2007. június 2. - Budapest, Gödör meg volt nem messze tőle egy utcabál is
Pénteken leugrottam Somtól nem messzire egy telekre, hogy harmadmagammal létrehozzunk egy teraszt. Itt még olyan emberek laknak, akik ajándékba adnak 5 liter bort, csak hogy jobban menjen a munka. Életemben szerintem itt fröccsöztem először és nagyon megszerettem. Elég jól haladtunk, de mint ahogy az tervezve is volt, pénteken még korántsem végeztünk, ám szombaton nem maradhattam sokáig, mert a szombat az zenekari próba nap. Vitának itt nincs helye. Meg aztán este Malacka és a Tahó van a Gödörben. Ráadásul kétszer.
Mivel Süni Miskolcon tartózkodott, Jason pedig valamiféle céges megmozduláson, így dob és szaxofon nélkül üzemeltünk. Itt kell megjegyeznem, hogy Süninek vissza kell adnia a kölcsönszaxofont így az a helyzet állt elő, hogy adományokat gyűjtünk. Ha van igény rá, akkor még számlaszámot is adok.
A másfél napos munka hatására rendkívül álmatagon viselkedtem és nem sok jövőt jósoltam az estét illetően, de mivel megígértem, hogy lemegyek a Gödörbe már a délutáni műsorra, így ötkor útra is keltem. A Deákon az ellenőrök miatt nem tudtam ugyan leszállni, de az Arany János utcánál nem volt egy se.
Mivel a koncert ötkor kezdődött, így értelemszerűen háromnegyed ötkor már javában zajlott a babazsúr. Még épp szerencsés időben ahhoz, hogy a kicsiket a műsor után haza lehessen vinni fürdetni. Ez központi témája volt a délutánnak, viszont jelenlétüknek köszönhetően némi tánc is kirajzolódni látszott. Én inkább az ülős, iszogatós pozitúrát vettem fel. Körülbelül olyan tíz főre tevődött ki azon személyek száma, akik a késő esti Malackát is meg kívánták nézni. A koncerten volt egy dobprobléma, amit a Kriszta és a Tamás ügyesen a Parkban című acapella dallal hárított.
Utánuk kiürült a helység, azonban kinti részen egy nő elkezdett olvasni valamit, de azt én egyáltalán nem tartottam érdekesnek, mivel mindeközben egy fehér ruhás itt-ott lemeszelt testű, átlátszó esernyőt tartó bolond lány föl-alá lófrált és egy video-szalagot eresztett maga után szabadjára. Meg kell hagyni rendkívül idegesítő volt, így nem is engedtem, hogy átjöjjön az üzenet. Nekem ilyenek csak ne üzengessenek. Mivel Vikinek zabálni támadt kedve, így Tomáékkal betértünk a közeli mekibe. Itt kipróbáltam valami új specialitást, a hal ízű csirkésszendvicset. Állítólag halliszttel hízlalják a csirkét és ezért ez az ízvilág, szerintem azonban másról van szó. annak idején láttam egy katonás vígjátékot, melyben az egyik jelenetben a hajó szakácsát kérdőre vonta a kapitány, hogy miért tart lejárt konzerveket, mire amaz kibontott egy konzervet, jóízűen megette és megszólalt. "Ez teljesen jó. Hal íze van." "Igen bazdmeg, de ez csirke."
Tomáék úgy döntöttek, hogy hazamennek, de én inkább megnéztem a helyi majálist. Zenekarneveket nem tudok. Először is, volt egy krakkói illetőségű blues zenekar, akik megpróbálták megénekeltetni a kis számú ücsörgő közönséget, de ez nem jött össze. Egyébként nagyszerűen zenéltek. Utánuk jöttek az olaszok olyan slágerekkel, mit például a Volare, vagy az O sole Mio, amiben az Elvis Presley slágerrel ellentétben nem is ez képezi a refrén fő vonalát, hanem valami más. Mivel megőrülök ezekért a szarokért, így teljesen érthető, hogy el voltam ájulva a produkciótól, ami sajnálatos módon azonban végtelenül rövidre sikeredett. Utánuk egy német szaxofonkvartett jött. Most már tudom, hogyan szólhat ez a hangszer szarul. Jazz feldolgozásokat játszottak vagymi, de az emészthetetlen fajtából. Volt egy lány a nézők között, aki teljesen jól elsalsázgatott rá. Nagyon irigyelem is érte, hogy hogy tudta kiszűrni a ritmust, ami mellesleg tényleg stimmelt.
Én inkább lemenekültem a Gödörbe, hátha lesz ott valami jó. A sznobok illedelmesen hallgatták egy fiatalember és egy hölgy felolvasását, miközben a háttérben a kivetítőten egy stilizált fa volt látható bogarakkal, majd a későbbiekben egy vérfoltos szőnyeg (Ahol a vérfolt csak akkor látszott, mikor a történet a vérfoltos szőnyeghez ért ezzel is egy őrülten jó audiovizuális élménnyel halmozva el az arra érdemes közönséget.) Ahogy kivettem, a fickó volt az ötletgazda és a csaj csupán segéd, mert ha a lány által lefestett szexuális rabságban tartott nőideál az ő agyából pattant ki, akkor bizony igencsak beteg világban élünk. Mindazonáltal szerettem ezt az affektáló előadásmódot, különösen mert rendkívül erős volt a kontraszt a faszi bénázásához képest, aki kihagyta a szövegéből a pontokat meg a vesszőket viszont azt nagyon szépen tudta mondani, hogy Velencében élt öt évet és megismekedett Marcello Maskerraioval a lagúnák találkozásánál a Szent Márk tér tövében, csak ez kit érdekel? Dehát ő művész.
Vissza is mentem inkább az utcabálra, ahol utolsó fellépőként egy operaénekesnő 40-es 50-es 60-as évek táncdalaiból adott elő egy válogatást. Na ez aztán tényleg jó volt.
A Gödörben találkoztam a Judittal, meg a Zolival meg a Balázzsal, akik tulajdonképp azért jöttek, hogy elvigyenek a Corvin tetejére. Ez engem nagyon meglepett, de örültem neki, mert érdekelt a hely. Lifttel mentünk föl. Lehetett volna az útra venni rövidet állítólag 700 forintért. Feltételezem, hogy kommersz feles üvegekről van szó, mert ennyi idő alatt képtelenség kitölteni az italt meg számlát adni. A tetőterasz elég fasza. Nem lehet leesni, viszont keskeny, meg dugig van, meg elkapott a na ide se jövök többet életérzés. A hatalmas Kaisers jel határozta meg a fő világítógócot és nem adott túl sok fényt. A pulthoz itt meg se próbáltunk eljutni. Inkább egy szinttel lejjebb tettük ezt. A Fácán 450-be kerül, ami éjfélre már furcsamód el is fogyott, hogy ihasson a nép 600-ért Heinekent, de mi nem ettünk meszet. A táncteremben a szeletelős zenék mellett olyan nyalánkságok is elhangoztak, mint a White Stripes tavalyi slágere, ami alapján a Szigeten meg lehetett különböztetni az olaszokat az egyéb nációktól.
Visszamentünk Malackára (Az est másik fellépője bizonyos Yava volt, amiből értelemeszerűen semmit nem láttam, hisz nem voltam a Gödörben ekkor.). Eleinte hátul álltam, de sejtve hogy elől bitang nagy hely van előre protezsáltam magam, majd a sörnullázás után a pult mellé és eszem ágában sem volt még egyszer átverekedni magam a tömegen. Inkább hátulról irányítottam a táncot és jeleztem, ha ugrálni kell, meg hasonlók. A kemény szellemi és fizikai munka hatására úgy leizzadtam, mint a ló. Hiábano. Egy jó Malacka koncert átélése a tökéletes módja a zsírégetésnek, hogy egy ilyen hülye oximoronnal kommentáljam a történteket. A koncert után találtam egy kiskutyát bent és azzal játszottam úgy egy órácskát, mire a gazdija hazaindult és vitte az állatot is. Mivel minden szórakozásmnak lába kélt, így én is hazamentem. Tekintettel arra, hogy már délután ötkor úgy jöttem meg, hogy majdnem elalszom és ennek ellenére vagy háromig voltam ébren, kijelenthetem egy hős vagyok.
Pénteken leugrottam Somtól nem messzire egy telekre, hogy harmadmagammal létrehozzunk egy teraszt. Itt még olyan emberek laknak, akik ajándékba adnak 5 liter bort, csak hogy jobban menjen a munka. Életemben szerintem itt fröccsöztem először és nagyon megszerettem. Elég jól haladtunk, de mint ahogy az tervezve is volt, pénteken még korántsem végeztünk, ám szombaton nem maradhattam sokáig, mert a szombat az zenekari próba nap. Vitának itt nincs helye. Meg aztán este Malacka és a Tahó van a Gödörben. Ráadásul kétszer.
Mivel Süni Miskolcon tartózkodott, Jason pedig valamiféle céges megmozduláson, így dob és szaxofon nélkül üzemeltünk. Itt kell megjegyeznem, hogy Süninek vissza kell adnia a kölcsönszaxofont így az a helyzet állt elő, hogy adományokat gyűjtünk. Ha van igény rá, akkor még számlaszámot is adok.
A másfél napos munka hatására rendkívül álmatagon viselkedtem és nem sok jövőt jósoltam az estét illetően, de mivel megígértem, hogy lemegyek a Gödörbe már a délutáni műsorra, így ötkor útra is keltem. A Deákon az ellenőrök miatt nem tudtam ugyan leszállni, de az Arany János utcánál nem volt egy se.
Mivel a koncert ötkor kezdődött, így értelemszerűen háromnegyed ötkor már javában zajlott a babazsúr. Még épp szerencsés időben ahhoz, hogy a kicsiket a műsor után haza lehessen vinni fürdetni. Ez központi témája volt a délutánnak, viszont jelenlétüknek köszönhetően némi tánc is kirajzolódni látszott. Én inkább az ülős, iszogatós pozitúrát vettem fel. Körülbelül olyan tíz főre tevődött ki azon személyek száma, akik a késő esti Malackát is meg kívánták nézni. A koncerten volt egy dobprobléma, amit a Kriszta és a Tamás ügyesen a Parkban című acapella dallal hárított.
Utánuk kiürült a helység, azonban kinti részen egy nő elkezdett olvasni valamit, de azt én egyáltalán nem tartottam érdekesnek, mivel mindeközben egy fehér ruhás itt-ott lemeszelt testű, átlátszó esernyőt tartó bolond lány föl-alá lófrált és egy video-szalagot eresztett maga után szabadjára. Meg kell hagyni rendkívül idegesítő volt, így nem is engedtem, hogy átjöjjön az üzenet. Nekem ilyenek csak ne üzengessenek. Mivel Vikinek zabálni támadt kedve, így Tomáékkal betértünk a közeli mekibe. Itt kipróbáltam valami új specialitást, a hal ízű csirkésszendvicset. Állítólag halliszttel hízlalják a csirkét és ezért ez az ízvilág, szerintem azonban másról van szó. annak idején láttam egy katonás vígjátékot, melyben az egyik jelenetben a hajó szakácsát kérdőre vonta a kapitány, hogy miért tart lejárt konzerveket, mire amaz kibontott egy konzervet, jóízűen megette és megszólalt. "Ez teljesen jó. Hal íze van." "Igen bazdmeg, de ez csirke."
Tomáék úgy döntöttek, hogy hazamennek, de én inkább megnéztem a helyi majálist. Zenekarneveket nem tudok. Először is, volt egy krakkói illetőségű blues zenekar, akik megpróbálták megénekeltetni a kis számú ücsörgő közönséget, de ez nem jött össze. Egyébként nagyszerűen zenéltek. Utánuk jöttek az olaszok olyan slágerekkel, mit például a Volare, vagy az O sole Mio, amiben az Elvis Presley slágerrel ellentétben nem is ez képezi a refrén fő vonalát, hanem valami más. Mivel megőrülök ezekért a szarokért, így teljesen érthető, hogy el voltam ájulva a produkciótól, ami sajnálatos módon azonban végtelenül rövidre sikeredett. Utánuk egy német szaxofonkvartett jött. Most már tudom, hogyan szólhat ez a hangszer szarul. Jazz feldolgozásokat játszottak vagymi, de az emészthetetlen fajtából. Volt egy lány a nézők között, aki teljesen jól elsalsázgatott rá. Nagyon irigyelem is érte, hogy hogy tudta kiszűrni a ritmust, ami mellesleg tényleg stimmelt.
Én inkább lemenekültem a Gödörbe, hátha lesz ott valami jó. A sznobok illedelmesen hallgatták egy fiatalember és egy hölgy felolvasását, miközben a háttérben a kivetítőten egy stilizált fa volt látható bogarakkal, majd a későbbiekben egy vérfoltos szőnyeg (Ahol a vérfolt csak akkor látszott, mikor a történet a vérfoltos szőnyeghez ért ezzel is egy őrülten jó audiovizuális élménnyel halmozva el az arra érdemes közönséget.) Ahogy kivettem, a fickó volt az ötletgazda és a csaj csupán segéd, mert ha a lány által lefestett szexuális rabságban tartott nőideál az ő agyából pattant ki, akkor bizony igencsak beteg világban élünk. Mindazonáltal szerettem ezt az affektáló előadásmódot, különösen mert rendkívül erős volt a kontraszt a faszi bénázásához képest, aki kihagyta a szövegéből a pontokat meg a vesszőket viszont azt nagyon szépen tudta mondani, hogy Velencében élt öt évet és megismekedett Marcello Maskerraioval a lagúnák találkozásánál a Szent Márk tér tövében, csak ez kit érdekel? Dehát ő művész.
Vissza is mentem inkább az utcabálra, ahol utolsó fellépőként egy operaénekesnő 40-es 50-es 60-as évek táncdalaiból adott elő egy válogatást. Na ez aztán tényleg jó volt.
A Gödörben találkoztam a Judittal, meg a Zolival meg a Balázzsal, akik tulajdonképp azért jöttek, hogy elvigyenek a Corvin tetejére. Ez engem nagyon meglepett, de örültem neki, mert érdekelt a hely. Lifttel mentünk föl. Lehetett volna az útra venni rövidet állítólag 700 forintért. Feltételezem, hogy kommersz feles üvegekről van szó, mert ennyi idő alatt képtelenség kitölteni az italt meg számlát adni. A tetőterasz elég fasza. Nem lehet leesni, viszont keskeny, meg dugig van, meg elkapott a na ide se jövök többet életérzés. A hatalmas Kaisers jel határozta meg a fő világítógócot és nem adott túl sok fényt. A pulthoz itt meg se próbáltunk eljutni. Inkább egy szinttel lejjebb tettük ezt. A Fácán 450-be kerül, ami éjfélre már furcsamód el is fogyott, hogy ihasson a nép 600-ért Heinekent, de mi nem ettünk meszet. A táncteremben a szeletelős zenék mellett olyan nyalánkságok is elhangoztak, mint a White Stripes tavalyi slágere, ami alapján a Szigeten meg lehetett különböztetni az olaszokat az egyéb nációktól.
Visszamentünk Malackára (Az est másik fellépője bizonyos Yava volt, amiből értelemeszerűen semmit nem láttam, hisz nem voltam a Gödörben ekkor.). Eleinte hátul álltam, de sejtve hogy elől bitang nagy hely van előre protezsáltam magam, majd a sörnullázás után a pult mellé és eszem ágában sem volt még egyszer átverekedni magam a tömegen. Inkább hátulról irányítottam a táncot és jeleztem, ha ugrálni kell, meg hasonlók. A kemény szellemi és fizikai munka hatására úgy leizzadtam, mint a ló. Hiábano. Egy jó Malacka koncert átélése a tökéletes módja a zsírégetésnek, hogy egy ilyen hülye oximoronnal kommentáljam a történteket. A koncert után találtam egy kiskutyát bent és azzal játszottam úgy egy órácskát, mire a gazdija hazaindult és vitte az állatot is. Mivel minden szórakozásmnak lába kélt, így én is hazamentem. Tekintettel arra, hogy már délután ötkor úgy jöttem meg, hogy majdnem elalszom és ennek ellenére vagy háromig voltam ébren, kijelenthetem egy hős vagyok.
