Hogy mik vannak?!

2010. január 27. - Budapest, Filter

Miután 2010. január 2-án Jolán csúnyán cserbenhagyott, így le kellett mondanom a 8-ára tervezett szombathelyi utam, ahol nem kisebb zenekar lépett fel, mint az újjáalakult kedvenc biciklisfutár rap zenekarom, a Jah's Warriors, valamint a The Three Teadies - akiket én vittem volna le -  lélektisztító zarándoklatként indultam el a Filterbe, hogy másodjára is megtekintsem a TTT-t.

Az est folyamán rajtuk kívül még egy hippizenekar is fellépett, akiknél a basszus és a két gitár is vonalból szólt és feltételezem, ha a második zenekar nem hozza magával a dobfelszerelését, akkor egy csörgődobbal is vígan el lettek volna. Zenéjük szórakoztató volt, a nevüket nem tudom. Közvetlenül a TTT után a reggae selectoroké lett a főszerep. Persze alapvetően nem kéne ennyire előreszaladnom, de mondanivalóm magvának ez a szerves része.

Első abszolút reggae disco látogatásom úgy 7 évvel ezelőttre datálódik és egyáltalán nem tetszett amit akkor láttam. Az, hogy a zene akkoriban egyáltalán nem volt szimpatikus a számomra, valamint egy friss szakítás záróakkordjaként próbáltam a Trafóban elütni az időt már önmagában is megalapozta a tökéletesen szar estét, de a hirtelen bemutatott pár ember felszínes megjelenése csak olaj volt a tűzre. Körülbelül 10 perccel később hányingerrel küszködve távoztam. A fene se gondolta, hogy 7 évvel később ilyen mély sebeket fog feltépni a dagadt raszta megjelenése. Mikor megláttam és meghallottam a kérdését, miszerint mikor kezdődik a simmer down party a kalapom mertem volna rá tenni, hogy nem fog bejönni a koncertre annak ellenére, hogy gyakorlatilag ugyanolyan számokat hallhatna, mint amik a lemezjátszóból fognak majd szólni, csak éppen élőben. Aztán persze valamelyik spanja csak rávette, hogy tolja már be a képét az eseményre, amit "nekem nincs erre 500 forintom" mondattal kísérve hajtott végre. Nem tudom, hogy aztán önerőből vagy meghívásos alapon jutott-e be, de ez nem is lényeges, hiszen sokkal fontosabb dolgokról van itt szó. Én értem, hogy a sound system/selector kultúra mennyire nagy és elfogadott dolog és minden valamit is magára adó igazi jamaikainak csak ezt szabad imádnia, mint ahogy minden igazi zsidó felháborodik a KISS zenekar logóján, de azért ne feledkezzünk már el arról, hogy a selectorkodás kialakulása és elterjedése abból adódik, hogy sokkal egyszerűbb egy lemezjátszót a hónunk alá csapni és azzal látogatni a különböző szórakozóhelyeket, mint ugyanezt végrehajtani teszemazt egy a korábban már említett dobfelszereléssel. Ráadásul a zenekar másik nagy átka, hogy a tagok adott helyszínen egyszerre történő megjelenésének megszervezése sem egyszerű feladat. Már csak ezért is ildomos a stílus orientált közönségnek hálával üdvözölnie egy egy ilyen próbálkozást, főleg ha még az jó is. Különösen igaznak kellene ennek lennie a piros sárga zöld kitűzőshajcsatosnadrágossapkás bohócokra, ha már kifele úgy mutatják, hogy micsoda reggae arcok is ők. Mondjuk az ilyen túlöltözött idétlen majmokat alapból is rühellem.