2007. augusztu 3. - 4., Sarud
1994-ben, a KOC alakulásával egy időben a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban útjára indult egy kezdeményezés Kőrösi Underground Festival néven. Lényege, hogy az iskola diákjaiból illetőleg iskolaközeli személyekből (ez nem tiszta) verbuválódott zenekarok fellépési lehetőséget kapjanak. Nagy naívan én abban az időben azt hittem, hogy nincs is más, pedig csak burokban éltem. Na mindegy. Szóval telt múlt az idő és ez a fesztivál évről évre megismétlődött úgy körülbelül 98-ig, amikor hirtelen a folyamat végetért. Ennek fő oka, hogy már nem volt utánpótlás. Aztán tavaly ismét megszólaltak a gitárok a tornaterem aulájában, de mi erről csak megkésve értesültünk, szóval feltehetőleg ez volt az egyetlen olyan esemény, ami a jelenlétünk nélkül zajlott le. Aztán idén a szervezők gondoltak egyet és csináltak egy két napos fesztivált Sarudra, mivel az iskolának ott van telke. Ezt már nem hagytuk ki.
Ugyan mi szombaton léptünk fel, de a zenekar fele már pénteken megjelent. Toma, Viki, Süni meg én olyan fél 11 fele értünk le a Tisza Tó partján lévő EuroCampingbe. Miután megcsodáltuk a piros tetős sárga házakat áthajtottunk az iskola telkéhez, ahol én felállítottam a sátram, majd visszatérés a campingbe kis sörözésre. Az első nap délutánján még meglehetősen kellemes volt a víz, úgyhogy nyugodtan meg is lehetett mártózni benne egyrészt, másrészt meg tartoztam a klasszikus vízbemenetelemmel, ami korántsem volt olyan hatásos, mint olaszban, de itt nem is volt olyan növényzet, hogy viziszörnnyé változhassak. A távolban láttam egy szigetet. Átúsztam oda, de kiderült, hogy csak vizililiom-lerakat. Tekintve, hogy idén most úsztam először a visszautam egyenlő volt a halállal. Pihenésem közepette 4 fiatalember viháncolva vetette magát a habok közé. "Bizonyára zenészek", gondoltuk és már meg is fogalamzódott bennem, hogy csak azért le fogom húzni őket, ahogy itt viselkedtek. A színpad közben szép lassan megtelt hangfalakkal, a keverőpult is elkészült az egysávos murvásút másik oldalán a gát aljában. Remélem ezzel siekrült érzékeltetnem a tánctér méreteit és nem kell erre több szót pazarolnom. Egy kicsit beszélek még az árakról, aztán rá is térek az első fellépőre, a The Unstoppablesre. Szóval a strand két vendéglátóipari egységgel is bír. Az egyik a Matróz Büfé a másik meg egy nem tudom milyen étterem. Az italkínálat és az ár teljesen eltérő a kettőben. A büfében a Beck's emlékeim szerint 290 forint környékén volt, az étteremben viszont volt Lövenbrau 230-ért, de ebből mintha hiányzott volna a szénsav. A sertéspörkölt nokedlivel 1200-ba került. Ez annyira nem tetszett, tekintve, hogy Pesten a Szigonyban (a Klinikák után, de a Tömő előtt) 500-ért eszem a csülökpörköltet, ami mennyei.
18.00-kor kezdett az Unstoppables. A fekete fehér kockás basszusgitárpántból kikövetkeztettem, hogy vagy ska, vagy emo zenekarral lesz dolgom. Feldolgozászenekar volt a Blink 182 féle vonalon. A legnagyobb magyar punk zenekarnak az Alvin és a mókusokat említették meg. Én ezt úgy módosítanám, hogy "az egyetlen, amit ismerünk". Eljátszották a Ramones-tól a Blitzkrieg bop-ot a teljes kraft kihagyásával. Olyan érzésem volt, mintha a tizenkét évvel ezelőtti önmagam látnám viszont (a KOC első fellépésén nem én voltam az énekes), úgyhogy nem tehetem meg, hogy rosszat szóljak, hisz mégis csak ez volt az első koncertjük. A baráti kör lelkesen üdvözölte a lányének lánybassz fiúgitár fiúdob által felcsendült minden egyes dalt, a szülők odáig vetemedtek, hogy azt mondták: "Határ a csillagos ég." Hát ez való igaz bár jelenleg még egy kicsit messze van, szóval nesze semmi fogd meg jól. Volt egy saját daluk, az még erővel is bírt és egyáltalán nem illett a feldolgozósdiba. Ez amúgy majd minden zenekarra jellemző. Nem értem minek a feldolgozásokkal kiállni, főleg egy úgynevezett underground festivalon, ami szerintem mégiscsak az önmegvalósítást takarja. Nem hajt a tatár, hogy minden áron színpadtra kelljen menni már akkor mikor még nincsenek is nagyon saját számok, pedig akarunk. (A 112 basszerlányának az volt a reflekciója azon kérdésemre, hogy miért nincs több saját szám, hogy még nem íródott.) Második zenekar a PediG volt, akik szerintem ismertek. Már csak azért is, mert voltak groupiejaik. Amúgy valami alter izét toltak olyan szövegekkel amin csak azért érdemes gondolkodni, hogy az ember rájöjjön, valóban nincs mögötte üzenet. Viszont az énekes kifejezetten jól eltáncikált rajta. A Converse Sisteresre egyáltalán nem emlékszem. Feltehetőleg azért mert nem láttam. Ha ez így volt, akkor ez csakis valami akusztikus cucc lehetett. A Négyhengeres Túrórudi mellett azonban megintcsak nem mehetek el szó nélkül. Tudni kell, hogy a zenekar ezidáig 45 koncertet nyomott le és most föloszlik, mivel a zenekar egy része nem ért egyet ezzel a keresztény poppunk iránnyal, amit az énekes - aki egyébként egy kiváló frontember benyomását keltette bennem - követ. Én támogatom őket ebben a döntésben, mert a szövegek és ez a stílus egymással versenyeznek a csapnivalóan rossz cím eléréséért. Náluk kevesebb volt a feldolgozás, mint a sajátok és azok is inkább a táncos Chuck Berry Pomádé vonalon tengtek. Ezekkel éppen ezért nem is volt semmi gondom, nemúgy a körülbelül félórás előzménnyel, ahol ahelyett hogy belekezdtek volna a zenélésbe, inkább arról szólt a fáma, hogy fel fognak oszlani. Őket követte a korábban említett 112, akinek az énekesét egyszerűen csak Lukácsnak hívtuk a Tankcsapda után szabadon. Vidáman emeltem rajtuk a magasba az ásványvizes palackom a Még több sört elhangzásakor. Erdő szerint (aki időközben megjött) ez vérciki, dehát az este én egy energiaitalon kívül (amitől hirtelen olyan lett a szájam szaga, mint a másnapos szaré, ami rövideken nevelkedett) csak ezen éltem és ezért megint jó nehezen aludtam el. Rajtuk már javában esett az eső, de ez sem tántorította el a lelkes közönséget, hogy megnézze a péntek záróakkordjaként feltűnő Pénteket, akik a korábban említett fürdőzők voltak. Az énekesben egy olyan csiszolatlan gyémántot fedeztem fel (ez különösen a Vertigonál, vagy egyéb magasskálán mozgó daloknál tűnt fel), hogy egyből azon kezdtem agyalni, hogy hogyan szervezzem be a KOC-ba énekesnek, mert ha nem százsszor hát ezerszer jobb nálam a gyerek. Amikor megjegyezte, hogy az egyik számban nem tudja a szöveget, Erdővel egybehangzóan kiáltottuk: "Nem baj! Csak jó hamis legyen!" Búcsúszámnak a 30Y valamely slágerét határozták meg, de mivel az egy szar így inkább elindultunk aludni.
Másnap 8 óra magasságában Tomáékkal kimentem a közeli Coopba vásárolni. Vettem két üveg bort meg másfél liter szikvizet, aminek a palackja 220 forint volt és a víz benne 55, meg konzervlencsefőzeléket, valami májpástétomot, szeletelt kenyeret, poharat, paradicsomlét, kanalat és Süninek egy nylon otthonkát. Ezekkel tértünk vissza a táborba, ahol úgy bezabáltam, hogy mozdulni sem tudtam. Jasonék hat óra utazás után érkeztek meg, merthogy eltévedtek. Egész nap esett amúgy az eső kisebb nagyobb megszakításokkal. A fecskék, ha lehet, még alacsonyabban szálltak, mint egy nappal korábban. Hát persze hogy ma volt normális kaja! Ettem is gulyást (750), mert nem kívántam a halászlét (750). Aztán elérkezett az este.
A második napon inkább olyan zenekarok voltak, akik már rég elhagyták az iskolapadot. Ilyen volt az első is, a Balassis gyökerekkel bíró Entropia Architectura, amiben van dob is meg basszus is, csak épp ezek a tagok nem jöttek el. Maradt hát a gitár, a sikongató lány, meg a dörmögő fiú, plusz két laptop amiből az egyik beszart. Volt flexelés, úgyhogy a beállásnál reméltem, hogy valami Digép szintű industrialt kapok, de aztán inkább ilyen tibeti zen lett a dologból. Mindenesetre én nagyon élveztem. (Következő koncert október 6., Viper room.) A többség megrökönyödve szemlélte a dolgokat. a Túrórudi frontemberét megnyugtattam, hogy ők semmivel nem nyújtottak többet ennél (nem akartam megbántani, úgyhogy nem mondtam neki, hogy ők szarok voltak). Az EA-t a Vonalkód követte, de nekik csak a nevükre emlékszem. Egy biztos. Feldolgozás zenekar volt. Játszottak RHCP-t meg Beatricét is. Őket a Flame Of Hell követte, akik alighanem egy metál zenekar és szinte biztos, hogy feldolgozásokat játszottak, majd a Ki mit beer, ami meg egy funky zenekar volt saját számokkal. Őket a Descados követte, akik kakukktojás voltak, de egy megüresedést kellett kipótolniuk. Nem láttam őket, de saját számokat játszottak, majd jött az M-16, ami egy - mit tesz isten - feldolgozás zenekar. A dolog csimborasszója náluk abban rejlik, hogy direkt erre az alkalomra álltak össze, ráadásul a basszusgitáros egyben az iskola egyik tanára is. Hát szerették is a nebulók. Amúgy az Erdő gitározott benne, én meg volt idő mikor énekeltem, csak kibasztak, mint macskát szarni. Utánuk a Pisti a vélrzivatarban jött. Bennük az a szép, hogy velük együtt kezdtünk és most is csak úgy összeálltak a hecc kedvéért, de mivel a régi számokra már nagyon nem emlékeztek, ezért FELDOLGOZÁS-okat játszottak. És elérkeztünk végre a KOC-hoz. Hát mi nem játszottunk feldolgozásokat, viszont úgy tűnik a számaink legjavát válogattam össze, egy olyan improvizációs futamba, hogy setlista nélkül is tudtam, hogy mi jut miután. Az eső ellenére meglepően sokan néztek meg minket, pedig arra gyanakodtam, hogy az ismeretlenségünk révén nem lesz ránk valami nagy számú érdeklődés és már bántam, hogy a szombat esti tíz órát határoztam meg színrelépésünknek, holott a sztárok pénteken voltak. Aztán legnagyobb meglepetésemre ez nem így lett. A közönség nagyszerűen érezte magát, a végén már a színpadot ütötték ritmusra. Meg kell hagyni. Remek volt. Az új dalok olyan jók, hogy már beszélnem se kell köztük. Kíváncsian várom a csütörtöki másfél órás monstre koncertet a Guiness pódiumon négy órától. Utánunk egy operametál zenekar következett (bizonyos HeavenBlade), majd valami helyi banda de rájuk nem emlékszem. Egy ideig még boldogítottam a tábor kapuszolgálatát, majd nyugovóra tértem, hogy reggel az immáron száraz sátram összepakolva hazainduljunk Tomáékkal.
Remek volt ez is.
1994-ben, a KOC alakulásával egy időben a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban útjára indult egy kezdeményezés Kőrösi Underground Festival néven. Lényege, hogy az iskola diákjaiból illetőleg iskolaközeli személyekből (ez nem tiszta) verbuválódott zenekarok fellépési lehetőséget kapjanak. Nagy naívan én abban az időben azt hittem, hogy nincs is más, pedig csak burokban éltem. Na mindegy. Szóval telt múlt az idő és ez a fesztivál évről évre megismétlődött úgy körülbelül 98-ig, amikor hirtelen a folyamat végetért. Ennek fő oka, hogy már nem volt utánpótlás. Aztán tavaly ismét megszólaltak a gitárok a tornaterem aulájában, de mi erről csak megkésve értesültünk, szóval feltehetőleg ez volt az egyetlen olyan esemény, ami a jelenlétünk nélkül zajlott le. Aztán idén a szervezők gondoltak egyet és csináltak egy két napos fesztivált Sarudra, mivel az iskolának ott van telke. Ezt már nem hagytuk ki.
Ugyan mi szombaton léptünk fel, de a zenekar fele már pénteken megjelent. Toma, Viki, Süni meg én olyan fél 11 fele értünk le a Tisza Tó partján lévő EuroCampingbe. Miután megcsodáltuk a piros tetős sárga házakat áthajtottunk az iskola telkéhez, ahol én felállítottam a sátram, majd visszatérés a campingbe kis sörözésre. Az első nap délutánján még meglehetősen kellemes volt a víz, úgyhogy nyugodtan meg is lehetett mártózni benne egyrészt, másrészt meg tartoztam a klasszikus vízbemenetelemmel, ami korántsem volt olyan hatásos, mint olaszban, de itt nem is volt olyan növényzet, hogy viziszörnnyé változhassak. A távolban láttam egy szigetet. Átúsztam oda, de kiderült, hogy csak vizililiom-lerakat. Tekintve, hogy idén most úsztam először a visszautam egyenlő volt a halállal. Pihenésem közepette 4 fiatalember viháncolva vetette magát a habok közé. "Bizonyára zenészek", gondoltuk és már meg is fogalamzódott bennem, hogy csak azért le fogom húzni őket, ahogy itt viselkedtek. A színpad közben szép lassan megtelt hangfalakkal, a keverőpult is elkészült az egysávos murvásút másik oldalán a gát aljában. Remélem ezzel siekrült érzékeltetnem a tánctér méreteit és nem kell erre több szót pazarolnom. Egy kicsit beszélek még az árakról, aztán rá is térek az első fellépőre, a The Unstoppablesre. Szóval a strand két vendéglátóipari egységgel is bír. Az egyik a Matróz Büfé a másik meg egy nem tudom milyen étterem. Az italkínálat és az ár teljesen eltérő a kettőben. A büfében a Beck's emlékeim szerint 290 forint környékén volt, az étteremben viszont volt Lövenbrau 230-ért, de ebből mintha hiányzott volna a szénsav. A sertéspörkölt nokedlivel 1200-ba került. Ez annyira nem tetszett, tekintve, hogy Pesten a Szigonyban (a Klinikák után, de a Tömő előtt) 500-ért eszem a csülökpörköltet, ami mennyei.
18.00-kor kezdett az Unstoppables. A fekete fehér kockás basszusgitárpántból kikövetkeztettem, hogy vagy ska, vagy emo zenekarral lesz dolgom. Feldolgozászenekar volt a Blink 182 féle vonalon. A legnagyobb magyar punk zenekarnak az Alvin és a mókusokat említették meg. Én ezt úgy módosítanám, hogy "az egyetlen, amit ismerünk". Eljátszották a Ramones-tól a Blitzkrieg bop-ot a teljes kraft kihagyásával. Olyan érzésem volt, mintha a tizenkét évvel ezelőtti önmagam látnám viszont (a KOC első fellépésén nem én voltam az énekes), úgyhogy nem tehetem meg, hogy rosszat szóljak, hisz mégis csak ez volt az első koncertjük. A baráti kör lelkesen üdvözölte a lányének lánybassz fiúgitár fiúdob által felcsendült minden egyes dalt, a szülők odáig vetemedtek, hogy azt mondták: "Határ a csillagos ég." Hát ez való igaz bár jelenleg még egy kicsit messze van, szóval nesze semmi fogd meg jól. Volt egy saját daluk, az még erővel is bírt és egyáltalán nem illett a feldolgozósdiba. Ez amúgy majd minden zenekarra jellemző. Nem értem minek a feldolgozásokkal kiállni, főleg egy úgynevezett underground festivalon, ami szerintem mégiscsak az önmegvalósítást takarja. Nem hajt a tatár, hogy minden áron színpadtra kelljen menni már akkor mikor még nincsenek is nagyon saját számok, pedig akarunk. (A 112 basszerlányának az volt a reflekciója azon kérdésemre, hogy miért nincs több saját szám, hogy még nem íródott.) Második zenekar a PediG volt, akik szerintem ismertek. Már csak azért is, mert voltak groupiejaik. Amúgy valami alter izét toltak olyan szövegekkel amin csak azért érdemes gondolkodni, hogy az ember rájöjjön, valóban nincs mögötte üzenet. Viszont az énekes kifejezetten jól eltáncikált rajta. A Converse Sisteresre egyáltalán nem emlékszem. Feltehetőleg azért mert nem láttam. Ha ez így volt, akkor ez csakis valami akusztikus cucc lehetett. A Négyhengeres Túrórudi mellett azonban megintcsak nem mehetek el szó nélkül. Tudni kell, hogy a zenekar ezidáig 45 koncertet nyomott le és most föloszlik, mivel a zenekar egy része nem ért egyet ezzel a keresztény poppunk iránnyal, amit az énekes - aki egyébként egy kiváló frontember benyomását keltette bennem - követ. Én támogatom őket ebben a döntésben, mert a szövegek és ez a stílus egymással versenyeznek a csapnivalóan rossz cím eléréséért. Náluk kevesebb volt a feldolgozás, mint a sajátok és azok is inkább a táncos Chuck Berry Pomádé vonalon tengtek. Ezekkel éppen ezért nem is volt semmi gondom, nemúgy a körülbelül félórás előzménnyel, ahol ahelyett hogy belekezdtek volna a zenélésbe, inkább arról szólt a fáma, hogy fel fognak oszlani. Őket követte a korábban említett 112, akinek az énekesét egyszerűen csak Lukácsnak hívtuk a Tankcsapda után szabadon. Vidáman emeltem rajtuk a magasba az ásványvizes palackom a Még több sört elhangzásakor. Erdő szerint (aki időközben megjött) ez vérciki, dehát az este én egy energiaitalon kívül (amitől hirtelen olyan lett a szájam szaga, mint a másnapos szaré, ami rövideken nevelkedett) csak ezen éltem és ezért megint jó nehezen aludtam el. Rajtuk már javában esett az eső, de ez sem tántorította el a lelkes közönséget, hogy megnézze a péntek záróakkordjaként feltűnő Pénteket, akik a korábban említett fürdőzők voltak. Az énekesben egy olyan csiszolatlan gyémántot fedeztem fel (ez különösen a Vertigonál, vagy egyéb magasskálán mozgó daloknál tűnt fel), hogy egyből azon kezdtem agyalni, hogy hogyan szervezzem be a KOC-ba énekesnek, mert ha nem százsszor hát ezerszer jobb nálam a gyerek. Amikor megjegyezte, hogy az egyik számban nem tudja a szöveget, Erdővel egybehangzóan kiáltottuk: "Nem baj! Csak jó hamis legyen!" Búcsúszámnak a 30Y valamely slágerét határozták meg, de mivel az egy szar így inkább elindultunk aludni.
Másnap 8 óra magasságában Tomáékkal kimentem a közeli Coopba vásárolni. Vettem két üveg bort meg másfél liter szikvizet, aminek a palackja 220 forint volt és a víz benne 55, meg konzervlencsefőzeléket, valami májpástétomot, szeletelt kenyeret, poharat, paradicsomlét, kanalat és Süninek egy nylon otthonkát. Ezekkel tértünk vissza a táborba, ahol úgy bezabáltam, hogy mozdulni sem tudtam. Jasonék hat óra utazás után érkeztek meg, merthogy eltévedtek. Egész nap esett amúgy az eső kisebb nagyobb megszakításokkal. A fecskék, ha lehet, még alacsonyabban szálltak, mint egy nappal korábban. Hát persze hogy ma volt normális kaja! Ettem is gulyást (750), mert nem kívántam a halászlét (750). Aztán elérkezett az este.
A második napon inkább olyan zenekarok voltak, akik már rég elhagyták az iskolapadot. Ilyen volt az első is, a Balassis gyökerekkel bíró Entropia Architectura, amiben van dob is meg basszus is, csak épp ezek a tagok nem jöttek el. Maradt hát a gitár, a sikongató lány, meg a dörmögő fiú, plusz két laptop amiből az egyik beszart. Volt flexelés, úgyhogy a beállásnál reméltem, hogy valami Digép szintű industrialt kapok, de aztán inkább ilyen tibeti zen lett a dologból. Mindenesetre én nagyon élveztem. (Következő koncert október 6., Viper room.) A többség megrökönyödve szemlélte a dolgokat. a Túrórudi frontemberét megnyugtattam, hogy ők semmivel nem nyújtottak többet ennél (nem akartam megbántani, úgyhogy nem mondtam neki, hogy ők szarok voltak). Az EA-t a Vonalkód követte, de nekik csak a nevükre emlékszem. Egy biztos. Feldolgozás zenekar volt. Játszottak RHCP-t meg Beatricét is. Őket a Flame Of Hell követte, akik alighanem egy metál zenekar és szinte biztos, hogy feldolgozásokat játszottak, majd a Ki mit beer, ami meg egy funky zenekar volt saját számokkal. Őket a Descados követte, akik kakukktojás voltak, de egy megüresedést kellett kipótolniuk. Nem láttam őket, de saját számokat játszottak, majd jött az M-16, ami egy - mit tesz isten - feldolgozás zenekar. A dolog csimborasszója náluk abban rejlik, hogy direkt erre az alkalomra álltak össze, ráadásul a basszusgitáros egyben az iskola egyik tanára is. Hát szerették is a nebulók. Amúgy az Erdő gitározott benne, én meg volt idő mikor énekeltem, csak kibasztak, mint macskát szarni. Utánuk a Pisti a vélrzivatarban jött. Bennük az a szép, hogy velük együtt kezdtünk és most is csak úgy összeálltak a hecc kedvéért, de mivel a régi számokra már nagyon nem emlékeztek, ezért FELDOLGOZÁS-okat játszottak. És elérkeztünk végre a KOC-hoz. Hát mi nem játszottunk feldolgozásokat, viszont úgy tűnik a számaink legjavát válogattam össze, egy olyan improvizációs futamba, hogy setlista nélkül is tudtam, hogy mi jut miután. Az eső ellenére meglepően sokan néztek meg minket, pedig arra gyanakodtam, hogy az ismeretlenségünk révén nem lesz ránk valami nagy számú érdeklődés és már bántam, hogy a szombat esti tíz órát határoztam meg színrelépésünknek, holott a sztárok pénteken voltak. Aztán legnagyobb meglepetésemre ez nem így lett. A közönség nagyszerűen érezte magát, a végén már a színpadot ütötték ritmusra. Meg kell hagyni. Remek volt. Az új dalok olyan jók, hogy már beszélnem se kell köztük. Kíváncsian várom a csütörtöki másfél órás monstre koncertet a Guiness pódiumon négy órától. Utánunk egy operametál zenekar következett (bizonyos HeavenBlade), majd valami helyi banda de rájuk nem emlékszem. Egy ideig még boldogítottam a tábor kapuszolgálatát, majd nyugovóra tértem, hogy reggel az immáron száraz sátram összepakolva hazainduljunk Tomáékkal.
Remek volt ez is.
