2009. augusztus 14. - Budapest, Sziget, 3. nap
Már nagyon unom a paprikás krumplit, ráadásul az Andi sem kért belőle, mert fura a szine.
Fél négy körül értünk ki, úgyhogy a Haydamaky-ba még pont bele tudtunk hallgatni, ami persze nem volt cél, de ha már így alakult, akkor miért ne. Dá szerint az énekesre az István a király borítója van tetoválva. Négykor kezdődött a Fish az MR2-n, ami Andi nagy kedvence, úgyhogy odamentünk. Krisztián aka Seinor Hal hatalmasokat csulázott a koncert alatt, viszont akár hiszed akár nem, de Karda Beával együtt buliztam rájuk. A Fish és a Ladányben 27 közötti időben meghallgattuk a JET egyetlen slágerét, majd következtek a reggae magyarországi helytartói. Miksa érezhetően elég feszült volt a produkció alatt, ennek okát én a monitorhangfalak nem megfelelő működésében vélem felfedezni. A koncert után úgy fél órát vártam Ras úrra, merthogy egy koccintásbeli elmaradásom volt vele, de aztán kiderült, hogy motorral van, úgyhogy bukott az ügy, viszont a várakozás alatt kiderült, hogy nem kamu, amit a sztárok mondanak, miszerint vannak rajongók, akik azt hiszik, hogy az imádott alany ismeri őket csak mert egyszer kezet fogtak, pedig ez nem így van. Ugyanis a Lecsó nem ismert meg. Hétkor a Nagyszínpad mellett újfent találkoztam az Andival, hogy együtt menjünk Animára, ám előtte még elmentem pisálni, ahol egy malőr következtében becsíptem a cipzárba a farkam. Éreztem, hogy ebből bizony műtét nélkül nem keveredhetek ki, úgyhogy el is indultam a mentősökhöz, ahol 3 nagydarab fickóval bevonultunk az elkülönítőbe, miután még kiszóltak a kint dekkoló lánynak, hogy ebből most maradjon ki, mert nem nőnek való látvány fog következni. Nem mondom, hogy teljes nyugodtsággal és bizalommal indultam a kés alá, de a cipzár határozott körbenyírása szerencsére megoldotta a problémát. Mondjuk ezentúl csak gombos nadrágot veszek az fix. Most, hogy minden rendbe jött, mentünk a Wan2-ba megnézni, hogy milyen az új Anima a Fannival. Hát nem tetszett, unalmas volt, ráadásul Fanni fejlődése kísértetiesen emlékeztet a Gáspár Virágéra, mert az is milyen édes kislány volt a Győzike show alatt, most meg... Pár szám meghallgatása után ott is hagytuk őket, és mentünk Pendulumra, de sajnos csak az utolsó számra sikerült odaérnünk. A Prodigy előtt bementünk italért a Szeparéba, ahol Andinak kezet csókolt a már korábban megemlített Krisztián, mely folyamat úgy egy óra múlva újra lejátszódott, merthogy Andi időközben kezet mosott. A második alkalom extraként egy gyors fesztiválfreak(?) interjúba torkollott. A Prodigy pont olyan szar, halk volt mint legutóbb. Rolek, a zsorigo munkatársa ehhez csak azt tudta, hozzáfűzni, hogy viszont nagy volt a tömeg és ez így igaz. A Prodigy után a spanyol Muchachitot tekintettem meg. Megpróbáltam rajtuk aludni, de nem nagyon sikerült, úgyhogy vettem egy Burnt 670 forintért és kívülről belehallgattam a Zanzibárba, majd irány vissza a Lovardához, ahol a régi időket idéző tömeg és tánc jellemezte az estét, ám ezúttal még a csaposok is beszálltak a buliba. A hazaindulás előtt ettünk még egy-egy hot-dogot és végignéztük a 100 méteres sort mely a Sziget taxi drosztja előtt húzódott. Kinti főtaxinál bezzeg nem állt senki, viszont az Árpád hídi HÉV megállóig 1200-at kellett fizetnem. De megérte.
"Hallom a hangod - Nem hallok semmit, bazdmeg"
Madafaka
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://madafaka.blog.hu/api/trackback/id/tr531311133
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nina2000 2009.08.16. 11:39:23
Baszki ember ez úgy hangzik, mint valami "Bensztilőr" mozi tartalma. Amúgy ez a kamuduma 2009-ben a tolerancia szigetén senkinek nem csúszik...vállald fel, megérintett a dolog és kikeresztelkedtél... viszont be"csillagosodtál" ...azt' ezért kellet blankoltatni a kuksót....pulóveresíteni a garbót .....lerántatni a csirkenyakbőrt....stb stb
hivatkozások:
itt még ő is "garbós" :D
images.fanpop.com/images/image_uploads/Zoolander-ben-stiller-590318_1024_768.jpg
spesnet.info/files/osszmagy/kereszt.jpg
caddik.shp.hu/hpc/elemkepek/caddik/caddikoAOgNAZ9XP1192016995.jpg
www2.hu-berlin.de/sexology/ECU1/MalSxOrEx.gif
m.blog.hu/sz/szovi/image/polo/garbo.jpg
www.cosmopolitan.hu/dl/files/pictures2/original/692/8/6951.jpg
hivatkozások:
itt még ő is "garbós" :D
images.fanpop.com/images/image_uploads/Zoolander-ben-stiller-590318_1024_768.jpg
spesnet.info/files/osszmagy/kereszt.jpg
caddik.shp.hu/hpc/elemkepek/caddik/caddikoAOgNAZ9XP1192016995.jpg
www2.hu-berlin.de/sexology/ECU1/MalSxOrEx.gif
m.blog.hu/sz/szovi/image/polo/garbo.jpg
www.cosmopolitan.hu/dl/files/pictures2/original/692/8/6951.jpg