2009. január 3. - Budapest, Kamra illetve Budapest, Dürer kert

Az estém első fele teljesen spontán módon alakult, mivel meglepetésként ért a hír, hogy a Csermanek lakótelep a január 24-i Filter beli koncertje előtt - melyen fellép még a Voodoo Allen, a Kalambo kutyája és a Kids OF Cracatau is, a belépő 600 forint a koncertkezdés 7-kor és 11-re garantáltan vége is van mindennek - ma is a fővárosba látogat. Nem volt kérdéses, hogy hova megyek a Dürer beli skankin beats volume 2 előtt.

Amúgyis kíváncsi voltam a Kamrára, amiről eleddig még csak nem is tudtam, hogy létezik. Most legalább már azzal is tisztában vagyok, hogy  itt 400 forint a bubis víz, csak kár hogy sört kértem... A Csermanek nyolcra volt ígérve, úgyhogy okosan kilencre mentünk. Tízkor el is kezdődött a koncert, melyre a beugró 666 forint volt, de nem tudom ki szedte. A színpadkép kiegészüléseképpen a háttérben látható volt egy karácsonyfa, ami kifejezetten szürreálisnak hatott a műpálmafák mellett. Csabi a jó öreg Casio SA-20-asát egy Yamahára váltotta és egy korábbi beszélgetésünk alakalmával azt állította, hogy nem tud játszani. Na most a saját két szememmel láttam, hogy két kézzel csinálja, melyet számos felvétel is alátámaszt, merthogy a koncertet összesen heten fotózták, illetve kamerázták. Ez a nézőközönség közel egynegyedét takarta. Gondolkodtam én is hogy beállok a tömegbe, de úgy éreztem ciki lettem volna a telefonommal, úgyhogy elnyomtam inkább pár sudoku partyt, miközben lelki szemeim előtt már láttam, milyen remek videoklipet is lehetne forgatni ebből és talán még többen járnának Csermanekre, mint most, hogy elkészült a Táncos. Mellesleg ez a dal kétszer is elhangzott annyira szerettem.


A Csermanek Lakótelepet a Santa Fiora követte Olaszországból, de mivel már így is eléggé eltértem a tervezett utamtól őket már nem vártam meg, hanem áttaxiztam a Dürer kertbe, hogy lemaradjak a Sakmbulance-ról, viszont pont elcsípjem a Csizmáskandúr elejét. Lényegesen kevesebben voltak a Dürer egészében, mint legutóbbi ittjártamkor, úgyhogy bármikor kényelmesen eljuthattam a bárpultig, de a kisterem ezúttal is tömve volt és mind a Csizmáskandúr, mind az őt követő Tizenhét nagyszerű produkciót nyújtott. Utóbbi mindannyiunk örömére eljátszotta a rudeboyt, közvetlenül azután, hogy Lili, a szervező kérésére elragadtam Szaszától a mikrofont, hogy bemondjam, a Tizenhét után még fellép a Cowabunga go-go, úgyhogy senki ne menjen sehova. Az üzenetet csak nagyon kevesen értették meg.

A Cowabunga most először tetszett. Idáig a produkciójukkal kapcsolatban leginkább a szétcsúszottság, az amatőrség, a bénaság és a hagyjátok abba szófordulatok jutottak az eszembe ám most először a kép megváltozott, amihez nagy valószínűséggel erősen hozzájárult a megjelenés is, ami a fekete ingekben, illetve kosztümben manifesztálódott. Az előadás meglehetősen pontos volt, csak milyen kár, hogy surf rockot játszanak, amiről a legutóbbi Kék Yukas Fit Fat koncerten megjegyeztem, hogy ha lenne egy kocsim biztos ezt hallgatnám, amíg neki nem megyek az első fának. Azóta nem tudok másként gondolni a stílusra, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy beszámolóírás aláfestésének is kiválóan alkalmas, mivel egyáltalán nem vonja el a figyelmét az embernek.

A tisztánlátás érdekében álljék itt egy híres nóta az imént említett Fit Fat előadásában: