Hogy mik vannak?!

2009. február 26. - Budapest, A38

Én Timur Lenkre indultam, de nyugdíjas bálba érkeztem. Az est főzenekara a számomra teljesen ismeretlen Neoprimitív volt, ami maradhatott volna így is. De hogy Vágó Istvánnal egy légtérben lehettem mindenért kárpótolt.

Mikor Andival leszálltunk a villamosról a Petőfi híd budai oldalán még semmit se sejthettünk, mivel előttünk is egy fiatalokból álló ötös-fogat menetelt éppen a hajó felé, aztán nekik hamarjában nyoma veszett. A hajóra érve az első pillanattól kezdve az volt az érzésem, hogy nekünk nagyon nem kéne itt lenni, úgyhogy vettünk is egy-egy pálinkát, meg sört, hogy valamelyest oldjuk a feszültséget. Cselekedetünkben nagyjából egyedül voltunk, Andi meg is jegyezte, hogy furcsamód rengetegen isszák üvegpohárból a bort. A zene ebben az időszakban a megszokottól ellentétben meglehetősen halk volt, de a hajó belét betöltő zsibongástól, amúgyse lehetett nagyon hallani egymást. Hiábano. A klub tagjai rég találkoztak már egymással, meg kellett vitatni, hogy hogy vannak az unokák, hogy Pistikét vajon felvették-e már a főiskolára, jó ez túlzás volt. Az átlagéletkor 50 év.

Befészkeltük magunkat hát a színpad elejére, hogy várjuk a Timur Lenk kezdését, akik ezúttal stílusosan úttörőnek öltöztek be, és egy gigantikusan jó koncertet adtak, olyannyira, hogy még a fuvolával is megbékéltem. A fúvós szekció egyébként használt egy különleges formájú hangszert is, ami fekete volt. Körülbelül öten táncoltunk rájuk, a maradék kábé 150 fő hátrébb állt, de mosolyogtak, szóval élvezték. Egyszer mentem el sörért alattuk, a csapos  összeöntötte nekem az italt, szóvá tettem. Legutóbbi Dürer kertes látogatásom alkalmával nemhogy ilyen nem történt, de mikor kétszázas helyett ezrest adtam, a csaposlány még figyelmezetett is. A Kraftverk kimondottan ütött.

A Timur Lenk után mókás öregurak egy csoportja foglalta el a színpadot, mindenki szépen felöltözve beállt az első sorba, hogy akusztikus hangszereiken régi slágerek szólaljanak fel vicces szöveggel. No ők voltak a Neoprimitív. Őket is az első sorból néztem - konkrétan én meg Andi voltunk az első sor - egészen, addig amíg ránk nem szólt egy hölgy, hogy álljunk hátrébb. Nem ez vagyok szokva, úgyhogy megilletődötten engedelmeskedtem. Rövid kórtörténet. A Neoprimitív egy főiskolásokból, a tábortűz mellett alakult banda, mely valami számomra érthetetlen módon ezen túlnőtte magát. Bár ha jobban meggondoljuk kábé egy évfolyamnyi társaság gyűlhetett itt össze, ergo nem is kellett túlnőnie magát egy gólyatábornyi koncertnél, ahhoz hogy ismertek legyenek. Bár a KOC-cal hiába léptünk föl mindenféle főiskolai rendezvényen mégse jön ránk a kutya se, pedig nálunk dob is van. Node elég a kesergésből. A tagok soraiban tisztelhetünk egyébként olyan neves személyeket, mint például az M1 elálló fülű sport-tévésének az apját, de egy másik tévés üdvöske is apunak szólította az egyik tagot. A koncert vége felé már azon tanakodtunk, hogy át kéne menni a Corvintetőre, de tartottunk tőle, hogy már úgyis lemaradnánk az ottani Psycho Mutants-ról, akkormeg minek. Filozofálásunkat csak az zavarta meg mikor egy nő megkérdezte, hogy fel tudunk-e váltani egy 20.000-est, mert 3.000-ért szeretne venni egy Neoprimitív DVD-t. Ekkor már biztosra vettem, hogy én sose leszek idevaló.