2007. március 3. - Budapest, Bem mozi

Három hete folyamatosan fáj a torkom, nyom a tüdőm. Biztos rákos vagyok. A Játszótéri Nosztalgiához a Violetta egy olyan trombitarészt írt, hogy ihaj. 5 óra. Filózok, hogy csak kéne menni Flashre, hátha lesz ott valami muff, akit jól megdöngethetek, vagy puszi, valami, bár a Honeyball - Anselmo Crew combon, biztos nagyobb az esélye, hogy beakasszak egy tizenhatos csitrinek, vagy legalábbis, hogy lecummendárézzon. Apropó. Mi lett a vége? Ha fölveszem ezt videóra, akkor a sittre kerülök?

7 harminc. Tele van a tököm az otthonléttel, úgyhogy irány a Bem környéke, nevezetesen a Rózsadomb eszpresszó, ami egy kurva szerencsétlenül megválasztott név, tekintve, hogy semmi rózsadombi nincs ebben a lepukkant szocreál attitűdben, de legalább van hely és az italár is elfogadható. Egyedül a mögötte álló magaslat ad igazolást a névre, nade az meg kit érdekel? Megittam itt 6 deci vörösbort a minőségi fajtából, majd irány a Flash. Ahogy nyílik a mozi ajtaja már hallik is kifele a muzsikaszó. A "Hát ezt bebuktuk" gondolatok közepette kettéoszlik a csapat. Én egyedüli tagként arra a határozatra jutottam, hogy ha már kinyílt az a rohadt üvegajtó épp az orrom előtt, akkor én nem fogok csak azért sorba állni, hogy aztán fizessek, merthogy az ilyetén formában igencsak bolond szokás. A hely egyébként egy nagy rakás fos. Ha módom lenne rá, el is törölném a föld színéről, vagy legalábbis bezáratnám. Persze csak annyit kéne tenni,  hogy nem kéne itt fellépni. Ugye, kedves zenekarok? Hát van nektek pofátok ahhoz, hogy egy ilyen fostarisznya helyre csődítsétek a népet? Hát hogy jöttök ti ehhez? A hely törzsközönségét meg már szóba se hozom. Vagy inkább csak később. Egy biztos. Én mától bojkottálom ezt a helyet, de nem csinálok olyan oldalt, hogy Say No To Bem Mozi és mégcsak nem is petíciózok, hogy vegyék ki a középső oszlopot, merhogy ezt ölég nagy baromságnak tartom. Pedig az oszlop valóban igencsak zavaró, tekintve, hogy hátul teljesen kitakarja a színpadot, meg baromi nagy helyet is foglal. A mozi egyébiránt zsúfolásig megtelt, ami akár még szimpatikus is lehetne, de nem volt az. Az igazán bosszantó a színpad előtti asztalok jelenléte volt, jelentős területeket bitorolva. Ez egyedül nekem nem tetszett. Az átlag hallgatógárda mit sem törődött ezzel. Látszik, hogy állandó látogatói ennek a monstrumnak, tipikus bölcsész köcsögök, akiknek kimerül a szombat esti mulattságuk abban, hogy lemennek a Bembe. Még a pogózásuk is kislányos (Már aki él a jogával és akkor is csak jó esetben. Rossz esetben ülős és ez az ami teljesen kihozott a sodromból. Olyannyira, hogy azonmód szedtem is a sátorfámat.) Gyuri szerint pszichológushoz kéne mennem, szerintem meg nem kéne némán, beletörődve elfogadni azt, ha valami szar. Annak idején a Simonsba nem volt óvatoskodás, hogy jajj mi lesz, ha beesek a dobokba vagy ilyesmi, holott az is tökéletesen alkalmatlan volt a koncertekre a színpadhiány okán, de legalább a hang is szar volt. Ezzel szemben itt... Puhány felsőoktatási intézményhallgatók. Piha. Ráadásul még csak fél éjfél volt, úgyhogy gondoltam csak átmegyek én a Kultiba, hogy legyen már egy jó napom, a rohadt életbe! Leszállok a Nyugatinál a villamosról, merhát az úgy már mégiscsak gyorsabb. Hát nem elment az utolsó metró? De. Vissza a villamoshoz. Néztem az idióta bankos getnájokat, hogy képesek hosszú sorokba rendeződni a bejutás örömére. Hát mi van odabenn, hogy ennyire népszerű? Valami swingerklub? Apropó. Indulás előtt még átpörgettem a Krystal Methodot, aminek főcíméből kiderült,  hogy Jenna Jamesonnal nem egyezik a zenei érdeklődési körünk, bár lehet, hogy csak nyitottabb nálam. Viszont a Bella Loves Jennát nagyon ajánlom mindazoknak, akik kedvelik a horror-pornót. A hullát játszó ex-urával való jelenete igencsak hátborzongató, nade vissza a Krystal Methodra. Pont úgy kezdődik, mint a Ponyvaregény. Na persze most ne a HunnyBunny, Pumpkin jelenetre gondolj, hanem arra, hogy leírják, hogy mi az a Pulp. Na itt meg leírják, hogy mi az a Krystal. Párbeszédbe nem botlottam, viszont az első jelenetnek állat a zenéje. Jó kis swing. Akárcsak az új Christina Aguliera anyag. El se hiszem, hogy egyből jól írtam le a nevét. A metrótörés egyébként már pont elég volt ahhoz, hogy előtörjön belőlem egyfajta szarok én az estére életérzés, úgyhogy haza is tűztem aludni.

Volt egy plakát a Bembe bizonyos Maestroról. Tudod. Ami indult az Oscarér, azt mindenki, hogy hanyatt volt esve, hogy na majd biztos ez nyer, merhogy milyen vicces. Hát kábé a felétől vágtam, hogy kakukk és kurvára nem volt az. Én nemhogy az Oscart, de még a jelölést se adtam volna meg. Aszongyák a Táncoló Talpak nyert. Na abban legalább van fantázia, meg munka. Tanulság? Ha valakinek egy órán jut eszébe valami, akkor gondolja át a dolgot, mert nem biztos, hogy kurvajó ötlet. A diákok persze nem kérdés, hogy bólogatnak, szal rájuk nem szabad építeni. Illetve az ötlet maga az jó, de annyira nem, hogy el lehessen húzni akár öt percre is, szemben ugye az éneklő pingvinekkel. Mer abba történik is valami. Igen. Ez a fő baj. Hogy nem történik semmi. Néhanapján bele-belenézek a tévékettőn menő éjjeli rajzfilmblokkba. Megmondaná nekem valaki, hogy mi abban a szép, hogyha a fal sem fixen rajzolt hanem az is dinamikus? Hát látott már a rajzoló falat? Már rég elmegyógyintézetbe lennék, ha olyan falam lenne, mint ami ezekbe a filmekbe van. Az emberek meg bőgnek azon, hogy nem nyert a Maestro. A királyi tévé meg a reklámblokkjai végén ebből vág snitteket, ami meg még inkább szar dolog, mert akinek fogalma sincs arról, hogy mi ez nem is érti, hogy mi ez. Aki meg érti, azt meg nem érdekli. Hibás döntés, de megy a jogdíj szépen és akkor majd az összegyűlt pénzből megin lehet csinálni valami méggyengébbet, ami majd kikerülhet az amikre büszkék vagyunk falra. Hát még az ital is sziruposan folyt! Ha valaki ezzel az anyaggal kopogtatna a Pixarnál, hát páros lábbal penderítenék ki azonmód. Legalábbis én biztos ezt tenném, ha én lennék a vezér. Megnézem én ezt az Öszödik pecsétet. Ajánlom, hogy ne csalódjak benne.