szabi többször felhozta, hogy a be kéne tiltani a nőket megnyilvánulásommal mennyire egyet tud érteni. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az egész kiindulópontja a kormánynak a szerencsejátékipar felszámolására/benyelésére tett kísérlete. És itt jön a képbe a Zsófi. A Zsófi egy kaszinóban dolgozott. Amikor múlt hét kedden éjjel kiposztolta, hogy "benne vagyunk az utolsó órában" ez olyan mély üzenettel bírt nekem, hogy nem is gondoltam bele, hogy valójában az van oda leírva ami oda le van írva. Az tény, hogy kellőképpen belemászott a kormány egy rakat jómunkásember életébe ezzel az elegánsnak csöppetsem nevezhető húzással, ami a játékgépek eltüntetését és a kaszinók bezáratását takarja. Koncert után ezekről a dolgokról beszélgettünk. Lássuk a tényeket. Van az az embertípus, aki az összes pénzét a kocsmai játékgépbe szórja tönkretéve magát és a családját meg a környezetét ésatöbbiésatöbbi. A döntés meghozatalának az indokaként ez a típus lett feltüntetve. Politika. Ott van a másik típus a kocsmaközönségből, aki iszik egy két sört, azt ha kedve támad szór egy kis pénzt a gépbe, hogy hátha.. Na őket annyira nem rázza meg a gépek eltünése. Az más kérdés, hogy a kocsmárosnak ez a kieső bevétel is fáj. Jut eszembe! A zenegépeket is tiltsuk már be, mert az meg aztán végképp csak nyeli a pénzt és a mai világban, hogy mindenki okostelefonnal rohangál simán el tudnám képzelni, hogy az asztaltársaság egy tagja kicsapja a mobilját középre, aztán onnan szól a Jimmy összes... De kanyarodjunk vissza. Nézzük a kaszinókat. Tény, hogy rendkívül furcsa arcok is leülnek egy gépi rulettasztal köré, és némelyik kaszinónak irtózatosan kellemetlen atmoszférája van, ami leginkább abból fakad, hogy a hiedelmekkel ellentétben tátong az ürességtől.. Hiába. Budapest nem Las Vegas... ráadásul vagy túl sötét vagy túl világos, de semmiképp se vonzó. Mondjuk ez leginkább attól is függ, hogy a város mely részén van a hely, illetve, hogy kezelik a népet, foglalkoznak-e a delikvenssel egyáltalán. Mivel körülbelül három órát voltam része a showbiznisznek pár éve egy elég jól sikerült éjszakán, így a felszín kapargatásán túl én nem nagyon tudok érdemben hozzászólni a kérdéshez, úgyhogy álljon itt Zsófi története. A kaszinóban, ahol dolgozott (az egyik a két Vörösmarty tériből) azontúl, hogy turistacsoportok lejártak rongyot rázni, rengeteg magányos figura is megfordult, akik leginkább csak törődésre, odafigyelésre, kedves szóra vágytak. Számukra szerveződtek estek, születésnapi bulik satöbbi satöbbi. Kábé egy kisebb klub alakult ki a kaszinón belül, ahova az emberek már inkább a programok és a társaság miatt jártak le, mint a játék miatt. Mi marad most nekik, az elesetteknek? A hiperszuper buszutak, aminek a végén a sokszorosát költik majd el aromaterápiás világító tusolófejre, mint amennyit eddig a gépbe szórtak. Ráadásul egy olyan ember zsebét tömik majd, aki csak úgy tesz mintha foglalkozna velük, mert ezt így lehet. Hümm. Pont, mint az állam.
Lábjegyzet: Mint megtudtam, valahol épül már az új Sukoró...
Miután mindent megtárgyaltunk átmentem az Á-ba, hátha van valami, de már nem volt, viszont tele volt pakolva a színpad erősítőkkel, úgyhogy biztos vagyok benne valami nagyon durva dolgot hagytam ki. Úgyhogy mentem haza. A villamospótlókból csak a harmadik állt meg a buszmegállóban. A Ferenc körútnál egy lány nem hitt nekem abban, hogy merre van a Határ út, de ész érvekkel meggyőztem. Ettem még korábban egy gyrost, úgyhogy innom kellett rá egy kólát, neki meg vettem vizet, mert egy úr vagyok.
