2013. február 4. - Budapest, Szabad az Á...

Nagy nap volt a mai. Délelőtt új személyit csináltattam, meg kivontam Jolánt a forgalomból este meg enyém volt a színpad. Végig.

A napközbeni részről nagyon nincs még mit mondanom, mert az, hogy voltam a Postán is, annyira nem izgalmas. Illetve dehogy nincs. Február másodika ugyanis annyira kimerített, hogy harmadikán se erőm se kedvem nem volt kimozdulni otthonról, így hétfő délután muszáj volt elmennem a TESCO-ba, máskülönben bukik az esti kaja. Ugyanis ma a Fit Fat-en nem holmi lecsó, vagy chillis bab készült, hanem csirkehúsos bagett, ezzel új szintre helyezve a gasztro-surf zenekar kulináris élvezeti értékét. Szóval vettem két csirkemellet, vagy húsz paradicsomot, nyolc bagettet (mert csak annyi volt), és két fej jégsalátát, amivel már akkor éreztem, hogy életem vételét csináltam meg, mivel darbaja csak 299 volt és egyenként vagy fél kilót nyomott, szemben az előreszeletel 200 grammos adaggal 399-ért. Délután kettő körül értem haza. Első lépésként kifiléztem a csirkéket, majd a csontot meg a bőrét.. lehet inkább három mell volt az.. felraktam főni, meg raktam hozzá egy paradicsomot is, hogy mégis legyen valami a vízben, de előtte még közvetlen forrás után beledobtam egy adag spagetti tésztát... Az igazat megvallva a hús csak ezután jött, mivel az alapkoncepció az volt, hogy valami spagettit csinálok gyorsba csak menet közben meggondoltam magam. Míg főtt ez a semmilyen kaja nekiálltam felkockázni a csirkemelleket, illetve bekeverni olajjal meg gyros fűszerkeverékkel. Mikor kész lettem már nem tudtam gátat szabni a türelmetlenségemnek, de nem is nagyon tehettem mást, mivel a csonton az  a kevés hús pikk-pakk megfőtt, a bőr kicsit ugyan gumis maradt, de kit érdekel, ha a tápérték a fontos, viszont a tészta miatt tuti, hogy nem főzhettem már tovább. Úgyhogy a húst meg a paradicsomot kivettem, a tésztát meg leszűrtem. Úgy voltam vele, hogy ezt én így mégse fogom megenni, mert amilyen semmilyennek néz ki, bizonyára pont annyira szar is, úgyhogy bevillant a mentőötlet. Csináljunk tejfölöst. Ez egy legalább háromgenerációs recept a családban csak épp nekem fogalmam sincs, hogy kell csinálni. Azt tudom, hogy kell bele tejföl (innen a neve), az meg volt itthon. Úgyhogy visszadobtam a  csontokat, meg a paradicsomot a fazékba kicsit forgattam, aztán hozzá a nagy pohár tejföl, sóztam, borsoztam, hagytam rotyogni... a színe már már pörkölti lett (ennyit a pirospaprika hasznosságáról), majd elzártam. Azt kell mondjam az eredmény kurvajó lett. Olyannyira, hogy úgy egy fél órán keresztül nem tudtam folytatni a munkát, annyira telezabáltam magam. Pedig ekkor már négy körül járhatott az idő, nekem meg ötkor el kellett indulnom a Schlekihez, és még hátravolt a paradicsomok meg a saláták felszeletelése. Már a csirkénél is éreztem, hogy az éttermi szakácsok élete kegyetlen, de a paradicsom teljesen kikészített. Mindenesetre majdnem időre végeztem, azért a Katinak kellett szólnom, hogy vegyen még bagettet, mert nekem arra már nem lesz időm.. (40 adaggal számoltam, ami többek szerint túlzás volt.)

Anikóhoz a hútőtáskával, a Zozi szintijével (amit később nem használt), a sütővel, a basszusgitárral, a bagettekkel, és  a vágódeszkával nem volt könnyű lejutni, de megoldottam. A próbateremnél gyorsan bepakoltuk a dobot, meg az erősítőket, a helyen meg ki és én már húztam is haza, hogy letegyem a kocsit. Nameg mellékesen otthon maradt a ketchup, a mustár meg a majonéz.

Hétre újból az Á...-ban voltam, és ahogy terveztük nyolckor el is kezdte a zenélést a Fit Fat, de előtte még felosztottuk  a szerepeket. Tamás szedte a pénzt, én sütöttem a húst, János meg csinálta a szendvicseket. Még Fit Fat előtt elment vagy négy, az azért elég jó. A Laci meg is dicsért, hogy kiváló lett, amit persze tudtam, hisz előző nap leteszteltem. Mivel a Kék Halál miatt  a János hozott egy projectort, így mégis lett vetítés a Fit Fat alatt is, bár ezúttal csak annyi, hogy el lettek indítva a videok és had szóljon. Nem volt ám rossz így se, de hogyha nekem ennyit kéne csinálnom az egész koncert alatt bizisten halálra unnám magam. A számok között  a NAGY KÖNYV-ből olvastam mindenki megelégedésére.

Másodikként jött  a KOC. A kajás pultot félretoltuk, a Gyula önként jelentkezett, hogy segítsen a további előállításban, nekem meg végre lehetőségem nyílt rá, hogy végignézzek a tömegen. Merthogy tömeg volt és én ezt egyáltalán nem értettem. Jójó. Nem mondom, hogy nem örültem neki, de gyakorlatilag azért tekintettünk el az 500 forintos belépőtől, mert úgy voltunk vele, hogy a zenekarokon kívül maximum olyan 10 fő fog lejönni és akkor sokat mondok, akik ráadásul haverok, úgyhogy ha csinálunk vendéglistát, akkor azok úgyis ingyen jönnek, akkor meg minek szedjünk jegyet ugye. Hát ehhez képest rommá kereshettük volna magunkat, de nem baj, mert a szendvicsek ígyis behozták az árukat és ez a lényeg. Ki lett ez találva. A KOC-ra amúgy már viszonylag kellemes állapotba kerültem, hála a viceházmestereknek, de ezt ekkor még ügyesen titkoltam. Jó azért amikor átmentem ripacsba a MALÉV alatt, majd ezért lehordtam magam az azért egy jel volt. Rengeteg régi slágert játszottunk el és rengeteget nem, aminek megintcsak mérhetetlenül örültem, hisz amikor 20 éve elkezdtem a KOC-ot olyanokkal, akik már nincsenek benne, álmodni sem mertem arról, hogy lesz idő, amikor jó számokkal  tudjuk majd kitölteni a 40 percet. Hát mostanra elértük és még olyan finomságok is belefértek, hogy a Himnuszt már megint nem tudtuk eljátszani. Igaz. Trükközni akartunk. Egyébként ez lett volna a búcsúszámunk, de egyszer valaki azt mondta nekem, hogy "Béla, csak arra figyelj oda, hogy az utolsó szám kurvajó legyen, mert ha addig szar vagy, akkoris úgy megy haza a közönség, hogy ez egy nagyszerű buli volt, viszont fordított esetben kiköpheted a tüdődet se fogod megnyerni őket, ha az utolsót elbaszod.", úgyhogy még eljátszottunk vagy két dalt, de nem emlékszem miket, mivel szándékoltam nem írtam szetlistát. Amit tudok, hogy a Manó az nagyon jó volt, a Kuplung szánalmas, és hogy nem játszottuk se a Szerelmes dalt, se a Grundot, se  a Próbababát. És még lehet mást se.

Felszaladtam hugyozni, addig a Jani összerakta a Kék Halált, ami számomra az est mélypontja volt, de a közönség ebből nem sok mindent vett észre. Ezért elmondom mi történt. Az e-book többször beadta az unalmast, illetve nem arra lapozott amerre kellett volna neki, aminek persze biztosan az is oka volt, hogy többször rossz gombot nyomtam (lehet meg kéne már tanulnom  a szövegeket tényleg), illetve az is idegesítő (az unalmas az jobb szó) volt, hogy a sorrenden nem változtatunk semmit, pedig mindig mondja a Jani, hogy nyugodtan lehetne, ráadásul most vele se éreztem annyira az összhangot, de a legnagyobb problémám az volt, hogy többször összeakadt a nyelvem és nem éreztem a flow-t. Ettől függetlenül többen azt mondták, hogy ez volt az est fénypontja, ami azért mégiscsak örömmel tölti el kicsiny szívemet. Mások meg azt mondják, hogy ez egyáltalán nem így van és valahol ez is.

Majd záróakkordként jött a Vállalhatatlanok, amihez a Zozi hozott magával gitárt. A Schleki elvileg felvette az egészet, úgyhogy a Miló Béla 35-ön kívül még remélem hallható lesz a "Nyitva van a ketchup fedele" és annak folytatása, a "Zárva van a ketchup fedele" mulatós is.. többek között. Kicsit félve csaptam ám a húrok közé, mert hiába a spontán-punk aposztrofálás, a múltkori bulinkon mégiscsak letettünk egy csomó dolgot az asztalra és a Schleki újra elő akarta venni azokat a dalokat. Aztán mikor kiderült, hogy az "Alszik a fiú a széken, és mellette hánynak négyen" egy átirata a múltkorinak, megnyugodtam, de a koncert után máris megkezdődtek  a széthúzások, ami leginkább kimerült abban, hogy le lettem hordva, hogy miért gyakoroltam (amin szerintem a bemondásomon kívül nem sok látszott), meg még volt biztos más is és most nem tudom, hogy játszunk-e a 36 óra pogón szombaton reggel 9-kor, de majd kiderül.

Aztán leültem az Andihoz meg a Mityához. Utóbbi hosszan beszélt a Gyűrűk Uráról meg Coelhóról. Egyiket se élveztem. Aztán átmentünk a Gongba, én a fél 5-ös metróval indultam haza, fél hatra ágyban is voltam, de kilencig csak forgolódtam. Szerintem átestem a holtponton. Este fél hatra mentünk a cuccokért, a csirke szinte teljes egészében elfogyott, de a maradékot megettem és szerintem ekkor kaptam el a madárinfluenzát. No ezért nem írtam eddig, mert egy ilyen nagyobb lélegzetű beszámolóhoz több idő kell, viszont most már jól vagyok, úgyhogy neki is látok a Maczkó Úr kalandjairól szóló dalok megalkotásának, amit a Kék Halál február 11-én fog prezentálni a Castro Bistroban.

Amúgy ez volt a menü, csak nem sajtos: