2009. március 19. - Budapest, Corvin tető

Talán a ma esti volt az első olyan koncertem, amiről a beszámoló bevezetőjét már korábban megírtam, sajnos csak fejben.

Egy alaposan létszámhiányos próba után pontban 8 óra 13 perckor érkeztem meg a Corvin tető aljába, ahol rögvest hívtam Dant, hgy mire felérek át tudja adni az elővételes jegyem. Mindezt azért tettem, mert valami elképzelhetetlen belső indíttatásból arra gondoltam, hogy a nagy tömegtől lehetetlen lesz megtalálnunk egymást, de mire megmásztam a három vagy négy emeletet már láttam, hogy ez egyáltalán nincs így. Ahhoz képest, hogy az előző nap Bécsben a Streetlight Manifesto információim szerint teltházas koncertet adott, most eléggé gyéren voltunk az amúgy szépen kialakított teremben, mely legutóbbi ittjártam óta jelentős átalakuláson esett át, és a 420 forintos csapolt Soproni is ihatónak bizonyult, és mivel én azt hittem, hogy itt minden drágább jóval, még az sem zavart, hogy jattolós a WC. Nem volt itt régen lift?

Érkeztemkor a Last Minute már javában muzsikált, a produkciójuk a szokásosan jó volt, viszont nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy a Punkrock-ot két koncerttel korábban játszották egyedül jól, így akárcsak a múlt héten Szombathelyen, most sem ismertem fel.

Az est főzenekara a szoros időt tartva körülbelül 21:30-kor foglalta el a színpadot egy cirkuszba illő bevonulással, ami láthatóan az utóbbi idők nagy slágere, hisz miután Christina Aguilera rácuppant a témára a Hurttel, Britney Spears meg is jelentette Circus című albumát és a minap olvastam a Metróban, hogy Kelly Clarkson csak azért nem adta ezt a címet az albumának, mert ezt mostanában már ellőtték, ehelyett a lemezről választottak egy számcímet. Mekkora ötlet!

A Streetlight Manifesto előadásának első fele maga volt a tömény unalom, melyhez hozzájárult a csapnivalóan rossz hangosítás is, ami azért is különös, mert a zenekar saját keverőemberrel dolgozik, aki mellett a fúvósokon, az éneken és a dobon kívül semmit nem lehetett hallani. Gondoltam bizonyára utálja a gitárt és elől akár még jobb is lehet a dolog. Megnéztem. Nem volt az. Mindenesetre a közönség nagy részének nagyon tetszett a koncert. Bizonyára én is jobban éreztem volna magam, ha ismerem a számokat, de a hallottak alapján nem is akartam megismerni. A koncert felénél következett a már korábban elhintett akusztikus blokk, melynek első száma az Israel Kamakawiwo'ole féle Over the rainbow alapjaira épült dal volt. Úgy érzem ezt a dallamvilágot nekünk is fel kell dolgozni, mert milliószor nagyobb sláger, mint teszemazt a Börtön ablakában, mely a Börtön című számunk alapja, amit március 24-én, kedden meg lehet hallgatni a Trafó Bár Tangóban, ahol a plakáttal ellentétben 21:15-kor lépünk fel, de lehet, hogy később. Utánunk mindenesetre a Yellow Spots lesz és a belépő potom 1000 forintba kerül. Igazából az akusztikus blokk volt az, ami meghozta a várt változást az életemben. A második dalnál már előre is mentem lökdösődni, aztán úgy rémlik elől is maradtam, úgyhogy ha azt nem is mondom, hogy megérte eljönnöm, de érdemes volt.

Koncert után Schlekivel átmentünk a Kuplungba, majd az ottani csapattal a Tűzraktérbe egy könyvtárba, ahol beleolvastam pár régi fanzin-ba, és arra jutottam, hogy azok is éppolyan öncélú és fölösleges dolgok, mint ez a blog is.