2012. december 5. - Budapest, A38, Szabad az Á...

Este leadtam Anikót egy szerelőpároshoz, hogy nézzék át, de alaposan nekem. Megettem életem legszarabb pizzáját az Árkádban, és egyből két szeletet.

Úgy voltam vele, hogy fölösleges már hazamennem, úgyhogy két barátommal, Ésszel és Mértékkel ittam a 6:3-ban egy unicum-sör combót. Hármunkon kívül csak a csapos hölgy volt még a helyen, kérdeztem is, hogy mi ez a megcsappant forgalom. Mondta, hogy tegnap annyian voltak, hogy be se lehetett férni. Állítólag akkor volt fizetésnap és azért. Kiderült, hogy a hely az övé és hogy ifjúkorában nem lépett be a pártba, helyette dobbantott Amerikába, de a '68-as Csehszlovák forradalom idején hazajött a családjához. Rengeteg érdekes dolgot mesélt.  Aztán többek között szóba került a mélyszegénység és a bűnözés kapcsolata. Hogy minél több az olyan ember, akinek már minden mindegy, annál veszélyesebb az élet, és hogy a vezetésnek ezt kéne igazából megoldania. De nem ezen az úton haladunk. Már-már fölvetődött bennem, hogy nem is megyek koncertre. Aztán csak elindultam. Az első ember, aki belém futott az a Gyüdi Sanyi volt a Smafuból. Ő felismert engem arcról, én meg őt a nevéről. Fél nyolc magasságában kezdett a Dereng, amiben egy tag sem volt az Irigy Hónaljmirigyből pedig ki volt írva, hogy van benne volt IHM tag és tudom, hogy az alacsony hosszú hajú az vagy fél éve kiszállt. Tudom. Mert megírta a Blikk. (Mielőtt valamelyik nagyokos megírja, hogy ez nem az az IHM tudom, hogy ez melyik. És hogy mér gondolom, hogy valakinek kedve lenne kioktatni?! Mindjárt kiderül az is.) Egész egyszerűen nem értem miért van az, hogy olyan zenekarok is felléphetnek a hajón, akiknek nem is lenne szabad létezniük. A Dereng az pont ilyen. Egy olyan pillanatát nem tudom kiemelni a koncertnek, amit élvezni tudtam volna. Hála istennek a Gina legalább fél órát késett a megbeszélthez képest, és mivel a koncertteremben nincs térerő, így ki kellett jönnöm az előtérbe (merthogy nálam volt a jegye), ahol ugyan hallottam a zenekar tevékenységét, de legalább nem töltötte ki teljesen az agyam. Ebben az idősávban találkoztam a Mixikével, aki lelkesen megjegyezte, hogy látta lesz szombaton KOCnert a Kuplungban. Én meg mondtam, hogy tudom, hogy látta, mert láttam hogy bejelölte, hogy jön. Ő mondta, hogy kimondottan Szarhonyára menne, mert azt nagyon szereti, de örül, hogy mi is leszünk. Nem tudtam nem megjegyezni, hogy a Szarhonya most megjelent nagylemezén a KOC-nak számomra teljesen érthetetlen, ám rendkívül megtisztelő módon köszönetet nyilvánítanak. Az előtérben állásom során előbb kezeztem a Rovarral, majd a Gyurival, aki bement a terembe, aztán megjött a Gina is (aki nem volt Miamiba), bement a Gyurihoz én meg kint ragadtam az előtérben a Cathouse nagyjából teljes csapatával, akik aztán elmentek sörért. Én gondolkodtam, hogy bemegyek a Gyuriékhoz, de ez a szar zene olyan áthatolhatatlan falat képezett előttem, hogy nemhogy a terem közepéig, de még a keverőig sem tudtam bejutni. A Ginának hálisten feltűnt, hogy gondban vagyok, úgyhogy felmentünk cigizni. (Én nem gyújtottam rá, kedves 2%, akik igazából mostanában inkább 4). Szóval ott vagyunk fenn a dohányzóban, és dumálunk addig, amíg végetér a Dereng. A boldogsághormonok az egekbe szöknek. Nálam, merthogy a Tizi mindeközben azt magyarázza a Candynek, hogy ő most nagyon mérges. Mikor lementünk kezdett a No Means No. Hát te... Ott van a színpadon három hatvanéves forma meglett férfi ember. és amit ezek műveltek, én azon összeszartam magam. Rájuk sokkal jobban illett volna az a jellemzés, amit a Fishbone kapott az Akváriumtól. Az első szám az ilyen szintipop-os valami volt, már az is elég jó volt, aztán beindult a punk. Namost a Gina alacsony, úgyhogy ha az ember nem figyel oda, akkor nem is veszi észre. Ebben az állapotban nem volt egyedül. Úgyhogy megfogalmazódott bennem az alacsony növésűek koncertélményét növelő eszköz megalkotásának a vágya, ami igazából egy tetraéder egy csúcsból induló három éle.. a megfelelő szögek beállítása még fejlesztés alatt áll. A lényeg, hogy az eszközt a vállra kell elhelyezni, a gyújtópont nagyjából a használó feje. A fehér színű él, a test meghosszabbítására szolgál, opcionálisan átlagember szemmagasságba egy kisebb zászló is elhelyezhető. A másik két él legyen mondjuk fluoreszkáló zöld színű, mert az menőn is néz ki. Ennek igazából annyi a funkciója, hogy a néző előtt létrejön egy kisebb szabad terület, mint egyfajta kifutópálya, így az előrébb álló magasabb személy fölött már rálát a színpadra. Mivel ez a találmány még nem  kézzel fogható, így neki meg egy másik lánynak a testi erőm bevetésével kellett segédkeznem, hogy a koncert élvezhető legyen. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy akár előre is lehetett volna menni. Én ugyanis ezt kétszer meg is tettem, de olyan csalódás volt belecsöppenni az elől lévő lagymatag mozgolódásba, hogy egyből ki is hátráltam. Teljesen disszonáns módon a No Means No koncertről egy gyermekkori emlék jutott eszembe. 10 éves forma lehettem, mikor Siófokon nyaraltunk vagy legalábbis valahol a Déli parton egy Honvéd Üdülőben és az esti esztrád műsor sztárvendége a nemrég elhunyt Komár László volt. Ezen a koncerten voltak székek és mindenki azokon ült. Azt hiszem ekkora datálódik az első koncerten elalvásom annak ellenére (vagy éppen azért), hogy mindvégig nagyon élveztem, amit láttam és hallottam. Mint ahogyan egy, a youtube-on könnyen fellelhető titkos videfelvételből kiderül, engem Komár Laci indított el a zenei pályámon. Namost nem voltak székek, viszont a közönség most is szörnyen statikusan fogadta az öregfiúkat. Kár értük. Koncert után még elmentem WC-re, aztán a villamosmegállóban realizálódott, hogy a Gyuriék már úton vannak, úgyhogy felhívtam őket. A Gyuri mondta, hogy ők mennek a Bembe. Dilemma elé kerültem. Felhívtam a Szepét, hogy tart-e még a koncert. Állítása szerint még igen, úgyhogy mentem az Á...-ba.

A Szabad az Á... ma este a Slam Poetry fenegyerekeinek, névszerint Csider István Zoltánnak, Pion Istvánnak és Ponzának  biztosított helyet. Én nem tudom kik ezek a srácok, de amit hallottam az jó volt. A zenét a Fixi4 szolgáltatta. Az a terv, hogy ha jól veszem ki, akkor havonta effektíve bárki felmehet majd a színpadra és elmondhatja a magáét, már ha lesz ilyen személy. Ez egész pontosan úgy fog zajlani, hogy ne látatlanra menjen az egész, hogy a zenekar felvesz valami alapot, amit aztán otthon jól be lehet gyakorolni és aztán lehet majd csapatni. Mérhetetlenül izgalmasan hangzik. Mikor beléptem a Hostel területére a biztonsági őr szólt, hogy segítsek a megzavarodott külföldi lánynak. Kiderült, hogy a koncert termet keresi. Megmutattam neki, aztán rögtön el is hagytam. Ezért később meg is fedtek, hogy hogy csinálhattam ilyet, amikor láthatóan kimondottan jól angolra ittam magam. Lent beálltam előre. Két szám között meghallottam, hogy valaki a nevem szólít. A Zsuzzi volt az, aki a Fürivel volt lent. Azt mondta a fülemről ismert fel, de alapvetően azért volt biztos a dolgában, hogy csak én lehetek az, mert túlnyomórészt arról írok, hogy milyen koncertek vannak az Á...-ban. Hát igen. Elég sokat vagyok itt. Szerintem nekik se tetszett, hogy ilyen kései a kezdési időpont, mert nem is maradtak végig. Miután elköszöntek, de lehet, hogy már akkor rég, egy széken ültem a színpad mellett, mert bólogatva kicsiket lépkedni már nem nagyon volt erőm, meg úgy igazából kedvem se. Az elalvásom előtti utolsó pillanatban még megpróbáltam felmondani az egyik alapra magamban a Kék Halál egyik számát és rájöttem, hogy amit mi csinálunk az a Slam Prozetry. Ennyire menő a Kék Halál. Mindenesetre bizisten ki fogom nyomozni, hogy mi ennek a projectnek a folytatása, vagy hogy lehet bekerülni, vagy legalább hogy tudnánk előttük játszani pl. mert valamennyire még passzolnánk is a képbe szerintem és akkor nem lenne az, hogy fél 11-ig nem lesz semmi, mint ahogy a mai Bunkó klubban sem, amire éppen ezért, mint azt már korábban kifejtettem, többet nem megyek.