2008. augusztus 11. - Budapest, Sziget
Délután három óra magasságában újult erővel, immáron sátorral a hátamon indultam neki a minusz egyedik napnak. A bejutásom meglehetősen könnyedre sikeredett, de az ideális sátorhely megtalálása a reggeli jó előjelzések ellenére meglehetősen nehezen jött össze, de egy uszkve fél órás felfedező túrát követően elmondhatom, hogy sikerült rálelnem az ideálisra.
A keresési idő legnagyobb része a különböző nációk által körbekerített frekventált helyek szomorú szemlélésével telt. Többnyire minden felháborodástól mentesen nyugtáztam a dolgot, hogy eljátszák itt a második Trianont és hogy még a magyar földön sem élhet nyugodtan a magyar, de amikor azt láttam, hogy fejmagasságban szemnek láthatatlan damilokat kötöget ki egy barom, hát szemvillanás alatt megállt bennem az ütő. A helyszín a déli úton található, ott ahol az út egy rövid szakaszra kettéválik. Közvetlen azzal a kocsmával szemben, ahol 330-ért lehet kapni fél liter ászokot, melynek először nagyon megörültem, hisz mindenhol máshol 390-ért árulják a 6 decit, amit ekkor még sokalltam. Aztán rövid fejszámolást követően rájöttem, hogy ha 330 a fél liter, akkor a 6 deci az 330+66 azaz 396 és az meg már több is, mint a megengedett érték, úgyhogy ezúton jelezném Gerendai Péternek Károlnyak eleget téve a Pesti Est Sziget különszámában elhangzott kérésének. "Petikém Karesz, itt átbasszák a népet, úgyhogy csinálj valamit, kösz."
Újabb számolást követően kiderült, hogy ha 6 deci sör 390, akkor egy deci 65, azaz fél liter 325, ami egyáltalán nem tekinthető drágának, sőt. Szerintem tavaly 350 volt. Ráadásul nem is valami ihatatlan lőréről beszélünk.
A sátor felállítása után a Nagyszínpad melletti Szeparé felé vettük az irányt, merthogy mindig itt van a legnagyobb élet. Andit el akartam kápráztatni, hogy itt a legkirályabb a budi, de aztán kiderült, hogy ugyanaz van itt is mint kint, ráadásul elsőre alig találtuk meg. Viszont legalább megmutathattam neki, hogy mennyire nem lehet látni innen semmit, és megoszthattam vele azon nézetem, hogy nem értem miért elég az valakinek, hogy leülhet egy asztalhoz zenét hallgatni monoban, ahelyett, hogy az átlag emberekkel közösködve még élvezhesse is a Nagyszínpad nyújtotta produkciót. Persze az tény, hogy a hírességekkel testközelbe itt kerülhet legkönnyebben az ember, mert Kalapács Józsitól kezdve Benkő Lacin át Szabó Zoltánig mindenki megfordult itt. Aztán leesett a tantusz és azóta teljesen máshogy kezelem a helyzetet. Álljon hát ím alant a megfejtés:
A Szeparébe az alábbi személyek juthatnak be:
- a tulajdonos, azaz ingyen jeggyel rendelkező személy
- a VIP, azaz ingyen vagy kedvezményes árú jeggyel rendelkező személy
- a helyi alkalmazott, azaz ingyen jeggyel rendelkező személy
- az újságíró, azaz ingyen vagy kedvezményes árú jeggyel rendelkező személy
- a fellépő, azaz... hát ezt nem igazán vágom mert van aki fellép, de csak napijegyet kap. Egy azonban biztos. Akinek ilyen karszalagja van az se teljes áron jött be.
Ha ezt a tényt figyelembe vesszük, akkor egyből látszik, hogy az ingyenélő bagázstól kifejezetten kedves gesztus, hogy nem veszi el a helyet a fizető vendégektől és inkább vállalja ezt a kellemetlen élethelyzetet. Én nem tudom mit jelentett a Legvidámabb Barakk lakosának lenni, de valami ilyesmit képzelek, mint a Szeparé, csak itt volt kaja. Bár banán nyáron itt sincs.
Ápropó rendszerváltás. Már tavaly sem értettem, hogy miért van keletje 20 évvel az esemény után is a kommunista tányérsapkának, de idén is láttam olyan fiatalembert, aki magát viccesnek találva ebben mutatkozott. Ráadásul a boltot is megtaláltam, ahol ezt árusítják. Az egyenruha szempontjából egyébként már most bizton állíthatom, hogy a TOIFOR viszi a pálmát. Mióta megláttam, ahogy végigkorzóznak a fess fiatalemberek keki színű gyakorlójukban már tudom mi akarok lenni.
Egy idő után a VIP felszolgálók kezdtek kinézni minket. Ez kezdődött azzal, hogy messzire kerültük a koktélokat és húztuk a szánk, hogy nincs 100 forintos decijű asztali bor, hanem csak a minőségi 250-essel bír a pult. Az i-re a pontot a sült kurmpli vásárlásunk tette fel, ugyanis a kiszolgáló hölgy kissé meglepve kérdezte, hogy csak ennyi lesz-e. Andi ekkor mondta, hogy még kér egy kis ketchupot is. A krumpliról csak annyit, hogy az elfogyasztása után rámjött a cifrafosás. Egyébként nagyon ízletes volt.
A végére jöjjön egy kis koncertélmény is. A késői érkezés miatt egy csomó mindenről lemaradtam, de jól hallottam ahogy sikongat a közönség. Mikor a színhelyre értem láttam, hogy a kivetítőn folyamatosan kiírták a számok szövegét, ami kifejezetten előnyös dolog a sing-alongoknál, de üröm az örömben, hogy teszemazt a 67-es út Cipőt jól kifizetik, aztán ez meg énekelteti itt a közönséget, ahelyett, hogy megdolgozna a pénzéért. Persze a kiírásnak megvolt a maga hátulütője is, hiszen sokszor nem értettem, hogy miért nem az első sorral kezdi az előadó a dalt. Aztán kiderült, hogy az igazából nem is az első sor volt, hanem a cím. Az, hogy a Neked írom a dalt (?) a programfüzet szerint a Pál Utcai Fiúk gondozásában szólalt volna meg, aztán egy akusztikus LGT lett belőle... Hát erre most mit mondjak? Ugyanakkor a Csík helyett igazán játszhatta volna a Lukács a maga klasszikusát, mert az így kifejezetten szörnyű volt. Az este számomra legfeledhetetlenebb élménye a RAPülők produkciója volt, valamint, hogy találtam még valakit aki tiszta szivéből utálja Török Ádámot (Aki nem mellékesen egy számomra teljesen ismeretlen dalt adott elő, úgyhogy nem is értem, hogy került oda.) Rejtély továbbá, hogy például Komár László miért nem szerepelt a fellépők listáján és hogy a Hungáriában a Dolly helyett miért valami fiatal bige énekelt. Az, hogy az egész rendezvény a Magyar Dal Napja címszóval futott és se egy 3+2, se egy Betli Duó tribute band aka Dupla Kávé nem kapott helyt, szerintem óriási hiba. Hála az égnek valaemly útmenti disco-ból éjfél fele csak szárnyra kapott az Elment a Lidi néni a vásárba és így némi elégtételt érezhettem. Ekkortájt Andival gondoltunk egy nagyot, hogy majd harapunk valamit, de legnagyobb megrökönyödésünkre sorra húzták le a rolót a kifőzdék, holott szemmel láthatólag volt még árukészlet dögivel. Végül valami erdélyi menüt ettünk, ami állt krumpliból, kólából, meg mustáros csikéből és 1600 forintot kóstált. Én belekóstoltam egy még meleg csülökmaradékba, mert amondo vagyok, egy fesztiválon totálisan mindegy, hogy a pult melyik oldalán található húsból eszik az ember (meg ma már egyszer úgyis megjártam). A csülök a vártnak megfelelően sós volt, de tápláló, így immáron teli hassal térhettünk nyugovóra.
Tudtam én , hogy ételre nem szabad költeni.
