2012. október 17. - Budapest, A38 / Szabad az Á
Az este ott kezdődött, mikor találkoztam a Janival. Épp kutyát sétáltatott, úgyhogy tettünk is egy kört a Klauzál térnél a kis fehér ölebbel hármasban. Nem buzis ez egy kicsit? - merült fel bennem a kérdés joggal.
Aztán beültünk a Fogasházba egy sörre, meg egy szelet pizzára. A kutya már ekkor nem volt velünk. Miután kitárgyaltuk az életemben történt változásokat (ez mondjuk nem nagyon tartott sokáig, mivel férfiak vagyunk) rátértünk az üzletre. Azaz, hogy csak rendbe kellene rakni ezt a Kék Halált. Arra jutottunk, hogy a legjobb megoldás lehet az lenne, ha szarnánk a farmra és nem követnénk el azt a hibát újra, hogy olyan zenekarokhoz csapatjuk magunkat egy szervező által, akikhez mi különösebben nem is tartozunk, ezáltal esély sincs rá, hogy a célközönségünk egyáltalán ránk találjon. Meg amúgyis. Ha egy kicsit híresebb zenekarral lépünk fel, akkor általános tendencia, hogy a hozzájuk tartozó közönség nem kimondottan nyitott a másra. Azt javasoltam, hogy csináljunk egy klubot, de tényleg. És vegyük ezúttal komolyan magunkat. Szal ne csesszük ezt úgy el, mint a Volgával, meg a KOC-cal. Például egy jó klip az kéne. Na ekkor futott be váratlanul a Szapu Márk, akit a cökis időnkben ismertünk meg. Tudtuk róla, hogy live actel, úgyhogy neki is szegeztük a kérdést. Benne lenne-e a dologban. Még jó hogy igent mondott. Ekkorra már körülbelül fél nyolcat ütött az óra, szóval nekem indulóra kellett fognom a dolgot. Viszont előtte még elmentem brunyálni. Időközben lett WC-s nénije a Fogasháznak aki tárva nyitva hagyta az ajtót, ezért úgy dönöttem méltatlan lenne ezek után nekem bármit is fizetni, hiszen gyakorlatilag én hozom a show-t. A Blaha fele menet belefutottam a Timibe. Ekkor már tudtam, hogy a talán az nem.
Az A38-on a Szepe még a koncert előtt jelezte, hogy ha írok beszámolót az mehet az Szabad az Á blogra is, mivel az Anez (két tagú zenekar) erősen Á kötődésű. Szóval nézzük. Előszöris tudni kell, hogy az Anez a magyar Björk. Én róluk a koncert napjáig semmit nem tudtam, Björkről meg azt hittem nem szeretem. Szóval lehet, hogy ők mégse a magyar Björk, de olyan. Aznap délután megnéztem egy klipet és már tudtam, hogy nekem ezt látnom kell. A hajó szellősen, de tele volt már rajtuk, én szép lassan soroltam előre a koncert alatt, hogy végül az első sorban köthessek ki. Nem kimondottan táncos produkcióról beszélek ugye, de az atmoszférája az iszonyatosan magával ragadó volt. Az énekes lánynak iszonyúan jó hangja van, a számok szívhez szólnak, az Erdő olyannyira lélekmelengető volt, hogy akár új himnusz is lehetne. Jó ez most kicsit hülyén hangzik, de akkor és ott nagyon a hatása alá kerültem. A páros duettje az valami eszméletlen jó volt, az első basszusgitáros dal annyira nem. Ami nem tetszett még az az egyik szám elején produkált elfojtott sikolyhalom. Persze ha szándékosan ilyen, akkor oké. Pár szót a színpadképről: az énekesnő (az egyszerűség kedvéért hívjuk Anesznak), valami fehér talpigérő esőkabát szerű cuccban volt, ami szabásilag megpróbált lábnál egy halfarkat megidézni, végülis sikerrel. Zoltán (a mindenes), ehhez képest nem csípte túlzottan ki magát, de nem is volt ez fontos. Mögöttük három papírmasé bálnafarok installáció. Na ehhez kellett a segítség. Egyszómintszáz kurvajók voltak.
Utánuk David Lynch múzsája, Chrysta Bell következett. Tőle csak egy klipet néztem meg délután. Abban jól nézett ki, több nem is kellett. Az átállás alatt számot vetettem. Oké, hogy ő Lynch múzsája... nade mikoris jött ki Lynch utoljára valamivel?! Jó szar egy múzsa ez a Chrysta... De ez tényleg így megy? Tényleg híressé lehet válni, csak azzal hogy azt mondom, hogy a KOC a Bombák földje rendezőjének (asszem azt rendezte a James Cameron egykori neje) a múzsája? Úgy tűnik igen... Elkezdődött a koncert. Először feljöttek a tagok. Aztán megérkezett Jessica Rabbit. Annyira mű volt az egész. El is jöttem.
Megyek hazafelé a villamoson, már el-el bóbiskolok, mikor megcsörren a telefon. Szepe az, hogy merre vagyok. Mondom eljöttem. "Á-ba van-e kedved lenézni?" "Végülis miért ne..." A Blahán leszállva a pótlóból futottam bele ebbe:
Mégis mi a szar ez?
Az Á-ban újfent HC est volt. Viszont ma megtanultam valamit. Nem mind arany ami fénylik, ugyanis ami ma volt annak semmi köze nem volt a két nappal ezelőtt látottakhoz. A Matyi szerint (akivel ezer éve nem..), amit ma láttunk az metal-core. Megint tanultam valamit. Mielőtt ezt kifejteném el kell, hogy mondjam, vicces dolog az ami az utóbbi egy hétben történik velem. Most, hogy újra belevetettem magam a pesti éjszakába (RIP Komár László) szinte nem volt olyan nap, hogy ne találkoztam volna valami régnemlátott ismerőssel és ehhez tényleg nem kell mást tennem csak lemenni az Á-ba. Ez tényleg egy gyűjtő. Imádom. Matyi egy dologra panaszkodott az estét illetően. Nevezetesen, hogy nem nagyon lehet pogózni. Ha valakihez hozzáér az egyből két méterrel arrébb lép. Nehéz ügy ez. Valami semmit sem változik. Lentlétem alatt két zenekar koncertje ment le. Az első a szerb Nothing left a második az osztrák Endriyah . A Matyi már az első zenekart is leosztrákozta és még az se ingatta meg, hogy valamelyik tagot Misának hívták. Szóval a zene. Míg a vasárnapi produkciók a gyors darálásról és a sikongatásokról szóltak, addig a ma este a hörgés ugrálás sikoltozás szentháromság jegyében telt és ehhez természetesen lényegesen összetetettebb zene is párosult. Már a szerbek is tetszettek, viszont nem mehetek el szó nélkül amelett, hogy az osztrákok introjukkal tökéletesen megidézték a a világ első emosának (via Spaj) a leghíresebb számát. Ezzel is zárnám soraimat, mivel a koncert további alakulásáról nincs mit mondanom, tekintve, hogy bealudtam. Igen. Elkezdődött ez is.
