2009. november 2. - Budapest, Gödör Klub

Nem mehetek el szó nélkül a Pont és a Volga Rakéta koncertje mellett, ha már az utóbbiaknak én voltam a sofőrje. Ráadásul így lehetőségem nyílik, hogy pálcát törjek az országos rádióadók frekvencialeosztása körül kialakult bonyodalmas helyzet fölött. Kihagyhatatlan.

A Volga Rakéta próbaterméhez fél hétre érkeztem. Ekkorra a srácok már szépen összepakoltak, így gyors tempóban be is rámolhattunk a kocsiba, és irány a Gödör mélygarázsa. Az Erzsébet térnél épülő második sétálóutca már vagy fél éve teljesen ellehetetleníti a közlekedést, folyamatosak a dugók, hamarabb átér az ember gyalog a Deákról a Clark Ádám térre, mint az éppen induló 16-os, vagy 105-ös busszal. Rogán Antal ezt nagyon benézte. Ráadásul az utca teljesen értelmetlen is, mivel csupa olyan szolgáltató egység között megy el, akiknek egyáltalán nem éri meg, hogy egy nagyobb emberfolyam halad majd el az épületük előtt (lásd OTP), párhuzamosan meg már amúgyis ott van a Váci utca. Az nekem, mint alapvetően gyalog, tömegközlekedéssel, illetve biciklivel közlekedő embernek eddig is tökéletesen elég volt autómentes övezetnek. A környékbeli szállodatulajdonosoknál sem tudom, hogy mi ebben a biznisz, de a Sim City-ben is állandóan összedőlt alattam a város, úgyhogy azt hiszem ebben jobb lenne, ha nem foglalnék állást teljesen dilettáns módon.

A Gödör melletti mélygarázsba csak nagy izgalmak árán sikerült bejutnunk, mivel úgy éreztük, hogy eléggé ki van centizve a plafon, de kiszállva láttuk, hogy volt vagy 10 centi még a lámpákig. Lift ugyan nem működött, de a néhol nemzeti rock dallamvilágú Pont legénysége elsőszóra sietett a segítségünkre. Miután megtörtént a két zenekar beállása a sárospataki (vagy sátoraljaújhelyi) Pont megkezdte egy órás koncertjét, mely már a legelején mosolyt csalt az arcomra, mely egyrészt az ijedt énekes lánynak, másrészt az olykor számomra szokatlan, de egyszerű és letisztult zenei világnak volt köszönhető. Nem is nagyon értettem, hogy a zenekar miért a Kispálra, illetve a Blink 182-re hivatkozik, mint példakép. Mondjuk a Kispál által feldolgozásra került "Kicsit szomorkás a hangulatom máma" eredetijének rockos feldolgozását, mint saját ötlet beharangozása elég merész gondolat volt. Töhötöm mégis megtette, aki egyébként énekileg elég jól hozta a smafus hangzást. Az átvezető szövegek és a felkonfok szórakoztatóak voltak, a zene magával ragadó, az előadók ugráltak, volt gitár nyak mögött pengetés, úgyhogy azt kell mondjam remekül szórakoztam, akárcsak az a maroknyi embertömeg, akik eljöttek a koncertre. Persze lényegesen többen voltak mint a VR legutóbbi koncertjén. 100  forintért lehetett CD-t kapni, de ingyen is odaadták.

Másodikként a Volga Rakéta lépett a színpadra. János a kezdésre már kellőképpen bepálinkázott, mivel mindenképpen túl akart teljesíteni szórakoztatás és közönséggel kapcsolattartást illetően. Jó volt, de van hová fejlőnie. Most, hogy már túl vagyok a negyedik Volga Rakéta koncertemen (az elmúlt időszakban jóformán minden hétre jutott egy), elmondhatom, hogy a kezdeti viszolygás után végre sikerült jóra hallgatnom őket. Koncertjükre letévedt két punk, akik felhívták a közönség figyelmét a hétvégi bécsi Green Day koncertre. A VR egyöntetű véleménye szerint a két srác már a Desperadosban is látta őket. A dolog szépséghibája, hogy a hivatkozási alapot az egyik tarajos mivolta képviselte. A koncertnek 23.30-kor vége lett, de fél egyig még nem indulhattunk el, mert Jani mindenképpen  meg akarta inni a születésnapi sörét. Ezt a procedúrát a próbaterembe érkezésünkig sem sikerült abszolválnia.

MÁS

A beszámoló megírása közben azon gondolkodtam, hogy jó jó, de mégis hol lesz az a pont amikor hirtelen át tudom majd kötni a történetvezetés fonalát a rádiómágnások harcára, de ahogy haladtam az est vége felé így egyre inkább körvonalazódott a számomra, hogy lehetetlenre vállalkoztam. Mentőötletként érkezett, hogy november 4-én Andival megnéztük a a Fel című új Pixar animációs filmet, ami bűn rossz. Nem ajánlom senkinek. No a film előtt felhangzott a Sláger rádió reklámspotja, miszerint ha a filmben hallok valami slágert, azt majd hallhatom az adón. Ezen a remek poénon a közönség 5%-a (én) nevetett fel, mondjuk a közönség jelentős hányadának meg a film tetszett. Akik nem nevettek velem vagy nem érzik annak a groteszk mivoltát, vagy csak nem találják viccesnek, hogy egy megszűnő rádió még az utolsó órákban is hallgatókat próbál magához csalogatni, mondjuk a magyarok ebben mindigis erősek voltak, lásd Nagy Imre 1956-ban. De nem is erről akarok beszélni, hanem arról, hogy Boros Lajos és Bochkor Gábor azokután, hogy kipityeregték magukat élő adásban a megszűnő Sláger miatt, most épp áttekerni készülnek az Est Konzorcium Neo FM-jéhez, ahol tárt karokkal várják őket. A történet szépséghibája csupán annyi, hogy az Est FM jogutódjaként működő Rádió Café szintén az Est tulajdonát képzi. A jogi dolgok engem baromira hidegen hagynak, hogy most itt miféle tulajdonosváltásoknak kell végbemenni, hogy minden a saját medrében folyhasson tovább, de az hogy annak idején az EstFM létrejöttének fő üzenete az volt, hogy legyen valami alternatíva az akkori rádiók műsoraira (és itt a zeneiségen túl elég erősen jelen volt a műsorvezetők szerepe is), erre most az Est új adója gyakorlatilag a "szennyből" szemezget eléggé rosszul veszi ki magát.