2007. március 28. - Budapest, Gólyavár
Én mindigis mondtam, hogy a ska gyakorlatilag a magyar mulatós zenéből eredeztethető és ez a jamaicai cucc egy kurvanagy baromság. És lőn. Végre megtalálta a zsák a foltját. Pannonia Allstars Ska Orchestra és Parno Grast a Gólyavárban (a Holdudvarnál), ami ugyan nem olyan, de legalább cigány.
Ingyenes volt a rendezvény, viszont limitált nézőszámmal. Nekem, a 6 órai érkezőnek ez nem jelentett semmit. Ekkoriban egy héttagú hippitársaságon kívül csak pár ember lézengett a helyen. Nomeg a népes kidobótábor. Én ezt egyszerűen nem értem. Szerda este van és vannak, akik egy gitárral leülnek valami padhoz, szarabbnál szarabb zenéket énekelve, köztük Cseh Tamással meg egy hasonszőrű barommal és a trubadúr dallamvilágukkal, ami valljuk be: több, mint idejétmúlt. Ráadásul ehhez még hallgatóság is akad. Ami persze nem véletlen, hiszen olyan vehemens az előadás, hogy kis híján kiüldözött a világból. Egyedül a békés egymás mellett élés és a maximális toleranciába vetett hitem tartott életben ezekben a nehéz időkben. Amikor először hallottam ezeket a dalospacsirtákat, akkor még együtt zenéltek az épületben, mert az ígérettel ellentétben nem szólt semmiféle reggae és ska őrület a kocsmában. Föl is rohantam megnézni a Parno Grast beállását, akikről majd később ejtek pár keresetlen szót. Mikor már nagyon untuk a dolgot Adéllal, gondoltuk megkeressük a Sanyiékat. Leértünkkor már szólt is a megfelelő zene és láss csodát, a hippik sehol. Mivel cigizni az épületben nem lehetett, így kimentünk az udvarra. Na ide ment a csürhe is, csak valami összeveszés folyományaként immáron kettészakadt a társaság és két teljesen különböző dalba kezdtek bele. Hát ez a kakofónia még rádobott egy alaposat az előző álláspontomra. Mi megpróbáltunk egy viszonylag távoli területetre diszlokálódni, ahol egy ismerős szag csapta meg az orrom. Bámulatos, hogy mennyire más és más az emberek szaglása, mert ami nekem erjedésnek indult alma édeskés illata, az például a Sanyinak valami csípős szúrós szag. Egy szó mit száz újfent megkérdőjelezetté vált Seriff kiherélésének az esete, mivel ugyanaz az összetéveszthetetlen illat áradt a a padok széle felől, amit csak egy ivarérett macska tud igazán hitelesen produkálni. Ezt a témát jól kielemeztük én meg rádöbbentem egy családfai vonalra, ami már azelőtt is teljesen egyértelmű volt a részemről, de a történet szempontjából egyáltalán nem fontos.
Vissza be a Gólyavárba, majd fel az emeletre. Teljesen kényelmetlenül éreztem magam emiatt, mivel majd' minden egyes alkalommal a pisálás céljából való lerohanás úgy megmozgatta a hasam, hogy más is lett. A Gólyavár egyébként egy nagyon szép, felújított épület. Ez utóbbit onnan tudom, mert egy ilyen alkalommal kihallgattam egy ezirányú beszélgetést. Igazából a következő "nyílt levél a sielőnek" munkacímet viselő szociológiai vizsgálódásommal csak később akartam előhozakodni, de most olyannyira aktuális, hogy nem is várok tovább.
Már a Sziget kapcsán is kifejtettem az elméletem a felső illetve alsó öblítéses WC-k terén tanusított negatív viselkedési formák társadalomra káros hatásairól. Ebből a szempontból persze teljesen lényegtelen, hogy mely kategóriába tartozik az ülőalkalmatosság, hisz ez csak arrról szól, hogy visszacsap vagy sem. A problémám forrása tehát továbbra is a sielés, mint a nyilvános WC-ktől való undor egyik, és egyben legetikátlanabb megnyilvánulási formája. Demokrácia van. Szabad akarat van. Persze sielhet, akinek éppen ahhoz támad kedve, de ugye az egyéni szabadság csupán addig terjed ki, amíg egy másik emberébe nem tiprunk bele. Hát a karimabarnításra sok mindent lehet mondani, csak éppen azt nem, hogy nem lépi túl azt a bizonyos határt, amiről már annyit szavaltam. Ráadásul nem is higiénikus, és esztétikusnak meg pláne nem nevezhető. Arról nem is beszélve, hogy ez a WC abszolút tiszta volt. Akár enni is lehetett volna a földről, szemben például a Süsivel, ahol állt a hugy, vagy mondjuk a Kultiplex vagy a Szóda WC-jéről, amihez még bottal se érnék, mint a mondás is tartja, csak épp nem ebben a kontextusban. Persze ellentmondok önmagamnak, hisz ha olyan intenzív lenne a takarítás, akkor szar se lenne ott, ahol. Arról ne is beszéljünk, hogy sielni nem lehet lazán, így tuti nem ad ki magából mindent az ember, és így a feledhetetlen megkönnyebbülés érzésének sem tudja átadni magát munkája végeztével, máskülönben ha az erdőben jönne rá az emberre a kényszer, akkor ott is sielne. Nade lépjünk tovább ezen, mert úgy tűnik, hogy amíg nem jut el az evolúció addig a fokig, hogy a végbélnyílás ténylegesen pusztán a másodlagos nemi jelleg egyfajta megnyilvánulási formáját képviselje, addig ez a probléma még fönn fog állni. De azért reménykedek, hisz pár éve még a szelektív hulladékgyűjtés is a nevetség tárgyát képezte.
Maradjunk azért még a budinál és az ülőkénél, mert ha már így benne vagyunk van itt azért még egy nagyon izgalmas kérdés. Ez pedig az ülőke lehajtás ügye. Feltételezem, hogy itt most konkrétan az ülőke lehajtásáról beszélünk, mert lehet, hogy feng shui szempontjából a fedél lehajtása a legkirályabb dolog a világon, de alapvetően az tényleg baromság. Erre a célra a WC ajtó becsukása tökéletesen megfelel. Na persze a japánoknál papírajtók vannak. Hát lehet, hogy ott kevés. Szóval az ülőke lehajtása. Ugye ennek az oka az, hogy egy átlagos lakásban nincs piszoár, tehát mindkét nemtípus ugyanazt az alkalmatosságot használja mindenre és a férfi vizelés előtt fölhajtja az ülőkét. Namost kanyarodjunk vissza az előző problémához. Ha a férfi arra van kondícionálva, hogy felhajtsa az ülőkét, akkor miért vetődik fel egyes férfitársaimban, hogy ezt nem teszi meg mindenki, tehát nem hugyozza le, vagy ilyesmi. "Csak azt tedd felebarátoddal, amit magaddal is megtennél." Valami ilyesmit mond a Biblia is nem? Szóval az ülőke fel van hajtva. A férfi elvégzi a dolgát. És jön a nagy ötlet! Hajtsa le az ülőkét. Miért? Hogy a nőnek ne kelljen ezt megtennie, ha ő következik (hiszen ő minden alkalommal ülő helyzetben használja csak), máskülönben csak stresszelés, veszekedés lesz a hozomány. Csakhogy. Nézzük végig mire használjuk a WC-t. Nemtől függetlenül ha kiöntünk valamit, vagy hányunk, akkor értelemszerűen felhajtott ülőkénél tesszük ezt. Kulázás után kitakarítjuk a WC-t, ehhez megintcsak felhajtjuk az ülőkét. Egyedüli különbség ugye ott van, hogy a férfi állva pisál, a nő meg ülve pisil. Mivel minden procedúra felhajtott ülőkével végződik javaslom, hogy ennek is ez legyen a befejezte. Kezdjük el az ifjabb generációt arra nevelni, hogy hugyozás után is takarítsuk ki a WC-t, hisz így már alapból le kell hajolni a keféért. Ha ez rögzül, akkor biztos vagyok benne, hogy pár generáción belül az ülőkekérdés már maximum pár elmaradott országban lesz napirendi pont, és ez nagyban hozzásegít a Világbéke kialakulásához. Az adott országokban meg amúgyis mások a szokások, szóval a kérdés ott se kérdés.
A Parno Grast egy nagyon izgalams zenekar. Van benne egy bőgős, két gitáros, egy tangóharmonikás, két énekesnő, egy penegtős hangszeres aminek nem tudom a nevét, és egy ceglédikannás, akinek dupla ceglédi kanna volt a kezében. Én ugyan egyáltalán nem vagyok otthon a témában de ilyet még soha nem láttam (mármint kannát). Na ők állnak így sokan a színpadon és nótáznak, kontráznak, az emberek meg táncolnak. Zsombornak meg is jegyeztem, hogy valami nagy baj van a világgal, hogy egy ilyen lakodalmas zenekart nem a megfelelő helyén látok, hanem színpadon, mint valami kuriózumot. Mire ő bölcsen rávilágított, hogy ez bizony csak a jéghegy csúcsa. A probléma magva ott leledzik, hogy a lakodalmakba, kocsmába inkább meghívják az egyszintetizátoros művészeket, mert az lényegesen olcsóbb és így az efféle rangos zenekarok a perifériára kerülnek. Annak idején fölháborodva olvastam, hogy valamelyik prímás milyen ingerülten kelt ki magából, mert egy pár fiatal arc - rámutatva annak idejét múltságára - el akarta töröltetni az ORI vizsgát. Most már részben igazat adok a prímásnak. Vannak helyek, helyzetek, stílusok, ahol kötelezővé kéne tenni a papírt. A mulatós zene az pedig ilyen. Egy dal volt ami megmaradt és ez természetesen pont a hökkentősége miatt következett be. A dal egy késelést dolgozott fel a maga primitív módján, ám hihetetlenül vidáman. Nade nem is kell túlragozni a kérdést. A mulatós zenének úgyis az a funkciója, hogy az ember mulasson nem pedig a magvas mondanivaló, aminek minden szavára oda kell figyelni. Nem volt alattuk ám igazán nagy a tömeg, viszont volt legalább egy két figura, aki azért ropta rendesen. Egyáltalán nem bíztam benne, hogy ide gyűlni fognak a népek. Az idő nem engem igazolt. Mikor a PASO elkezdődött a terem teljesen megtelt és ennyi szép lányt az első sorban én még soha nem láttam. Továbbmegyek. Az első sorban csak lányok voltak. Az egyik dalba az egyik romagyerek is besegített, ki is keveredett egyből a ska vonalból. Szép egy este volt, mondjuk ki, és a Soproni is csak 290-be került. Viszont koncert után mikor kimentem levegőzni a visszamenés lehetőségével már nem élhettem, úgyhogy páradmagammal átmentünk aSzódába Szimplába. Az alábbi gondolatok az ott tapasztaltak alapján születtek.
Hiába beszélek én az embereknek az elidegenedésről. A túlzott tolerancia eredményeképp mindenki azt mondja, hogy tegyen mindenki azt amit akar. Innestül teljesen természetes, ha egy személy a szerda estéjét azzal tölti, hogy lemegy egy szórakozóhelyre és egy sarokban elwifizget. Lejátszik egy-pár pókerpartit majd elégedetten hazamegy. Tegyük fel, hogy valóban szenvedélybeteg, akinek nincs otthon netje, viszont csak ettől boldog. Rendben van. De helyén való ez? Helyén való ráhagyni valakire azt a magányt amibe saját magát burkolja? Szerintem nem. Jön a példa. A figura dettó ugyanaz, mint aki bedob egy csomó felest csakhogy teljesen kiüsse magát. A példa tökéletes. A példa már egy megszokott és elfogadott jelenség. De miért? Miért fogadjuk el, ha valaki kirekeszti magát a világból? Miért hisszük azt, hogy az adott személy mindezt azért teszi, mert kívánja a szervezete a kívülállóságot? Szőke András nagyon jól mondta a Hasutasokban. "Nem vagyok alkoholista, csak meg vagyok alázva." A szituációba nem a maximális jó felé törekvés, hanem a beletörődés viszi az embert. És igenis kurvajól esik egy segítő kéz, ami kihúz a szarból. Nem megpróbál. Hanem kihúz. Ehhez nem kell mást tenni, mint odafigyelni a másikra, beszélgetni vele. Nem egyszerűen tolerálni a hülyeségét, mintha ezzel bármi is el lenne intézve. Ugyanis ez a kívülállóként de jól érzem magam viselkedés pusztán látszat. A film egyébként kurvajó volt. Én végig röhögtem az egészet. Egyedül a két Frakasházy volt rossz benne, dehát a Réka azért mert túljátszotta a falusi lányt (a Szeszélyesben tökéletesen megállná a helyét), a Tivadar meg még játszani se tud. A Fábry az meg egy ripacs. Lehet, hogy a Roncsfilmben is ugyanilyen szar volt, már nem emlékszem. Csak az még talán hitelesebb volt, mert nem jött le a vászonról, hogy "Én vagyok a Fábry, bazd meg."
Én mindigis mondtam, hogy a ska gyakorlatilag a magyar mulatós zenéből eredeztethető és ez a jamaicai cucc egy kurvanagy baromság. És lőn. Végre megtalálta a zsák a foltját. Pannonia Allstars Ska Orchestra és Parno Grast a Gólyavárban (a Holdudvarnál), ami ugyan nem olyan, de legalább cigány.
Ingyenes volt a rendezvény, viszont limitált nézőszámmal. Nekem, a 6 órai érkezőnek ez nem jelentett semmit. Ekkoriban egy héttagú hippitársaságon kívül csak pár ember lézengett a helyen. Nomeg a népes kidobótábor. Én ezt egyszerűen nem értem. Szerda este van és vannak, akik egy gitárral leülnek valami padhoz, szarabbnál szarabb zenéket énekelve, köztük Cseh Tamással meg egy hasonszőrű barommal és a trubadúr dallamvilágukkal, ami valljuk be: több, mint idejétmúlt. Ráadásul ehhez még hallgatóság is akad. Ami persze nem véletlen, hiszen olyan vehemens az előadás, hogy kis híján kiüldözött a világból. Egyedül a békés egymás mellett élés és a maximális toleranciába vetett hitem tartott életben ezekben a nehéz időkben. Amikor először hallottam ezeket a dalospacsirtákat, akkor még együtt zenéltek az épületben, mert az ígérettel ellentétben nem szólt semmiféle reggae és ska őrület a kocsmában. Föl is rohantam megnézni a Parno Grast beállását, akikről majd később ejtek pár keresetlen szót. Mikor már nagyon untuk a dolgot Adéllal, gondoltuk megkeressük a Sanyiékat. Leértünkkor már szólt is a megfelelő zene és láss csodát, a hippik sehol. Mivel cigizni az épületben nem lehetett, így kimentünk az udvarra. Na ide ment a csürhe is, csak valami összeveszés folyományaként immáron kettészakadt a társaság és két teljesen különböző dalba kezdtek bele. Hát ez a kakofónia még rádobott egy alaposat az előző álláspontomra. Mi megpróbáltunk egy viszonylag távoli területetre diszlokálódni, ahol egy ismerős szag csapta meg az orrom. Bámulatos, hogy mennyire más és más az emberek szaglása, mert ami nekem erjedésnek indult alma édeskés illata, az például a Sanyinak valami csípős szúrós szag. Egy szó mit száz újfent megkérdőjelezetté vált Seriff kiherélésének az esete, mivel ugyanaz az összetéveszthetetlen illat áradt a a padok széle felől, amit csak egy ivarérett macska tud igazán hitelesen produkálni. Ezt a témát jól kielemeztük én meg rádöbbentem egy családfai vonalra, ami már azelőtt is teljesen egyértelmű volt a részemről, de a történet szempontjából egyáltalán nem fontos.
Vissza be a Gólyavárba, majd fel az emeletre. Teljesen kényelmetlenül éreztem magam emiatt, mivel majd' minden egyes alkalommal a pisálás céljából való lerohanás úgy megmozgatta a hasam, hogy más is lett. A Gólyavár egyébként egy nagyon szép, felújított épület. Ez utóbbit onnan tudom, mert egy ilyen alkalommal kihallgattam egy ezirányú beszélgetést. Igazából a következő "nyílt levél a sielőnek" munkacímet viselő szociológiai vizsgálódásommal csak később akartam előhozakodni, de most olyannyira aktuális, hogy nem is várok tovább.
Már a Sziget kapcsán is kifejtettem az elméletem a felső illetve alsó öblítéses WC-k terén tanusított negatív viselkedési formák társadalomra káros hatásairól. Ebből a szempontból persze teljesen lényegtelen, hogy mely kategóriába tartozik az ülőalkalmatosság, hisz ez csak arrról szól, hogy visszacsap vagy sem. A problémám forrása tehát továbbra is a sielés, mint a nyilvános WC-ktől való undor egyik, és egyben legetikátlanabb megnyilvánulási formája. Demokrácia van. Szabad akarat van. Persze sielhet, akinek éppen ahhoz támad kedve, de ugye az egyéni szabadság csupán addig terjed ki, amíg egy másik emberébe nem tiprunk bele. Hát a karimabarnításra sok mindent lehet mondani, csak éppen azt nem, hogy nem lépi túl azt a bizonyos határt, amiről már annyit szavaltam. Ráadásul nem is higiénikus, és esztétikusnak meg pláne nem nevezhető. Arról nem is beszélve, hogy ez a WC abszolút tiszta volt. Akár enni is lehetett volna a földről, szemben például a Süsivel, ahol állt a hugy, vagy mondjuk a Kultiplex vagy a Szóda WC-jéről, amihez még bottal se érnék, mint a mondás is tartja, csak épp nem ebben a kontextusban. Persze ellentmondok önmagamnak, hisz ha olyan intenzív lenne a takarítás, akkor szar se lenne ott, ahol. Arról ne is beszéljünk, hogy sielni nem lehet lazán, így tuti nem ad ki magából mindent az ember, és így a feledhetetlen megkönnyebbülés érzésének sem tudja átadni magát munkája végeztével, máskülönben ha az erdőben jönne rá az emberre a kényszer, akkor ott is sielne. Nade lépjünk tovább ezen, mert úgy tűnik, hogy amíg nem jut el az evolúció addig a fokig, hogy a végbélnyílás ténylegesen pusztán a másodlagos nemi jelleg egyfajta megnyilvánulási formáját képviselje, addig ez a probléma még fönn fog állni. De azért reménykedek, hisz pár éve még a szelektív hulladékgyűjtés is a nevetség tárgyát képezte.
Maradjunk azért még a budinál és az ülőkénél, mert ha már így benne vagyunk van itt azért még egy nagyon izgalmas kérdés. Ez pedig az ülőke lehajtás ügye. Feltételezem, hogy itt most konkrétan az ülőke lehajtásáról beszélünk, mert lehet, hogy feng shui szempontjából a fedél lehajtása a legkirályabb dolog a világon, de alapvetően az tényleg baromság. Erre a célra a WC ajtó becsukása tökéletesen megfelel. Na persze a japánoknál papírajtók vannak. Hát lehet, hogy ott kevés. Szóval az ülőke lehajtása. Ugye ennek az oka az, hogy egy átlagos lakásban nincs piszoár, tehát mindkét nemtípus ugyanazt az alkalmatosságot használja mindenre és a férfi vizelés előtt fölhajtja az ülőkét. Namost kanyarodjunk vissza az előző problémához. Ha a férfi arra van kondícionálva, hogy felhajtsa az ülőkét, akkor miért vetődik fel egyes férfitársaimban, hogy ezt nem teszi meg mindenki, tehát nem hugyozza le, vagy ilyesmi. "Csak azt tedd felebarátoddal, amit magaddal is megtennél." Valami ilyesmit mond a Biblia is nem? Szóval az ülőke fel van hajtva. A férfi elvégzi a dolgát. És jön a nagy ötlet! Hajtsa le az ülőkét. Miért? Hogy a nőnek ne kelljen ezt megtennie, ha ő következik (hiszen ő minden alkalommal ülő helyzetben használja csak), máskülönben csak stresszelés, veszekedés lesz a hozomány. Csakhogy. Nézzük végig mire használjuk a WC-t. Nemtől függetlenül ha kiöntünk valamit, vagy hányunk, akkor értelemszerűen felhajtott ülőkénél tesszük ezt. Kulázás után kitakarítjuk a WC-t, ehhez megintcsak felhajtjuk az ülőkét. Egyedüli különbség ugye ott van, hogy a férfi állva pisál, a nő meg ülve pisil. Mivel minden procedúra felhajtott ülőkével végződik javaslom, hogy ennek is ez legyen a befejezte. Kezdjük el az ifjabb generációt arra nevelni, hogy hugyozás után is takarítsuk ki a WC-t, hisz így már alapból le kell hajolni a keféért. Ha ez rögzül, akkor biztos vagyok benne, hogy pár generáción belül az ülőkekérdés már maximum pár elmaradott országban lesz napirendi pont, és ez nagyban hozzásegít a Világbéke kialakulásához. Az adott országokban meg amúgyis mások a szokások, szóval a kérdés ott se kérdés.
A Parno Grast egy nagyon izgalams zenekar. Van benne egy bőgős, két gitáros, egy tangóharmonikás, két énekesnő, egy penegtős hangszeres aminek nem tudom a nevét, és egy ceglédikannás, akinek dupla ceglédi kanna volt a kezében. Én ugyan egyáltalán nem vagyok otthon a témában de ilyet még soha nem láttam (mármint kannát). Na ők állnak így sokan a színpadon és nótáznak, kontráznak, az emberek meg táncolnak. Zsombornak meg is jegyeztem, hogy valami nagy baj van a világgal, hogy egy ilyen lakodalmas zenekart nem a megfelelő helyén látok, hanem színpadon, mint valami kuriózumot. Mire ő bölcsen rávilágított, hogy ez bizony csak a jéghegy csúcsa. A probléma magva ott leledzik, hogy a lakodalmakba, kocsmába inkább meghívják az egyszintetizátoros művészeket, mert az lényegesen olcsóbb és így az efféle rangos zenekarok a perifériára kerülnek. Annak idején fölháborodva olvastam, hogy valamelyik prímás milyen ingerülten kelt ki magából, mert egy pár fiatal arc - rámutatva annak idejét múltságára - el akarta töröltetni az ORI vizsgát. Most már részben igazat adok a prímásnak. Vannak helyek, helyzetek, stílusok, ahol kötelezővé kéne tenni a papírt. A mulatós zene az pedig ilyen. Egy dal volt ami megmaradt és ez természetesen pont a hökkentősége miatt következett be. A dal egy késelést dolgozott fel a maga primitív módján, ám hihetetlenül vidáman. Nade nem is kell túlragozni a kérdést. A mulatós zenének úgyis az a funkciója, hogy az ember mulasson nem pedig a magvas mondanivaló, aminek minden szavára oda kell figyelni. Nem volt alattuk ám igazán nagy a tömeg, viszont volt legalább egy két figura, aki azért ropta rendesen. Egyáltalán nem bíztam benne, hogy ide gyűlni fognak a népek. Az idő nem engem igazolt. Mikor a PASO elkezdődött a terem teljesen megtelt és ennyi szép lányt az első sorban én még soha nem láttam. Továbbmegyek. Az első sorban csak lányok voltak. Az egyik dalba az egyik romagyerek is besegített, ki is keveredett egyből a ska vonalból. Szép egy este volt, mondjuk ki, és a Soproni is csak 290-be került. Viszont koncert után mikor kimentem levegőzni a visszamenés lehetőségével már nem élhettem, úgyhogy páradmagammal átmentünk a
Hiába beszélek én az embereknek az elidegenedésről. A túlzott tolerancia eredményeképp mindenki azt mondja, hogy tegyen mindenki azt amit akar. Innestül teljesen természetes, ha egy személy a szerda estéjét azzal tölti, hogy lemegy egy szórakozóhelyre és egy sarokban elwifizget. Lejátszik egy-pár pókerpartit majd elégedetten hazamegy. Tegyük fel, hogy valóban szenvedélybeteg, akinek nincs otthon netje, viszont csak ettől boldog. Rendben van. De helyén való ez? Helyén való ráhagyni valakire azt a magányt amibe saját magát burkolja? Szerintem nem. Jön a példa. A figura dettó ugyanaz, mint aki bedob egy csomó felest csakhogy teljesen kiüsse magát. A példa tökéletes. A példa már egy megszokott és elfogadott jelenség. De miért? Miért fogadjuk el, ha valaki kirekeszti magát a világból? Miért hisszük azt, hogy az adott személy mindezt azért teszi, mert kívánja a szervezete a kívülállóságot? Szőke András nagyon jól mondta a Hasutasokban. "Nem vagyok alkoholista, csak meg vagyok alázva." A szituációba nem a maximális jó felé törekvés, hanem a beletörődés viszi az embert. És igenis kurvajól esik egy segítő kéz, ami kihúz a szarból. Nem megpróbál. Hanem kihúz. Ehhez nem kell mást tenni, mint odafigyelni a másikra, beszélgetni vele. Nem egyszerűen tolerálni a hülyeségét, mintha ezzel bármi is el lenne intézve. Ugyanis ez a kívülállóként de jól érzem magam viselkedés pusztán látszat. A film egyébként kurvajó volt. Én végig röhögtem az egészet. Egyedül a két Frakasházy volt rossz benne, dehát a Réka azért mert túljátszotta a falusi lányt (a Szeszélyesben tökéletesen megállná a helyét), a Tivadar meg még játszani se tud. A Fábry az meg egy ripacs. Lehet, hogy a Roncsfilmben is ugyanilyen szar volt, már nem emlékszem. Csak az még talán hitelesebb volt, mert nem jött le a vászonról, hogy "Én vagyok a Fábry, bazd meg."
