2012. október 6. - Heerlen, Café Bluff
A másnap reggel teljesen könnyen jött el. A másnapnak csak minimális jelei voltak, de tudtam, ha eszem nem lehet baj. Úgyhogy amíg a többiek nem keltek fel köpködve majszoltam a maradék tortát.
Aztán 10 óra körül találkoztunk Schlekiékkel (ők Simonnál aludtak), majd beültünk egy reggeli sörre. Az annyira nem esett jól, úgyhogy a végét le is passzoltam. Elmentünk boltba, ahol vettem sajtot. Szeretem a sajtot. Szeretem magában. Mikor megvettem a münstert még nem tudtam, hogy most lépek be a pokol kapujában. Simon megdicsért, hogy milyen bátor vagyok, mert szerinte ez egy erős sajt, de én egyáltalán nem találtam büdösnek. Az tény, hogy folyt, úgyhogy kénytelen voltam kérni a Janitól egy kis bagettvéget. Elköszöntünk Simonéktól és nekivágtunk az újabb 500 kilóméternek. Tudni kell, hogy mind a Robi, mind mindkét Schlekman vett magának büdös sajtot, amit a csomagtartóban tároltak nem túl zárt szatyorban. A sajt elkezdett érni. Valószínűleg bennem is. Nem azt mondom hogy büdös volt, mert ez relatív, de tény hogy nyugodtan finghatott mellette aki csak akart. Mindenesetre szerintem lopta az oxigént rendesen. Fél kettő körül gondoltunk eszünk valamit egy német faluban, de a helység egyetlen étterme aznap csak déltől kettőig volt nyitva, és már az egyszemélyes személyzet nem akart kiszolgálni, úgyhogy továbbhajtottunk. Aztán egy pihenőnél megadta magát a gyomrom, és mindent kiadtam magamból, de sajnos a rosszulétem nem múlt el az út hátralevő részében sem. Luxemburgban sem ettünk. Aztán olyan este hat körül meg is érkeztünk Heerlenbe. Miután kipakoltunk felfedeztük a várost. Najó nem nagyon, csak elmentünk valami török étterembe, ami amúgy american food-ként aposztrofálta magát. A gyros táltól nem vágtam hanyatt magam, de ez leginkább a korántsem jó állapotomnak volt betudható. Mindenesetre jeleztem a többieknek, hogy én ma aztán semmit nem iszom. Ezt Schleki elég jól fogadta. Az állapotomról elég legyen annyit tudni, hogy egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy aktív részese leszek az estnek. Aztán 10 körülre helyreállt a rend.
A helyről. Kicsi. A színpad és a söntés egy térben, ami szerintem ideális egy underground helyhez, mivel ily módon elkerülhetetlen, hogy a szimplán italozni vágyó ember is kapjon valami impulzust akár akaratán kívül is. A hangosítás a Fit Fatnek teljesen megfelelt, az utánunk következő Line Outnak Olaszországból már kevésbé. Ők négy szám után abba is hagyták a koncertet. Mondjuk lehet, hogy már amúgyis a tökük ki volt az egésszel. 12 napja turnéztak ekkor már.
Az estet Ferencz nyitotta meg ezúttal csak a Hallelujah-val. A közönség kezdetben teljesen értetlenül nézett, de aztán hamar felfogta miről van szó, a várt siker itt sem maradt el. A Fit Fat-en megint a zsíroskenyér volt a sláger, ám ezúttal nem fogyott olyan jól. Meg is jegyeztem, hogy ha nem esznek akkor engem kibasznak a zenekarból és akkor nem tudom, hogy megyek haza. Apropó zsíroskenyér. 5 évvel ezelőtt a Szaszával írtunk erről egy dalt... Gomba kérésének engedve ma sokkal kevesebbet beszéltem, de úgy érzem a közönség is kevésbé volt fogékony a dologra. Nem volt ez egy olyan felszabadult buli na! Utánunk jött a korábban már említett olasz csapat, majd végül a belga Overweight. A füligszáj technikusuk az első perctől ismerős volt. Aztán rájöttem, hogy ővelük már találkoztam a Rohamban, csak akkor ki voltak öltözve. Ska-punkot játszottak, jó volt, sokan is voltak.
Nem mehetek el szó nélkül a pszichopata fickó mellett. Történt ugyanis, hogy mikor a Janival kint álltunk az üvegablak előtt az olaszok alatt egyszer csak megjelent egy melegítős arc valami kék folyadékkal a kezében, és azt szürcsölgetve ijesztően nézett befele. Mi ismerjük ezeket az északi népeket. Errefele ok nélkül lövöldöznek, úgyhogy nem is mentünk vissza. Aztán a fickó hirtelen elment, majd újra megjelent és bement sörözni. Micsoda sztori!
Koncert után irány a szállás. Foglaltház. Kicsit izgultunk, hogy jó lesz-e mert már öregek vagyunk, de teljesen rendben voltak az irodaház harmadik emeletén szétdobált matracok. Fűtés nagyon nem volt, de koncertterem igen. Schleki később el is mondta, hogy ők a Spots-cal egyszer ott játszottak. A szállásra érés amúgy nem volt egyszerű. Két körben tudtam csak végrehajtani, és azért Gombáékkal volt is probléma, mert meglehetősen jól érezték magukat és nem nagyon akartak eljönni a helyről. Az éjszaka során természetesen többször lefulladtam, a parkolás is hagyott némi kívánnivalót maga után, tekintve, hogy Jolán dízel volt és nem volt orra, a személyautó meg benzines és ráadásul eleje is van. A sajtszag egyre intenzívebben terjedt.
A másnapi hazaúton csak akkor történt valami izgalmas, ha valaki letekerte az ablakot. A Janival ketten hoztuk haza a kocsit. Mind az egyhuzamban megtett távolság, mind az összes út vonatkozásában én nyertem. 11 15-re értem haza iszonyat kimerülten. Most zárhatnám a sztorim azzal, hogy fáradtan dőltem ekkor az ágyamba, csak épp nem lenne igaz.
