2007. június 16. - Kőszeg
Gondolom a cím alapján még csak nem is sejtetted volna, hogy a hétvégén Kőszegen jártam, pedig de. Asszem rajtam kívül senki nem fizetne ki nyolc rugót egy Tizenhétre. Volt más is mert ez egy fesztivál második napja. Na gyerünk.
Andi kérésére a reggel hatos gyorssal indultunk neki a négy órás útnak. Háromnegyed órás fárasztás után hagytam csak aludni, majd én is követtem a példáját. Várpalotánál azonban egy idős házaspár érkezése megzavarta álmunkat, mikor harsány "Jó reggelt!"-tel ránknyitotta az ajtót. Annak ellenére, hogy ez mekkora parasztság volt, az idősek iránti tisztelet okán felültünk, hogy kényelmesen be tudják fészkelni magukat. Leültek én meg enyhén bosszúsan bár, de folytattam immáron a kényelmetlen ülő helyzetben az alvást. Illetve hát csak folytattam volna, mert a papa elemi erővel kezdte taglalni a nejének - akit bizonyára először vitt el a faluból világot látni -, hogy miféle csatornázási rendszerek vannak a környéken. Tűrtem, de éreztem, hogy robbanni fog a bomba és gondoltam még azelőtt levezetem az indulatom, mielőtt odáig húzom magam, hogy felállok és addig rugdosom amíg ki nem leheli a lelkét és végre csend lesz. Felnyitottam hát a szemem és eképp szóltam:
Én: Elnézést. Az összes kocsi tele volt?
Öreg: Igen.
Én: És akkor már egyből ordibálni kell?
Öreg: Én nem ordibálok, csak beszélgetek.
Én: Dehogynem. Bejött. Leordította a fejünket, hogy "jó reggelt", most meg ugyanazzal a hangerővel társalog a nejével.
Öreg: Mert minek alszanak? Nem hálókocsi ez.
Én: Mert van hálókocsi?
Öreg: Nincs. De amúgysem foglalhatnak el egy egész fülkét. Egy jeggyel utaznak, nem?
Én: Nem eggyel.
Öreg: Jó hát kettővel, mert ketten vannak.
Látom, hogy mosolyog. Hát a jó édes anyáddal viccelődjél te kretén.
Én: Hagyjuk... Biztos vagyok benne, hogy máshol is lett volna helyük. Szegény lány sem merő kedvtelésből alszik. Legalább rá lehetnének tekintettel.
Ekkor már a feleség is bekapcsolódott a beszélgetésbe, csitítgatva az urát, hogy üljön mellé és akkor a lány kényelmesen aludhat, de ő hajthatatlan volt. Aduász gyanánt előrántotta és felém tartotta a MÁV igazolványát, - hogy ő majd megmutatja nekem, hogy én vele csak ne packázzak - afféle szavakkal, hogy "Majd ha jön a kalauz, akkor megnézhetik magukat." "Ja kérem.. Hogy magának csókja van..." feleltem és legyintettem egyet. Onnastul úgy ültek, mint a kisangyalok, suttogva beszélgettek, ahogy illik és az öregúr még át is ült. A történet szépséghibája, hogy a veszekedés Andit felébresztette és állítása szerint a visszaalvása nem volt teljesen sikeres. Sárváron szálltak le az igen népszerű "Viszlát!" búcsúformulával. Én mivel tudom ennek a jelentését, nem viszonoztam.
Az egész történet kísértetiesen emlékeztetett egy Volt fesztiválos élményemre. Onnan hazafele jövet történt ugyanis, hogy ahogy alszok a vonaton beül elém két süketnéma és elkezdenek beszélgetni. Ezzel nem is lenne baj, csakhogy az egyik orkán dzsekiben volt és úgy gesztikulált, mint egy vérbeli talján. Eléggé zavarban voltam. Most mit kellett volna mondanom? Ne hangoskodjanak? Legalább az öreggel beszélhettem.
10 óra magasságába futott be a vonat Szombathelyre, ahol a Marci már várt minket meg az Andi bátyja. Elmentünk A Marciékhoz, ahol kettévált a csapat. Marcival megreggeliztem, majd visszasétáltunk a vasútállomásra, hogy lássak is valamit a városból. Szombathely nagyon szép város. Van benne egy csipet Győr, egy falat Kaposvár, de megláttam benne Szegedet, de még Budapestre is találtam utalást. Példának okáért Pesten is van vasútállomás. Viszont az országban van máshol pályaudvar? Marci aszondta van itt Miskolc is, de arra nem mentünk. Szombathelyen valaha volt villamos, de már nincs. Szerintem ez technikai visszalépés, de nem ez az első ilyen az országban, hiszen például annak idején fejlett belföldi repülő hálózatunk volt, mára meg ennek már nyoma sincs. Egyedül a pár éve életbelépett Budapest Debrecen járat utal a dicső korra. Pedig igyekezni kéne, mert a Repülős Gizi mindjárt szabadul. Mivel pont lekéstük a vonat indulását, így kiültünk a Restibe egy sörre. Én megvettem Kőszegre a jegyeinket, hogy ne kelljen sorba állni majd. Ekkor jött a telefon, hogy az Andi bátyja kivisz minket kocsival. Semmi gond. Amúgyis ki akartam próbálni, hogy milyen érzés a jegyvisszaváltás. Jó. Az egyetlen szépséghiba, hogy felszámolnak 100 forint kezelési költséget és egy 150 forintos jegynél ez már jelentős árrésnek tekinthető. Kőszegen a várrésznél bementünk valami kocsmába, ahol ettem egy zsíroskenyeret, majd kikértem egy fröccsöt, ami igencsak baráti árban volt. A kerthelységben ücsörögve döbbentem csak rá, hogy milyen kurvajó hely is ez a Kőszeg, hogy az ittlétet akár örökké tudnám csinálni. Annyira pici és tömény, hogy egyszerűen nem lehet nem szeretni. Pizzáztunk is, ahol egy Liza nevű kölyökvizslát etettem bacon-nel, majd megkérdeztem tőle, hogy "Hol a cica?". Ő ekkor vadászpózba merevedett, berohant a Pizzériába és szerzett egyet. A pizza után gyalogszerrel indultunk a csónakázótó irányába. Útközben csatlakozott hozzánk a Tizenhét másik három tagja Szasza, Kápé és egy vicceskedő basszusgitáros személyében.
Először ingyen mentem be a fesztivál területére, majd kifizettem az 1800 forintos elővételes jegyet. Egyáltalán nem voltunk sokan. Olyan 50 embert számláltam meg, köztük pár EMO arccal. Ők voltak a The Moog, akik egy nagyon híres zenekar. Még Amerikában is turnéztak. Kellemes britpopot nyomnak, csak nem tudom miért kell hozzá ilyen buzin mozogni. Én nem hiszem el... pontosabban nem értem... hogy a lányoknak ez miért tetszik. Maximálisan lealacsonyítja. Sőt! A női nem alá helyezi a férfi voltot. Szerintem ez kurvára egészségtelen. A nagy tömeg hiánya kicsapta az énekesnél a biztosítékot és ekkor hangzott el a címbeli idézet. Én sajnos lemaradtam róla, mert ekkor mentem a WC irányába, de mikor megláttam, hogy 50 forintot kéne fizetnem érte, tettem egy hátraarcot és elindultam a közeli fák irányába. Osztottam pár szórólapot a pénteki bulira, mert ha én képes vagyok 240 kilómétert utaznic sak oda egy koncertért, akkor csak akad valaki, aki ugyanígy érez. Mondjuk én nem vagyok olyan híres, mint a Szasza, akihez odajött két gyerek, hogy az egyik barátnője nagyon imádja és hadd fényképezze le a mobiljával. A zenekar tagjai szerint gyakorta megesik az ilyen.
A második zenekar a Tizenhét volt. Az első taktus felhangzása után, úgy keveredtek elő az emberek szinte a semmiből, mint a patkányok, ha valami új étek kerül a kukába. Apropó. A Rosszfiút már soha többet nem játsza a Tizenhét, úgyhogy lestoppoltam. Szegény moogosok biztos szomorúan konstatálták, hogy mennyivel nagyobb sikere van a Tizenhétnek, mint nekik, dehát van egy különbség a bulizene meg a kocsiban jó hallgatni között.
A Tizenhét után az Irie Maffia jött, de én ezt már messzebbről néztem készülve a hamarosan bekövetkező esőre. Illetve történt itt még valami, ami megvétózta a már megvalósulni látszó jókedvem. Fölhívott ugyanis a Lipi, hogy Zánkáról át kellett rakni a Római Partra a Skalandot és ott olyan megkötés van, hogy csak 5 és 10 között lehet élőzenét szolgáltatni. Ennek az lett az eredménye, hogy átkerültünk a szerdai ötórás sávba, amit meg nem tudunk teljesíteni, mert a Toma nem tud elszabadulni a munkából. Ha nem tudom kisakkozni a dolgot valahogy, akkor nagy valószínűséggel nem lesz a Skalandból semmi és ez elkeserítő. Irie Maffian utá 30Y jött, de lehet volt közte Mystery Gang. Én egy Lilla nevű lánnyal beszélgettem egészen addig, míg nem lett egy kocsi, aminek a csomagtartójában hazadöcögtünk.
Másnap a 13 órás IC-vel jöttem fel Pestre. Tatabánya előtt nem sokkal egy öregúr a vonat elé lépett, de életben maradt. Mindenesetre neki köszönhetően volt egy órás késésünk, ami annyit tesz, hogy egyszerre ért be a vonat a gyorssal. A pótjegyet természetesen nem fizették vissza, mert a késés nem a MÁV hibája. Még soha nem jutott eszembe ilyen gyakorisággal a Büdösök Öld az öreget című opusza.
Én nem tudom mennyit bukott a szervező ezen a fesztiválon, de a helyében elgondolkodnék azon, hogy hol hibázott és jövőre nem szerveznék.
Gondolom a cím alapján még csak nem is sejtetted volna, hogy a hétvégén Kőszegen jártam, pedig de. Asszem rajtam kívül senki nem fizetne ki nyolc rugót egy Tizenhétre. Volt más is mert ez egy fesztivál második napja. Na gyerünk.
Andi kérésére a reggel hatos gyorssal indultunk neki a négy órás útnak. Háromnegyed órás fárasztás után hagytam csak aludni, majd én is követtem a példáját. Várpalotánál azonban egy idős házaspár érkezése megzavarta álmunkat, mikor harsány "Jó reggelt!"-tel ránknyitotta az ajtót. Annak ellenére, hogy ez mekkora parasztság volt, az idősek iránti tisztelet okán felültünk, hogy kényelmesen be tudják fészkelni magukat. Leültek én meg enyhén bosszúsan bár, de folytattam immáron a kényelmetlen ülő helyzetben az alvást. Illetve hát csak folytattam volna, mert a papa elemi erővel kezdte taglalni a nejének - akit bizonyára először vitt el a faluból világot látni -, hogy miféle csatornázási rendszerek vannak a környéken. Tűrtem, de éreztem, hogy robbanni fog a bomba és gondoltam még azelőtt levezetem az indulatom, mielőtt odáig húzom magam, hogy felállok és addig rugdosom amíg ki nem leheli a lelkét és végre csend lesz. Felnyitottam hát a szemem és eképp szóltam:
Én: Elnézést. Az összes kocsi tele volt?
Öreg: Igen.
Én: És akkor már egyből ordibálni kell?
Öreg: Én nem ordibálok, csak beszélgetek.
Én: Dehogynem. Bejött. Leordította a fejünket, hogy "jó reggelt", most meg ugyanazzal a hangerővel társalog a nejével.
Öreg: Mert minek alszanak? Nem hálókocsi ez.
Én: Mert van hálókocsi?
Öreg: Nincs. De amúgysem foglalhatnak el egy egész fülkét. Egy jeggyel utaznak, nem?
Én: Nem eggyel.
Öreg: Jó hát kettővel, mert ketten vannak.
Látom, hogy mosolyog. Hát a jó édes anyáddal viccelődjél te kretén.
Én: Hagyjuk... Biztos vagyok benne, hogy máshol is lett volna helyük. Szegény lány sem merő kedvtelésből alszik. Legalább rá lehetnének tekintettel.
Ekkor már a feleség is bekapcsolódott a beszélgetésbe, csitítgatva az urát, hogy üljön mellé és akkor a lány kényelmesen aludhat, de ő hajthatatlan volt. Aduász gyanánt előrántotta és felém tartotta a MÁV igazolványát, - hogy ő majd megmutatja nekem, hogy én vele csak ne packázzak - afféle szavakkal, hogy "Majd ha jön a kalauz, akkor megnézhetik magukat." "Ja kérem.. Hogy magának csókja van..." feleltem és legyintettem egyet. Onnastul úgy ültek, mint a kisangyalok, suttogva beszélgettek, ahogy illik és az öregúr még át is ült. A történet szépséghibája, hogy a veszekedés Andit felébresztette és állítása szerint a visszaalvása nem volt teljesen sikeres. Sárváron szálltak le az igen népszerű "Viszlát!" búcsúformulával. Én mivel tudom ennek a jelentését, nem viszonoztam.
Az egész történet kísértetiesen emlékeztetett egy Volt fesztiválos élményemre. Onnan hazafele jövet történt ugyanis, hogy ahogy alszok a vonaton beül elém két süketnéma és elkezdenek beszélgetni. Ezzel nem is lenne baj, csakhogy az egyik orkán dzsekiben volt és úgy gesztikulált, mint egy vérbeli talján. Eléggé zavarban voltam. Most mit kellett volna mondanom? Ne hangoskodjanak? Legalább az öreggel beszélhettem.
10 óra magasságába futott be a vonat Szombathelyre, ahol a Marci már várt minket meg az Andi bátyja. Elmentünk A Marciékhoz, ahol kettévált a csapat. Marcival megreggeliztem, majd visszasétáltunk a vasútállomásra, hogy lássak is valamit a városból. Szombathely nagyon szép város. Van benne egy csipet Győr, egy falat Kaposvár, de megláttam benne Szegedet, de még Budapestre is találtam utalást. Példának okáért Pesten is van vasútállomás. Viszont az országban van máshol pályaudvar? Marci aszondta van itt Miskolc is, de arra nem mentünk. Szombathelyen valaha volt villamos, de már nincs. Szerintem ez technikai visszalépés, de nem ez az első ilyen az országban, hiszen például annak idején fejlett belföldi repülő hálózatunk volt, mára meg ennek már nyoma sincs. Egyedül a pár éve életbelépett Budapest Debrecen járat utal a dicső korra. Pedig igyekezni kéne, mert a Repülős Gizi mindjárt szabadul. Mivel pont lekéstük a vonat indulását, így kiültünk a Restibe egy sörre. Én megvettem Kőszegre a jegyeinket, hogy ne kelljen sorba állni majd. Ekkor jött a telefon, hogy az Andi bátyja kivisz minket kocsival. Semmi gond. Amúgyis ki akartam próbálni, hogy milyen érzés a jegyvisszaváltás. Jó. Az egyetlen szépséghiba, hogy felszámolnak 100 forint kezelési költséget és egy 150 forintos jegynél ez már jelentős árrésnek tekinthető. Kőszegen a várrésznél bementünk valami kocsmába, ahol ettem egy zsíroskenyeret, majd kikértem egy fröccsöt, ami igencsak baráti árban volt. A kerthelységben ücsörögve döbbentem csak rá, hogy milyen kurvajó hely is ez a Kőszeg, hogy az ittlétet akár örökké tudnám csinálni. Annyira pici és tömény, hogy egyszerűen nem lehet nem szeretni. Pizzáztunk is, ahol egy Liza nevű kölyökvizslát etettem bacon-nel, majd megkérdeztem tőle, hogy "Hol a cica?". Ő ekkor vadászpózba merevedett, berohant a Pizzériába és szerzett egyet. A pizza után gyalogszerrel indultunk a csónakázótó irányába. Útközben csatlakozott hozzánk a Tizenhét másik három tagja Szasza, Kápé és egy vicceskedő basszusgitáros személyében.
Először ingyen mentem be a fesztivál területére, majd kifizettem az 1800 forintos elővételes jegyet. Egyáltalán nem voltunk sokan. Olyan 50 embert számláltam meg, köztük pár EMO arccal. Ők voltak a The Moog, akik egy nagyon híres zenekar. Még Amerikában is turnéztak. Kellemes britpopot nyomnak, csak nem tudom miért kell hozzá ilyen buzin mozogni. Én nem hiszem el... pontosabban nem értem... hogy a lányoknak ez miért tetszik. Maximálisan lealacsonyítja. Sőt! A női nem alá helyezi a férfi voltot. Szerintem ez kurvára egészségtelen. A nagy tömeg hiánya kicsapta az énekesnél a biztosítékot és ekkor hangzott el a címbeli idézet. Én sajnos lemaradtam róla, mert ekkor mentem a WC irányába, de mikor megláttam, hogy 50 forintot kéne fizetnem érte, tettem egy hátraarcot és elindultam a közeli fák irányába. Osztottam pár szórólapot a pénteki bulira, mert ha én képes vagyok 240 kilómétert utaznic sak oda egy koncertért, akkor csak akad valaki, aki ugyanígy érez. Mondjuk én nem vagyok olyan híres, mint a Szasza, akihez odajött két gyerek, hogy az egyik barátnője nagyon imádja és hadd fényképezze le a mobiljával. A zenekar tagjai szerint gyakorta megesik az ilyen.
A második zenekar a Tizenhét volt. Az első taktus felhangzása után, úgy keveredtek elő az emberek szinte a semmiből, mint a patkányok, ha valami új étek kerül a kukába. Apropó. A Rosszfiút már soha többet nem játsza a Tizenhét, úgyhogy lestoppoltam. Szegény moogosok biztos szomorúan konstatálták, hogy mennyivel nagyobb sikere van a Tizenhétnek, mint nekik, dehát van egy különbség a bulizene meg a kocsiban jó hallgatni között.
A Tizenhét után az Irie Maffia jött, de én ezt már messzebbről néztem készülve a hamarosan bekövetkező esőre. Illetve történt itt még valami, ami megvétózta a már megvalósulni látszó jókedvem. Fölhívott ugyanis a Lipi, hogy Zánkáról át kellett rakni a Római Partra a Skalandot és ott olyan megkötés van, hogy csak 5 és 10 között lehet élőzenét szolgáltatni. Ennek az lett az eredménye, hogy átkerültünk a szerdai ötórás sávba, amit meg nem tudunk teljesíteni, mert a Toma nem tud elszabadulni a munkából. Ha nem tudom kisakkozni a dolgot valahogy, akkor nagy valószínűséggel nem lesz a Skalandból semmi és ez elkeserítő. Irie Maffian utá 30Y jött, de lehet volt közte Mystery Gang. Én egy Lilla nevű lánnyal beszélgettem egészen addig, míg nem lett egy kocsi, aminek a csomagtartójában hazadöcögtünk.
Másnap a 13 órás IC-vel jöttem fel Pestre. Tatabánya előtt nem sokkal egy öregúr a vonat elé lépett, de életben maradt. Mindenesetre neki köszönhetően volt egy órás késésünk, ami annyit tesz, hogy egyszerre ért be a vonat a gyorssal. A pótjegyet természetesen nem fizették vissza, mert a késés nem a MÁV hibája. Még soha nem jutott eszembe ilyen gyakorisággal a Büdösök Öld az öreget című opusza.
Én nem tudom mennyit bukott a szervező ezen a fesztiválon, de a helyében elgondolkodnék azon, hogy hol hibázott és jövőre nem szerveznék.
