2008. február 2. - Budapest, Blues Alley
A nagy érdeklődésre való tekintettel ím adok egy rövid betekintést az úgynevezett szülinapi bulinkba mindazoknak akik nem jöttek el, illetve akik igen.
Mint már egy korábbi posztban jeleztem 15 éves a zenekar, úgyhogy volt torta.
De hiába a nagy múlt és a színpadi tapasztalat, rajtam még mindig eluralkodik a vizsgadrukk, ha szerepelnem kell, úgyhogy a Masszív nyolc órás kezdéséig folyamatosan ingáztam az illemhely és a nézőtér között. Nem volt ez másképp még anno a főiskolán sem. Egy-egy szigorlat előtt simán elment fél tekercs WC papír is, de a gyomorfekély mindig elkerült.
Az idő korlátoltsága miatt pontban nyolc órakor, vagy kicsivel később kezdett a Masszív és én egycsapásra jobban lettem és átadhattam magam a zene élvezetének a helyszínen megjelent körülbelül ötven társammal egyetemben, akik jószerével csak ülőtáncban jeleskedtek én meg igyekeztem a kívánt állapotba kerülni, mire ránk kerül a sor. Úgy a koncert felénél kezdtem érezni a megefelelő hatást, de az új cipőmnek hála elég kontrolláltan viselkedtem. Történt ugyanis, hogy a Shellys félcipőm talpa már teljesen trapára ment és az újkeletű Martensemre ennélfogva rettentőmód vigyázok. Érthetetlen, hogy a sarok, illetve orrvas miért ment ki a rendszerből a gumitalpú cipők megjelenésével, hiszen azok sem kifejezetten a strapabírásukról híresek. Csak nem a gyakori cserék kiszközléseképp?!
21.00-kor léptünk a színpadra. Én úgy láttam, hogy elég sokan összegyűltek a meghallgatásunkra és ez engem rettentőmód boldoggá tett. Sajnos a Violetta nem tudott eljönni. Nem emlékszem a szetlistára, úgyhogy nem is foglalkozom ezúttal vele. Azt tudom, hogy a Börtön előtt eljátszottam Richard Clayderman Ballade pour Aderine-jének az elejét, valamint, hogy az István nagy kalandját előadtam angolul. Ennek volt a legnagyobb sikere, meg talán a Love Me Tender gargalizált verziójának. Az egész produkciót végig kísérte az elütésem a zenekar hangzásvilágától, de ezt stabilan hozom. A Robi a hangosítás terén tökéletes munkát végzett, ez volt a második itteni koncertünk, de még soha nem szóltunk ilyen jól. A 15 éves jubilálás keretében vendégzenészként ismét a színpadon üdvözölhettük Danit a gitár részlegként, valamint Ede a Himnusz alatt szájjal kísért trombitapótlásképp.
Tízig játszhattunk, majd mindenki ment a maga dolgára. Én többedmagammal fel a felső szintre, majd mikor már igencsak megcsappant a létszám, át a Könyvtárklubba, mert ott is születésnapi zsúr volt, ráadásul ingyensörrel, mely fölött elücsörögtem egy darabon, majd miután rájöttem, hogy tulajdonképp én nem is erre vágyok, hazamentem.
A Marci vett egy pólót, de még nem fizette ki.
A nagy érdeklődésre való tekintettel ím adok egy rövid betekintést az úgynevezett szülinapi bulinkba mindazoknak akik nem jöttek el, illetve akik igen.
Mint már egy korábbi posztban jeleztem 15 éves a zenekar, úgyhogy volt torta.
De hiába a nagy múlt és a színpadi tapasztalat, rajtam még mindig eluralkodik a vizsgadrukk, ha szerepelnem kell, úgyhogy a Masszív nyolc órás kezdéséig folyamatosan ingáztam az illemhely és a nézőtér között. Nem volt ez másképp még anno a főiskolán sem. Egy-egy szigorlat előtt simán elment fél tekercs WC papír is, de a gyomorfekély mindig elkerült.
Az idő korlátoltsága miatt pontban nyolc órakor, vagy kicsivel később kezdett a Masszív és én egycsapásra jobban lettem és átadhattam magam a zene élvezetének a helyszínen megjelent körülbelül ötven társammal egyetemben, akik jószerével csak ülőtáncban jeleskedtek én meg igyekeztem a kívánt állapotba kerülni, mire ránk kerül a sor. Úgy a koncert felénél kezdtem érezni a megefelelő hatást, de az új cipőmnek hála elég kontrolláltan viselkedtem. Történt ugyanis, hogy a Shellys félcipőm talpa már teljesen trapára ment és az újkeletű Martensemre ennélfogva rettentőmód vigyázok. Érthetetlen, hogy a sarok, illetve orrvas miért ment ki a rendszerből a gumitalpú cipők megjelenésével, hiszen azok sem kifejezetten a strapabírásukról híresek. Csak nem a gyakori cserék kiszközléseképp?!
21.00-kor léptünk a színpadra. Én úgy láttam, hogy elég sokan összegyűltek a meghallgatásunkra és ez engem rettentőmód boldoggá tett. Sajnos a Violetta nem tudott eljönni. Nem emlékszem a szetlistára, úgyhogy nem is foglalkozom ezúttal vele. Azt tudom, hogy a Börtön előtt eljátszottam Richard Clayderman Ballade pour Aderine-jének az elejét, valamint, hogy az István nagy kalandját előadtam angolul. Ennek volt a legnagyobb sikere, meg talán a Love Me Tender gargalizált verziójának. Az egész produkciót végig kísérte az elütésem a zenekar hangzásvilágától, de ezt stabilan hozom. A Robi a hangosítás terén tökéletes munkát végzett, ez volt a második itteni koncertünk, de még soha nem szóltunk ilyen jól. A 15 éves jubilálás keretében vendégzenészként ismét a színpadon üdvözölhettük Danit a gitár részlegként, valamint Ede a Himnusz alatt szájjal kísért trombitapótlásképp.
Tízig játszhattunk, majd mindenki ment a maga dolgára. Én többedmagammal fel a felső szintre, majd mikor már igencsak megcsappant a létszám, át a Könyvtárklubba, mert ott is születésnapi zsúr volt, ráadásul ingyensörrel, mely fölött elücsörögtem egy darabon, majd miután rájöttem, hogy tulajdonképp én nem is erre vágyok, hazamentem.
A Marci vett egy pólót, de még nem fizette ki.